Tervezőgrafika felvételi előkészítő kurzus

A Média és Design Tanszék felvételi előkészítő kurzust indít tervezőgrafika szakra Egerben, az Arkt Művészeti Ellátóban

Tervezőgrafika felvételi előkészítő kurzus

Pál Erik elsőéves tervezőgrafikus BA-s hallgatónknak, akinek az Anyone else című videója kiemelt dícséretben részesült az O.K. filmszemlén

Nagyon büszkék vagyunk rá. Így tovább!

Pál Erik elsőéves tervezőgrafikus BA-s hallgatónknak, akinek az Anyone else című videója kiemelt dícséretben részesült az O.K. filmszemlén

Barta Babett másodéves tervezőgrafikus hallgatónk második helyezést ért el a Diákhitel KÉPZŐ pályázaton

A munkákból kiállítás nyílt az A38 hajón, melyet december 13-ig megnézhettek.

Barta Babett másodéves tervezőgrafikus hallgatónk második helyezést ért el a Diákhitel KÉPZŐ pályázaton

Heritage of Indonesia

az ISI Yogyakarta Egyetem hallgatóinak az Erasmus hallgatói mobilitás keretében megrendezett kiállítása az itt készült munkákból

Heritage of Indonesia

Técsi Boglárka vendéghallgatónk díjazótt lett a Lublini Nemzetközi Plakát Biennálén

A napokban zajlott Lublinban a Nemzetközi Plakát Biennálé díjátadója

Técsi Boglárka vendéghallgatónk díjazótt lett a Lublini Nemzetközi Plakát Biennálén

Nemzetközi kapcsolatok ⇾ Művésztelepek ⇾ Indonézia!

⇾ Az ott töltött idő tapasztalatait és eredményeit osztják meg az előadók (résztvevők) és emellett megismerkedhettek a Vizuális Művészeti Intézet nemzetközi szakmai kapcsolataival és művésztelepeivel is.

Nemzetközi kapcsolatok ⇾ Művésztelepek ⇾ Indonézia!

Eger város - instagram pályázat nyertesei

Eger város és az EKE VMI Média és Design Tanszék együttműködésében megvalósuló instagram pályázat nyertesei Molnár Roland és Majorosi Zsófia.

Eger város - instagram pályázat nyertesei

Szabó Magda-emlékév díjátadó

A Szabó Magda-emlékév alkalmából megrendezett illusztrációs és képzőművészeti pályázat díjátadója.

Szabó Magda-emlékév díjátadó

CollegeBase App

Gulyás Benedek oktatónk projektje, a CollegeBase App a hét műtárgya lett az ArtHungry​-n

CollegeBase App

Diákhitel Központ Zrt. által meghirdetett grafikai és fotóművészeti pályázat döntősei

Négy hallgatónk munkáját is beválogatták a Diákhitel Központ Zrt. által meghirdetett grafikai és fotóművészeti pályázat döntős munkái közé.

Diákhitel Központ Zrt. által meghirdetett grafikai és fotóművészeti pályázat döntősei

3.Lublini Nemzetközi Plakát Biennálé

Öt hallgatónk munkája is bekerült a 3.Lublini Nemzetközi Plakát Biennáléra.

3.Lublini Nemzetközi Plakát Biennálé

Hallgatóink kiállítanak az SKPF “Artificial Reality” pályázaton

Két hallgatónk is bekerült a kiállítók közé az SKPF “Artificial Reality” pályázaton

Hallgatóink kiállítanak az SKPF “Artificial Reality” pályázaton

Góga Bernadett fődíjat nyert az Aranyvackor meseíró és illusztrációs pályázton

Góga Bernadett másodéves elektronikus ábrázolás szakos hallgatónk kiérdemelte a fődíjat.

Góga Bernadett fődíjat nyert az Aranyvackor meseíró és illusztrációs pályázton

Lélekterek Rómában című előadás

MAYER ÉVA – képzőművész, egyetemi oktató Lélekterek Rómában című előadása

Lélekterek Rómában című előadás

NEMES FELADATOT KAPOTT A VMI

2017. november 11-én 15 órakor Cserépfalun a legendás könyvkiadó, Cserépfalvi Imre emlékére a Közösségi Házban emlékszobát avatnak. A helyszín arculatának grafikai tervezésével az Eszterházy Károly Egyetem Média és Design Tanszékét bízták meg

NEMES FELADATOT KAPOTT A VMI

Az 57. Velencei Biennálé

Ferenczy Zsolt DLA képzőművész, egyetemi docens előadása

Az 57. Velencei Biennálé

A Vylyan Bogyólé pályázat közönségszavazásának győztese is egri tervezőgrafikus hallgató!

Gratulálunk Szilágyi Tamarának!

A Vylyan Bogyólé pályázat közönségszavazásának győztese is egri tervezőgrafikus hallgató!

Egerben második alkalommal került megrendezésre a BEHANCE PORTFOLIO REVIEW nemzetközi esemény

Ismét fiatal tervezőgrafikusok mutatták be munkáikat szakmai zsűri, és a nagyközönség előtt.

Egerben második alkalommal került megrendezésre a BEHANCE PORTFOLIO REVIEW nemzetközi esemény

Nagyváradon a Behance Portfolio Review-n Kolcsár Zsolt első helyezést ért el

Ma zajlott Nagyváradon a Behance Portfolio Review, ahol elsőéves Tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk érdemelte ki az első helyezést

Nagyváradon a Behance Portfolio Review-n Kolcsár Zsolt első helyezést ért el

Tervezett Alkotás, DNM 2017

Csontó Lajos és Süli-Zakar Szabolcs is kiállítanak a Tervezett Alkotás című tárlaton

Tervezett Alkotás, DNM 2017

Pályázat

Open Call Application & Guideline of GNAB 2018

Pályázat

Vincze Dóra Temporary Designer Tattoos különdíjat kapott

a Pantagruel diplomamunkájáért

Vincze Dóra Temporary Designer Tattoos különdíjat kapott

MISSHAPEN című kiállítás

Határ Attila kiállítása a Hallgatói Galériában

MISSHAPEN című kiállítás

Aranyecset rajzpályázat!

Olyan pályaművek beérkezését várjuk, amelyben egy-egy híres magyar költő verse elevenedik meg.

Aranyecset rajzpályázat!

ENTRÉE 2017

Válogatás kiállítás a hazai művészeti egyetemeken frissen végzett hallgatók munkáiból

ENTRÉE 2017

Európai Pro Carton Young Designers Award

Kapi Anna hallgatónk FoodNook csomagolásterve döntős lett az Európai Pro Carton Young Designers Award-on

Európai Pro Carton Young Designers Award

ARC közérzeti kiállítás

Több tervezőgrafikus hallgatónk és oktatónk plakátja is látható az idei  ARC közérzeti kiállításon

ARC közérzeti kiállítás

FEJ, vagy ÍRÁS (?)

Izsák Előd, képzőművész, egyetemi oktató előadása

FEJ, vagy ÍRÁS (?)

Patrick Tagoe-Turkson előadása

Patrick Tagoe-Turkson, művész, a Takoradi Műszaki Egyetem adjunktusa (Ghána) Evilági szépség című előadása

Patrick Tagoe-Turkson előadása

Kiállítás a Hallgatói Galériában

Válogatás a GLOBAL NOMADIC ART PROJECT KELET-EURÓPA projekt munkáiból

Kiállítás a Hallgatói Galériában

Rurális Helyszínek - Gnap Kelet-Európa 2017

Rurális Helyszínek - Gnap Kelet-Európa 2017

Rurális Helyszínek - Gnap Kelet-Európa 2017

VÁLOGATOTT

válogatás az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Képzőművészeti Tanszék hallgatóinak munkáiból

VÁLOGATOTT

VMI DIPLOMA 2017

VMI DIPLOMA 2017

VMI DIPLOMA 2017

Egy új kor hajnala: Antropocén - az Ember kora

KOZMIKUS REND

Egy új kor hajnala: Antropocén - az Ember kora

MA FOI! ••• DEUX ••• BECSSZÓ II

Az egri EKE Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék kiállítása

MA FOI! ••• DEUX ••• BECSSZÓ II

MAJÁLISOK

Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet festő szakirányos hallgatóinak kiállítása

MAJÁLISOK

Katalógus bemutató

INVARIÁNS

Katalógus bemutató

Hallgatóink plakátjai Bologna utcáin

a Cheap Festival keretein belül

Hallgatóink plakátjai Bologna utcáin

Grafikai kiállítás

Az intézet tanárai, jelenlegi és volt hallgatói a Miskolci Grafikai Triennálén és az Amygdala kiállításon

Grafikai kiállítás

Egri Csillag / Bor-arculat

Az egri Eszterházy Károly Egyetem / Vizuális Művészeti Intézet / Média és Design Tanszék hallgatóinak kiállítása.

Egri Csillag / Bor-arculat

3. helyezés a Best in Design versenyen

Szemmelroth Balázs, MA szakos hallgatónk 3. helyezést ért el Best in Design versenyen

3. helyezés a Best in Design versenyen

ST_ART - köztéri képzőművészeti projekt az Egri Csillag Weekenden

A Média és Design Tanszék elsőéves elektronikus ábrázolás szakos hallgatói élőben festenek a Dobó téren az Egri Csillag Weekend keretében április 29. szombaton délelőtt 10.00-től.

ST_ART - köztéri képzőművészeti projekt az Egri Csillag Weekenden

HELYZET című kiállítás

Kis- Prumik Zoltán, Sós Ildikó, Kőrösi Klaudia és Tóth Bálint, az Eszterházy Károly Egyetem (tanár) és festőszakos hallgatóinak kiállítása

HELYZET című kiállítás

Hallgatóink sikerei az OMDK-n

Hallgatóink számos díjat nyertek el a 2017-ik évi OMDK-n.

Hallgatóink sikerei az OMDK-n

PREZENTÁCIÓ

Prezentáció c. előadás a Vizuális Művészeti Intézetben

PREZENTÁCIÓ

GNAP Eastern Europe 2017

GNAP Eastern Europe 2017

GNAP Eastern Europe 2017

#atemuveszeted

Kortárs Művészeti Verseny egyetemista hallgatóknak és középiskolás diákoknak

#atemuveszeted

TIPÓZÓNA (01) / TYPOZONE (01)

Az egri Eszterházy Károly Egyetem / Vizuális Művészeti Intézet / Média és Design Tanszék tanárainak és hallgatóinak kiállítása.

TIPÓZÓNA (01) / TYPOZONE (01)

HÁZON KÍVÜL

Vince Ottó képzőművész HÁZON KÍVÜL című előadása

HÁZON KÍVÜL

KÖZÖS MEDER

A Vizuális Művészeti Intézet Miskolci Téli Tárlaton szerepelt hallgatóinak kiállítása

KÖZÖS MEDER

1997 FARKASKŐ NBME 2017

A Farkaskő noszvaji Barlang Művésztelep 20 éves működését bemutató kiállítás 20th anniversary exhibition of Wolfstone Caves Artists' Colony, Noszvaj (HU)

1997 FARKASKŐ NBME 2017

Mátrai Erik kiállítása

Mátrai Erik VÍZIÓ installációs című kiállítása

Mátrai Erik kiállítása

15+14 II. évfolyamos festők és grafikusok kiállítása

Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének másodéves festő és grafikus szakirányú hallgatóinak kiállítása, 2017 február 7., Vitkovics Alkotóház Széchenyi utca 55., Eger

15+14 II. évfolyamos festők és grafikusok kiállítása

F.Balogh Erzsébet festőművész kiállítása

F.Balogh Erzsébet festőművész kiállítása

F.Balogh Erzsébet festőművész kiállítása

Első alkalommal indul a Tervezőgrafika BA képzés a Vizuális Művészeti Intézetben

A megszűnt Elektronikus Ábrázolás BA szak helyett - változatlan színvonalon - Tervezőgrafika BA képzés indul.

Első alkalommal indul a Tervezőgrafika BA képzés a Vizuális Művészeti Intézetben

Felvételi előkészítő 2017

Készülj a felvételire, jelentkezz időben, hogy bebiztosítsd a helyed!

Felvételi előkészítő 2017

Oktatói siker

Oktatói siker a losonci XII.Nemzetközi Akvarell Triennálén

Oktatói siker

Firkálj és nyerj!

Ismét egy játékkal csábítja a felvételizőket az év intézete*, az egri Vizuális Művészeti Intézet!

Firkálj és nyerj!

55 családnak már biztosan boldog karácsonya lesz

Hagyományteremtő céllal indította útjára Cipősdoboz akcióját a Vizuális és Művészeti Intézet, az eredmény minden várakozást felül múlt.

55 családnak már biztosan boldog karácsonya lesz

A Vizuális Művészeti Intézet az év intézete!

A 2016-os Hellodesign Talent Awardon jelentős sikereket értek el hallgatóink: Kapi Anna, Huszár Dávid Vágó Zsanett és Vígh Zsófia.

A Vizuális Művészeti Intézet az év intézete!

Miskolci Téli Tárlat

Hallgatóink sikere a XXIII. Miskolci Téli Tárlaton

Miskolci Téli Tárlat

Clive Adams előadása

Clive Adams alapító igazgató | Centre for Contemporary Art and the Natural World, Anglia Sculpting Nature című előadása

Clive Adams előadása

Tar Attila kiállításáról

A HEOL cikke a kiállításról

Tar Attila kiállításáról

Hallgatói siker

Brigitta Katyina animációja a GREEN-GO videós-animációs pályázatán, az Art Naturally kategóriájában elnyerte a Zsűri első díját! Gratulálunk!

Hallgatói siker

Intenciók

Az EKE Vizuális Művészeti Intézetének másodéves festő szakirányú hallgatói kiállítási gyakorlatként bemutatót tartanak a nyári művésztelepen és az első félévben készített munkáikból

Intenciók

Mese, fikció, projekt - Múzeumpedagógiai programok kortárs képzőművészeti kiállításokon

Szabics Ágnes képzőművész, múzeumpedagógus előadása

Mese, fikció, projekt - Múzeumpedagógiai programok kortárs képzőművészeti kiállításokon

Bevésődés / Imprinting

BEVÉSŐDÉS / IMPRINTING a 10 éves Debreceni Nemzetközi Művésztelep kiállítása

Bevésődés / Imprinting

Szilágyi Anna előadása

Erasmus ösztöndíjjal a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen

Szilágyi Anna előadása

Horváth Dániel képzőművész előadása

Horváth Dániel képzőművész előadása a Római Magyar Akadémia ösztöndíjas programjáról

Horváth Dániel képzőművész előadása

A koreai Yatoo csoport kiállítása

A Yatoo budapesti kiállítása egy 35 éve alakult és azóta folyamatosan működő művészeti csoport tevékenységébe enged betekintést.

A koreai Yatoo csoport kiállítása

Oktatói siker a Magyar Festészet Napján

Oktatói siker a Magyar Festészet Napján

Oktatói siker a Magyar Festészet Napján

4.Székelyföldi Grafikai Biennálé!

Hallgatónk a díjazottak között a 4.Székelyföldi Grafikai Biennálén

4.Székelyföldi Grafikai Biennálé!

ENTRÉE c.kiállítás a Várkert Bazárban

ENTRÉE. Válogatás a művészeti egyetemek diplomamunkáiból.

ENTRÉE c.kiállítás a Várkert Bazárban

INVARIÁNS

a Vizuális Művészeti Intézet oktatóinak INVARIÁNS című kiállítása

INVARIÁNS

DEVOLUCIO c.kiállítás

Eszterházy Károly Egyetem, Vizuális Művészeti Intézet, Média és Design tanszék sárospataki művésztelepen készült műveinek kiállítása

DEVOLUCIO c.kiállítás

Diplomakatalogus 2016

A 2016-os diploma katalógus elérhető az Issuu-n.

Diplomakatalogus 2016

Stories of Rain, GNAP 2016

http://sitespecific.org.za/global-nomadic-art-project/

Stories of Rain, GNAP 2016

NEMZETKÖZI TERMÉSZETMŰVÉSZETI ALKOTÓTELEP

Elkezdődtek az idei nyári művésztelepek

NEMZETKÖZI TERMÉSZETMŰVÉSZETI ALKOTÓTELEP

Kézjegyek

Az egyetemmé válás alkalmából megrendezett kiállítás olyan válogatást nyújt a vizuális művészeti képzésében részt vevő hallgatók különböző műfajú és technikájú, legfrissebb munkáiból, amely reprezentálni kívánja az intézetben folyó sokoldalú alkotói munkát.

Kézjegyek

Hellodesign Talent Award 2016 nevezési felhívás

Alkalmazott művészeti vagy építész hallgató vagy? Segítsd szakmai karriered indulását és nevezz a Hellodesign Talent Award tehetségkutató programjára, hogy megismerhessen a szakma, a nagyközönség és leendő megbízóid!

Hellodesign Talent Award 2016 nevezési felhívás

KITERJESZTETT VALÓSÁG - TERMÉSZETMŰVÉSZET

Intézetünk hallgatói és oktatói nagy számban vesznek részt a kiállításon

KITERJESZTETT VALÓSÁG - TERMÉSZETMŰVÉSZET

Saját test

Saját test című kiállítás

Saját test

Sós Ildikó fődíjat nyert

Sós Ildikó, az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Intézet hallgatója nyerte az  „Ime az ember” című  kiállítás fődíját.

Sós Ildikó fődíjat nyert

Sikeresen megvédték szakdolgozatukat és diplomamunkájukat a Tervezőgrafika mesterszakosaink

Köszönjük szépen a konzulenseknek, az opponenseknek a kitartó munkát és támogatást, valamint Hegyi Bélának, hogy zsűrielnökként értékelte a mestermunkákat!

Sikeresen megvédték szakdolgozatukat és diplomamunkájukat a Tervezőgrafika mesterszakosaink

Diploma 2016 :: Média és Design Tanszék :: Vizuális Művészeti Intézet :: Eger

A Média és Design Tanszék diplomakiállítása

Diploma 2016 :: Média és Design Tanszék :: Vizuális Művészeti Intézet :: Eger

Diploma 2016 - Az utolsó farkas

Hegedűs Eszter egri hallgató Krasznahorkai László Az utolsó farkas című kisregényét dolgozta fel diplomamunkájában nem mindennapi módon.

Diploma 2016 - Az utolsó farkas

Diploma 2016 - Evolution

Hornyák András Evolution című projektjének alapja több makrovideó

Diploma 2016 - Evolution

Diploma 2016 - Fragment

A fragment sorozat virtuálisan előállított képek töredékeinek gyűjteménye,

Diploma 2016 - Fragment

Diploma 2016 - Mindennapi

Juhász Vica diplomamunkája, a MINDENNAPI – Gondolj másokra!

Diploma 2016 - Mindennapi

Diploma 2016 - Földijó

Péter Zsuzsi diplomamunkája a Földijó, egy gyógynövény termékcsalád arculatát foglalja magába

Diploma 2016 - Földijó

Diploma 2016

Hortobágyi Tamás Gyűjtő című 3 perces animációs filmje a tenger közepén lévő barlangban játszódik, ahol két kalóz küzdelmének nem éppen olyan kimenetele lesz, mint amilyet az efféle kalózösszecsapásoknál rendesen megszokhattunk.

Diploma 2016

Diploma 2016 - Petra

Pellei Petra animációs filmje lényegretörő egyszerűséggel csak a Petra címet viseli.

Diploma 2016 - Petra

Diploma 2016 - Chickamagua

Gida Maya Chickamagua című diplomamunkája egy rendkívüli történet feldolgozása.

Diploma 2016 - Chickamagua

Diploma 2016 - 101 Quotes on Politics

Kovács Emese 101 Quotes on Politics című könyvében hírességek szavaival szemlélteti, mennyire megosztó lehet a politika

Diploma 2016 - 101 Quotes on Politics

Diploma 2016 - Lepus és Lupus

Vígh Zsófia 3 és fél perces animációs filmje Lepusról, a különc nyúlról szól, aki szó szerint elhagyja a fejét, amikor egy balul sikerült vadászat áldozatává válik

Diploma 2016 - Lepus és Lupus

Készülődünk a diplomakiállításra

Média és Design Tanszék | Vizuális Művészeti Intézet | Eger Megnyitó: 2016.06.08. 18:00 | 08 Jun 2016 6:00 PM

Készülődünk a diplomakiállításra

Elektronikus ábrázolás BA féléves prezentációk

Elektronikus ábrázolás BA féléves prezentációk, specializációk: animáció, elektrográfia, webdesign

Elektronikus ábrázolás BA féléves prezentációk

Határvonal

Az ARKT Művészeti Ellátóban megnyílt a HATÁR/VONAL, az EKF Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszékének kiállítása.

Határvonal

DIPLOMA 2016

Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Intézet, Képzőművészeti Tanszék kiállítása

DIPLOMA 2016

Teregetés a Vizuális Művészeti Intézetben

A főiskolán gyakran hallható, hogy a Vizuális Művészeti Intézet hallgatói a vizsgák mellett „teregetésre“ is készülnek. Mit is jelent pontosan a „teregetés“?

Teregetés a Vizuális Művészeti Intézetben

Természetművészet park nyílt Márokföldön

Természetművészet Park megnyitó Márokföldön. Az országban egyedülálló kezdeményezésként „Ártjáró névvel Természetművészet Park nyílt az elmúlt hétvégén, Márokföldön.

Természetművészet park nyílt Márokföldön

A Római Magyar Akadémia ösztöndíját kapta oktatónk, Horváth Dániel

dén Baráth Nóra festőművész, Brückner-Szalóky János multimédia-művész, Gaál Endre Miklós szobrászművész, Horváth Dániel festőművész, Lenkey-Tóth Péter festőművész, Ludman Éva multimédia- és festőművész, Nagy Csilla multimédia-művész, Szegedi Csaba Béla festőművész, valamint Vati Era multimédia- és festőművész részesült az ösztöndíjban.

A Római Magyar Akadémia ösztöndíját kapta oktatónk, Horváth Dániel

Történelmi ihletésű formavilág a kortárs építészetben

Dr. Lipp Mónika művészettörténész előadása

Történelmi ihletésű formavilág a kortárs építészetben

LÉGVONAL ↗︎ SHORTCUT

LÉGVONAL ↗︎ SHORTCUT

LÉGVONAL ↗︎ SHORTCUT

Libum

Faa Balázs kiállítása a Kis Zsinagógában

Libum

Kopasz Tamás kiállítása

Kopasz Tamás kiállítása

Kopasz Tamás kiállítása

FWD: Skandinávia?

FWD: Skandinávia?

FWD: Skandinávia?

F.Balogh Erzsébet kiállítása

F.Balogh Erzsébet kiállítása

F.Balogh Erzsébet kiállítása

REFIND

REFIND

REFIND

Süli-Zakar Szabolcs Akkumuláció c. kiállítása

Süli-Zakar Szabolcs Akkumuláció c. kiállítása

Süli-Zakar Szabolcs Akkumuláció c. kiállítása

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ!

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ!

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ!

Műút nívódíj 2015

Műút nívódíj 2015

Műút nívódíj 2015

LUMINA ‒ Hommage à Kepes György

LUMINA ‒ Hommage à Kepes György

LUMINA ‒ Hommage à Kepes György

Mayer Éva LÉLEKTEREK c. katalógusa

Mayer Éva LÉLEKTEREK c. katalógusa

Mayer Éva LÉLEKTEREK c. katalógusa

Üzenet KELETRŐL

Üzenet KELETRŐL

Üzenet KELETRŐL

Indonéz Yogyakartai Művészeti Egyetem (ISI) oktatóinak kiállítása

Indonéz Yogyakartai Művészeti Egyetem (ISI) oktatóinak kiállítása

Indonéz Yogyakartai Művészeti Egyetem (ISI) oktatóinak kiállítása

Süli-Zakar Szabolcs előadása

Süli-Zakar Szabolcs előadása

Süli-Zakar Szabolcs előadása

A Kepesita Collection pályázata

A Kepesita Collection pályázata

A Kepesita Collection pályázata

Gaál József, Kopasz Tamás, Szurcsik József kiállítás

Gaál József, Kopasz Tamás, Szurcsik József kiállítás

Gaál József, Kopasz Tamás, Szurcsik József kiállítás

GRATULÁLUNK!

GRATULÁLUNK!

GRATULÁLUNK!

Kiállítás

Kiállítás

Kiállítás

Mayer Éva kiállítása

Mayer Éva kiállítása

Mayer Éva kiállítása

Analógiák a MAMŰ és a Yatoo csoport 80-as évekbeli tevékenységében

Analógiák a MAMŰ és a Yatoo csoport 80-as évekbeli tevékenységében

Analógiák a MAMŰ és a Yatoo csoport 80-as évekbeli tevékenységében

Big Draw Nyílt nap - műhelytitkok

Big Draw Nyílt nap - műhelytitkok

Big Draw Nyílt nap - műhelytitkok

SÁR-TÉSZTA-VÍZ

SÁR-TÉSZTA-VÍZ

SÁR-TÉSZTA-VÍZ

Maticska Jenő díjat kapott oktatónk, Horváth Dániel. Gratulálunk!!!

Maticska Jenő díjat kapott oktatónk, Horváth Dániel. Gratulálunk!!!

Maticska Jenő díjat kapott oktatónk, Horváth Dániel. Gratulálunk!!!

Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszék képi- és plasztikai ábrázolás szakos, nyári művésztelepének kiállítása

-10

-10

-10

THE 3rd LIH PAO INTERNATIONAL SCULPTURE BIENNIAL AWARDS

THE 3rd LIH PAO INTERNATIONAL SCULPTURE BIENNIAL AWARDS

THE 3rd LIH PAO INTERNATIONAL SCULPTURE BIENNIAL AWARDS

Ösztöndíj pályázat Svájcba

Ösztöndíj pályázat Svájcba

Ösztöndíj pályázat Svájcba

Mátrai Erik Ellipszoid ködben című kiállítása

Mátrai Erik Ellipszoid ködben című kiállítása

Mátrai Erik Ellipszoid ködben című kiállítása

F. Balogh Erzsébet festőművész jubileumi kiállítása

F. Balogh Erzsébet festőművész jubileumi kiállítása

F. Balogh Erzsébet festőművész jubileumi kiállítása

Márokföldi Művésztelep 2015

Márokföldi Művésztelep 2015

Márokföldi Művésztelep 2015

Csontváry kiállítás Budapesten

Csontváry kiállítás Budapesten

Csontváry kiállítás Budapesten

Szegmens 8.Budapest

Szegmens 8.Budapest

Szegmens 8.Budapest

A Vizuális Művészeti Tanszék programsorozata a FUGA-ban

A Vizuális Művészeti Tanszék programsorozata a FUGA-ban

A Vizuális Művészeti Tanszék programsorozata a FUGA-ban

Megnyílt a 33. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat

Megnyílt a 33. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat

Megnyílt a 33. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat

DIPLOMA 2015

DIPLOMA 2015

DIPLOMA 2015

ERŐTÉR 2015

ERŐTÉR 2015

ERŐTÉR 2015

Semmi sem semmi

Semmi sem semmi

Semmi sem semmi

Plottertest

Plottertest

Plottertest

Kopacz Kund előadása

Kopacz Kund előadása

Kopacz Kund előadása

Szenográdi Szabina kiállítása

Szenográdi Szabina kiállítása

Szenográdi Szabina kiállítása

TRGTS_

TRGTS_

TRGTS_

Szurcsik József képzőművész előadása

Szurcsik József képzőművész előadása

Szurcsik József képzőművész előadása

a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézet oktatóinak előadása

a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézet oktatóinak előadása

a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézet oktatóinak előadása

Ismét díjözön az OMDK 2015 versenyen!

Ismét díjözön az OMDK 2015 versenyen!

Ismét díjözön az OMDK 2015 versenyen!

CELO.PAINT.JAM

CELO.PAINT.JAM

CELO.PAINT.JAM

KoMod Pályázat

KoMod Pályázat

KoMod Pályázat

Mindennapi c.kiállítás

Mindennapi c.kiállítás

Mindennapi c.kiállítás

CELO.PAINT.JAM, Határidő hosszabbbítva: március 29.!

CELO.PAINT.JAM, Határidő hosszabbbítva: március 29.!

CELO.PAINT.JAM, Határidő hosszabbbítva: március 29.!

#GREEN

#GREEN

#GREEN

The World Nature Art Catalogue

The World Nature Art Catalogue

The World Nature Art Catalogue

Mayer Éva képzőművész bemutatkozó előadása

Mayer Éva képzőművész bemutatkozó előadása

Mayer Éva képzőművész bemutatkozó előadása

VMT kiállítás meghívó

VMT kiállítás meghívó

VMT kiállítás meghívó

Gyergyószárhegy négy évtizede

Gyergyószárhegy négy évtizede

Gyergyószárhegy négy évtizede

Accumulation of Matter c.kiállítás

Accumulation of Matter c.kiállítás

Accumulation of Matter c.kiállítás

ERATO Pályázat

ERATO Pályázat

ERATO Pályázat

Erőss István kiállítása

Erőss István kiállítása

Erőss István kiállítása

Az év legszebb könyvei, amiket érdemes kézbe venni

Az év legszebb könyvei, amiket érdemes kézbe venni

Az év legszebb könyvei, amiket érdemes kézbe venni

PÁLYÁZAT

PÁLYÁZAT

PÁLYÁZAT

MOLINO KIÁLLÍTÁS HÉT FIATAL FESTŐ MUNKÁIBÓL

MOLINO KIÁLLÍTÁS HÉT FIATAL FESTŐ MUNKÁIBÓL

MOLINO KIÁLLÍTÁS HÉT FIATAL FESTŐ MUNKÁIBÓL

MA&MA Master Collection

MA&MA Master Collection

MA&MA Master Collection

HEOL riport Dr.Erőss István tanszékvezetővel

HEOL riport Dr.Erőss István tanszékvezetővel

HEOL riport Dr.Erőss István tanszékvezetővel

EGRI HŐSÖK / EGER HEROES

EGRI HŐSÖK / EGER HEROES

EGRI HŐSÖK / EGER HEROES

Dr.Erőss István habilitációja

Dr.Erőss István habilitációja

Dr.Erőss István habilitációja

NEMZETKÖZI KRAKKÓI PRINT TRIENNÁLÉ

NEMZETKÖZI KRAKKÓI PRINT TRIENNÁLÉ

NEMZETKÖZI KRAKKÓI PRINT TRIENNÁLÉ

ELŐKÉSZÍTŐ

ELŐKÉSZÍTŐ

ELŐKÉSZÍTŐ

„FÉNYképek” Pályázat

„FÉNYképek” Pályázat

„FÉNYképek” Pályázat

Dr. Thiel Katalin PhD, főiskolai tanár előadása

Dr. Thiel Katalin PhD, főiskolai tanár előadása

Dr. Thiel Katalin PhD, főiskolai tanár előadása

Kerezsi Nemere képzőművész bemutatkozó előadása

Kerezsi Nemere képzőművész bemutatkozó előadása

Kerezsi Nemere képzőművész bemutatkozó előadása

Hang & MozgóKép Workshop!

Hang & MozgóKép Workshop!

Hang & MozgóKép Workshop!

Süli-Zakar Szabolcs képzőművész bemutatkozó előadása

Süli-Zakar Szabolcs képzőművész bemutatkozó előadása

Süli-Zakar Szabolcs képzőművész bemutatkozó előadása

Magma Video Night@Eger

Magma Video Night@Eger

Magma Video Night@Eger

Egervári Júlia kiállítása

Egervári Júlia kiállítása

Egervári Júlia kiállítása

Mátrai Erik bemutatkozó előadása

Mátrai Erik bemutatkozó előadása

Mátrai Erik bemutatkozó előadása

Horváth Dániel képzőművész bemutatkozó előadása

Horváth Dániel képzőművész bemutatkozó előadása

Horváth Dániel képzőművész bemutatkozó előadása

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

2014 Tsukuba International artist in Residence

2014 Tsukuba International artist in Residence

2014 Tsukuba International artist in Residence

FUSION

FUSION

FUSION

Horváth Dániel kiállítása

Horváth Dániel kiállítása

Horváth Dániel kiállítása

THE BIG DRAW

THE BIG DRAW

THE BIG DRAW

Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat 2015.

Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat 2015.

Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat 2015.

Hamvas Béla a „nevezetes névtelen”

Hamvas Béla a „nevezetes névtelen”

Hamvas Béla a „nevezetes névtelen”

Hallgatói sikerek

Hallgatói sikerek

Hallgatói sikerek

Villány-Tiszafüred

Villány-Tiszafüred

Villány-Tiszafüred

ELŐADÁS

ELŐADÁS

ELŐADÁS

INTENGRUM Grafikai Biennálé

INTENGRUM Grafikai Biennálé

INTENGRUM Grafikai Biennálé

Miskolci Anzix

Miskolci Anzix

Miskolci Anzix

Szabadesés

Szabadesés

Szabadesés

Süli-Zakar Szabolcs képzőművész sikeresen megvédte doktori disszertációját

Süli-Zakar Szabolcs képzőművész sikeresen megvédte doktori disszertációját

Süli-Zakar Szabolcs képzőművész sikeresen megvédte doktori disszertációját

TERMÉSZETES ANYAGOK / NATURAL SUBSTANCES

TERMÉSZETES ANYAGOK / NATURAL SUBSTANCES

TERMÉSZETES ANYAGOK / NATURAL SUBSTANCES

SZEGMENS9 - Kortárs művészet Kínából

SZEGMENS9 - Kortárs művészet Kínából

SZEGMENS9 - Kortárs művészet Kínából

Földi Péter Kossuth-díjas festőművész kiállítása

Földi Péter Kossuth-díjas festőművész kiállítása

Földi Péter Kossuth-díjas festőművész kiállítása

Írka

Írka

Írka

Meghívó

Meghívó

Meghívó

EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatói siker a HVG jubileumi pályázatán!

EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatói siker a HVG jubileumi pályázatán!

EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatói siker a HVG jubileumi pályázatán!

Amadeus Alkotóház (AMAHÁZ) országos pályázati felhívás

Amadeus Alkotóház (AMAHÁZ) országos pályázati felhívás

Amadeus Alkotóház (AMAHÁZ) országos pályázati felhívás

ÚJABB SIKER!

ÚJABB SIKER!

ÚJABB SIKER!

Exhibition of the Visual Arts Department, Eger, Hungary

Exhibition of the Visual Arts Department, Eger, Hungary

Exhibition of the Visual Arts Department, Eger, Hungary

MINDEN RENDBEN VAN

MINDEN RENDBEN VAN

MINDEN RENDBEN VAN

Újabb kiállítás az ESSL díjasoknak

Újabb kiállítás az ESSL díjasoknak

Újabb kiállítás az ESSL díjasoknak

Végzős kiállítás

Végzős kiállítás

Végzős kiállítás

Testetlen nem lét II.

Testetlen nem lét II.

Testetlen nem lét II.

BTK Tudományos Dzsembori

BTK Tudományos Dzsembori

BTK Tudományos Dzsembori

HVG35 – plakátpályázat

HVG35 – plakátpályázat

HVG35 – plakátpályázat

Unicredit tehetségprogram – a kortárs művészetért

Unicredit tehetségprogram – a kortárs művészetért

Unicredit tehetségprogram – a kortárs művészetért

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

ESSL pályázat - ESSL ART AWARD CEE 2015

ESSL pályázat - ESSL ART AWARD CEE 2015

ESSL pályázat - ESSL ART AWARD CEE 2015

ELŐADÁS!!!

ELŐADÁS!!!

ELŐADÁS!!!

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

Az Év Grafikája Díjának átadása

Az Év Grafikája Díjának átadása

Az Év Grafikája Díjának átadása

ELŐADÁS!

ELŐADÁS!

ELŐADÁS!

Kiállítás

Kiállítás

Kiállítás

..kis irritáció...

..kis irritáció...

..kis irritáció...

Come with me

Come with me

Come with me

Élet és művészet Taiwanban

Élet és művészet Taiwanban

Élet és művészet Taiwanban

KULTarcok - Művészi selfie fotópályázat

KULTarcok - Művészi selfie fotópályázat

KULTarcok - Művészi selfie fotópályázat

A vonal és ami mögötte van 2.0.c. kiállítás

A vonal és ami mögötte van 2.0.c. kiállítás

A vonal és ami mögötte van 2.0.c. kiállítás

Maszkos Felvonulás

Maszkos Felvonulás

Maszkos Felvonulás

Szabadkéz

Szabadkéz

Szabadkéz

Kortárs Szobrászati Szakmai Konferencia 2014

Kortárs Szobrászati Szakmai Konferencia 2014

Kortárs Szobrászati Szakmai Konferencia 2014

KIÁLLÍTÁS

KIÁLLÍTÁS

KIÁLLÍTÁS

Tervezőgrafika mesterképzés

Tervezőgrafika mesterképzés

Tervezőgrafika mesterképzés

A természet a kortárs művészetben

A természet a kortárs művészetben

A természet a kortárs művészetben

Hallgatói sikerek a Vizuális Művészeti Tanszéken

Hallgatói sikerek a Vizuális Művészeti Tanszéken

Hallgatói sikerek a Vizuális Művészeti Tanszéken

INTENZÍV FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ!

INTENZÍV FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ!

INTENZÍV FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ!

Seiko grafikai pályázat

Seiko grafikai pályázat

Seiko grafikai pályázat

Oláh Dóra sikere a Typoday pályázaton!

Oláh Dóra sikere a Typoday pályázaton!

Oláh Dóra sikere a Typoday pályázaton!

Hallgatóink eredményei

Hallgatóink eredményei

Hallgatóink eredményei

KIÁLLÍTÁS

KIÁLLÍTÁS

KIÁLLÍTÁS

PÁLYÁZAT

PÁLYÁZAT

PÁLYÁZAT

TRANSCENDING CULTURES ESSL ART AWARD CEE 2013

TRANSCENDING CULTURES ESSL ART AWARD CEE 2013

TRANSCENDING CULTURES ESSL ART AWARD CEE 2013

XXVI. MISKOLCI GRAFIKAI TRIENNÁLE 2014.

XXVI. MISKOLCI GRAFIKAI TRIENNÁLE 2014.

XXVI. MISKOLCI GRAFIKAI TRIENNÁLE 2014.

Erdős Pál Fiatal Kutatói Ösztöndíj

Erdős Pál Fiatal Kutatói Ösztöndíj

Erdős Pál Fiatal Kutatói Ösztöndíj

E G Y E D Ü L

E G Y E D Ü L

E G Y E D Ü L

Kötetlen város infógrafikai pályázat

Kötetlen város infógrafikai pályázat

Kötetlen város infógrafikai pályázat

Víz-jel

Víz-jel

Víz-jel

Capa Projekt - Kortárs vetített képek

Capa Projekt - Kortárs vetített képek

Capa Projekt - Kortárs vetített képek

SEGMENT 9 invitation

SEGMENT 9 invitation

SEGMENT 9 invitation

Sáfár Kitti kiállítása a Hallgatói Galériában

Sáfár Kitti kiállítása a Hallgatói Galériában

Sáfár Kitti kiállítása a Hallgatói Galériában

VIENNAFAIR tanulmányi kirándulás

VIENNAFAIR tanulmányi kirándulás

VIENNAFAIR tanulmányi kirándulás

The International Curator's Conference

The International Curator's Conference

The International Curator's Conference

Hallgatói Galéria

Hallgatói Galéria

Hallgatói Galéria

Cser Mariann kiállítása

Cser Mariann kiállítása

Cser Mariann kiállítása

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pályázatai

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pályázatai

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ pályázatai

DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára, 2014/2015

DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára, 2014/2015

DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára, 2014/2015

Tudomány fesztiválköntösben - újra Kutatók Éjszakája Egerben

Tudomány fesztiválköntösben - újra Kutatók Éjszakája Egerben

Tudomány fesztiválköntösben - újra Kutatók Éjszakája Egerben

Campus Hungary

Campus Hungary

Campus Hungary

Barcsay-díj pályázat!

Barcsay-díj pályázat!

Barcsay-díj pályázat!

Elindult a tanszék Facebook oldala

Elindult a tanszék Facebook oldala

Elindult a tanszék Facebook oldala

Mike Károly kiállítása

Mike Károly kiállítása

Mike Károly kiállítása

Kopasz Tamás ZENIT c. kiállítása

Kopasz Tamás ZENIT c. kiállítása

Kopasz Tamás ZENIT c. kiállítása

BOR/MUSTRA

BOR/MUSTRA

BOR/MUSTRA

Salgótarjáni Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dornyay Béla Múzeum tisztelettel meghívja Önt és Barátait a 32. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat megnyitójára és az ünnepélyes díjátadásra

Kiállítás a Római Magyar Akadémián

Kiállítás a Római Magyar Akadémián

Kiállítás a Római Magyar Akadémián

ESSL díj, 2013

ESSL díj, 2013

ESSL díj, 2013

ESSL ART AWARD

ESSL ART AWARD

ESSL ART AWARD

MA végzősök kiállítása

MA végzősök kiállítása

MA végzősök kiállítása

BA végzősök kiállítása

BA végzősök kiállítása

BA végzősök kiállítása

Vásárhelyi Antal előadása

Vásárhelyi Antal előadása

Vásárhelyi Antal előadása

PÁRBESZÉD

PÁRBESZÉD

PÁRBESZÉD

VIRGILIUS MOLDOVAN előadása

VIRGILIUS MOLDOVAN előadása

VIRGILIUS MOLDOVAN előadása

Pulse

Pulse

Pulse

Vasvirágok

Vasvirágok

Vasvirágok

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

Kiállítás!!!

Meghívó

Meghívó

Meghívó

OMDK Program

OMDK Program

OMDK Program

Erdős Júlia textilművész kiállítása

Erdős Júlia textilművész kiállítása

Erdős Júlia textilművész kiállítása

Pályázat!!!

Pályázat!!!

Pályázat!!!

Tervezőgrafikus művész mesterképzés

Tervezőgrafikus művész mesterképzés

Tervezőgrafikus művész mesterképzés

Vicces sztori

Vicces sztori

Vicces sztori

PÁLYÁZAT!!!

PÁLYÁZAT!!!

PÁLYÁZAT!!!

Fricska

Fricska

Fricska

Maszkos felvonulás

Maszkos felvonulás

Maszkos felvonulás

Előadás - Sipos Levente: Totális szekvenciák

Előadás - Sipos Levente: Totális szekvenciák

Előadás - Sipos Levente: Totális szekvenciák

Meghívó

Meghívó

Meghívó

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

European Illustration Competition

European Illustration Competition

European Illustration Competition

Hallgatói Galéria pályázat

Hallgatói Galéria pályázat

Hallgatói Galéria pályázat

Szegmens VIII.

Szegmens VIII.

Szegmens VIII.

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ

OMDK költségek

OMDK költségek

OMDK költségek

Lezárult a nevezés a OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióban

Lezárult a nevezés a OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióban

Lezárult a nevezés a OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióban

BOMLÁS

BOMLÁS

BOMLÁS

Közvetlen Értékesítők Szövetsége logópályázat

Közvetlen Értékesítők Szövetsége logópályázat

Közvetlen Értékesítők Szövetsége logópályázat

NYÍLT NAP

NYÍLT NAP

NYÍLT NAP

C.Y.M.K.

C.Y.M.K.

C.Y.M.K.

C.M.Y.K.

C.M.Y.K.

C.M.Y.K.

BORGÓ FLEURS DU MAL 3.

BORGÓ FLEURS DU MAL 3.

BORGÓ FLEURS DU MAL 3.

Pályázat

Pályázat

Pályázat

Kortárs iráni képzőművészet

Kortárs iráni képzőművészet

Kortárs iráni képzőművészet

SZEGMENS VII.

SZEGMENS VII.

SZEGMENS VII.

Dancs Bettina kiállítása

Dancs Bettina kiállítása

Dancs Bettina kiállítása

Performance Konferencia

Performance Konferencia

Performance Konferencia

Gratulálunk a győztesnek!!!

Gratulálunk a győztesnek!!!

Gratulálunk a győztesnek!!!

Egy hónap Koreában

Egy hónap Koreában

Egy hónap Koreában

Bukta Imre eddigi legnagyobb hazai tárlata nyílt a Műcsarnokban

Bukta Imre eddigi legnagyobb hazai tárlata nyílt a Műcsarnokban

Bukta Imre eddigi legnagyobb hazai tárlata nyílt a Műcsarnokban

Maharita Szabrina,SEL c.kiállítása

Maharita Szabrina,SEL c.kiállítása

Maharita Szabrina,SEL c.kiállítása

Frissen végzett diákunk a győztesek között

Frissen végzett diákunk a győztesek között

Frissen végzett diákunk a győztesek között

Nishinomiya-Funasaka Biennale 2012

Nishinomiya-Funasaka Biennale 2012

Nishinomiya-Funasaka Biennale 2012

A Vizuális Művészeti Tanszék nyári művésztelepeinek bemutatkozó előadása

A Vizuális Művészeti Tanszék nyári művésztelepeinek bemutatkozó előadása

A Vizuális Művészeti Tanszék nyári művésztelepeinek bemutatkozó előadása

Boruzs Ádám: Kütyük

Boruzs Ádám: Kütyük

Boruzs Ádám: Kütyük

Harmonia diversitas

Harmonia diversitas

Harmonia diversitas

Noszvaji Nemzetközi Művésztelep kiállítása - Erdőszőlői Művésztelep kiállítása

Noszvaji Nemzetközi Művésztelep kiállítása - Erdőszőlői Művésztelep kiállítása

Noszvaji Nemzetközi Művésztelep kiállítása - Erdőszőlői Művésztelep kiállítása

Citoyen 0100101110101101

Lotte Geeven [NL], Miriam Laussegger [A] Szigeti G. Csongor [H], Tóth Márton Emil [H]

Citoyen 0100101110101101

Noszvaji Nemzetközi Művésztelep kiállítása - Erdőszőlői Művésztelep kiállítása

Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszéke tisztelettel meghívja a Noszvaji Nemzetközi Művésztelep kiállítására és az Erdőszőlői Művésztelep kiállítására

Noszvaji Nemzetközi Művésztelep kiállítása - Erdőszőlői Művésztelep kiállítása

Citoyen 0100101110101101

Citoyen 0100101110101101

Citoyen 0100101110101101

Portfólió

Marcell Tamás tervezőgrafikus bemutatkozó előadása.

Portfólió

Diákhitel Pályázat

Diákhitel Pályázat

Diákhitel Pályázat

Portfólió

Portfólió

Portfólió

Harmonia diversitas

nemzetközi kiállítás Megnyitó: 2012. október 2. 17:00., Templom Galéria (H-3300 Eger, Trinitárius utca 5.)

Harmonia diversitas

Terra

Terra

Terra

Szigeti Werk

Szigeti Werk

Szigeti Werk

Tanszéki kirándulás három budapesti kiállításra

Tanszéki kirándulás három budapesti kiállításra

Tanszéki kirándulás három budapesti kiállításra

KorkéP

KorkéP

KorkéP

Alternatív identitás

Alternatív identitás

Alternatív identitás

Gaál József, Kopasz Tamás és Szurcsik József Triton című kiállítása

Gaál József, Kopasz Tamás és Szurcsik József Triton című kiállítása

Gaál József, Kopasz Tamás és Szurcsik József Triton című kiállítása

Vasvirágok

Vasvirágok

Vasvirágok

EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatóinak kiállítása

EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatóinak kiállítása

EKF Vizuális Művészeti Tanszék hallgatóinak kiállítása

Az Eszterházy Károly Főiskola, Vizuális Művészeti Tanszék, mesterképzős hallgatóinak diploma kiállítása

A test metamorfózisa

A test metamorfózisa

A test metamorfózisa

Szegmens VII.

Szegmens VII.

Szegmens VII.

Szűcs Attila, festőművész előadása

Szűcs Attila, festőművész előadása

Szűcs Attila, festőművész előadása

Buka Zsuzsa és Gulyás Andrea: Kiállítás

Buka Zsuzsa és Gulyás Andrea: Kiállítás

Buka Zsuzsa és Gulyás Andrea: Kiállítás

Csepregi Balázs szobrászművész előadása

Csepregi Balázs szobrászművész előadása

Csepregi Balázs szobrászművész előadása

Természetművészet című könyv bemutatója

Természetművészet című könyv bemutatója

Természetművészet című könyv bemutatója

Kritikus Tömeg

Kritikus Tömeg

Kritikus Tömeg

Almá-sok(k)

Almá-sok(k)

Almá-sok(k)

Tasnádi József képzőművész, -egoTRIP- c.előadása

Tasnádi József képzőművész, -egoTRIP- c.előadása

Tasnádi József képzőművész, -egoTRIP- c.előadása

Erőss István Munkácsy díjat kapott

Erőss István Munkácsy díjat kapott

Erőss István Munkácsy díjat kapott

A Tökmag Gruppo (Kovács Budha Tamás, Tábori András) Külvárosi expedíciók című előadása

A Tökmag Gruppo (Kovács Budha Tamás, Tábori András) Külvárosi expedíciók című előadása

A Tökmag Gruppo (Kovács Budha Tamás, Tábori András) Külvárosi expedíciók című előadása

1 városból 2

1 városból 2

1 városból 2

Japán képzőművészet és esztétikai érzékenység

Japán képzőművészet és esztétikai érzékenység

Japán képzőművészet és esztétikai érzékenység

Dóró Sándor,a Drezdai Képzőművészeti Egyetem Anatómia Tanszék docensének előadása

Dóró Sándor,a Drezdai Képzőművészeti Egyetem Anatómia Tanszék docensének előadása

Dóró Sándor,a Drezdai Képzőművészeti Egyetem Anatómia Tanszék docensének előadása

MÁS

MÁS

MÁS

Festői szemmel

Festői szemmel

Festői szemmel

Egy szemeszter Indonéziában

Egy szemeszter Indonéziában

Egy szemeszter Indonéziában

II. Székelyföldi Grafikai Biennélé

II. Székelyföldi Grafikai Biennélé

II. Székelyföldi Grafikai Biennélé

Ádám Gergő kiállítása

Ádám Gergő kiállítása

Ádám Gergő kiállítása

Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos

Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos

Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos

Phelwidek Photo 2012

Phelwidek Photo 2012

Phelwidek Photo 2012

Mint-a tér

Mint-a tér

Mint-a tér

Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál

Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál

Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál

Filter

Filter

Filter

100x100

100x100

100x100

A kínai hagyományos festészet esztétikája

A kínai hagyományos festészet esztétikája

A kínai hagyományos festészet esztétikája

Tetty Mirwa és A.B. Dwiantoro indonéz doktoranduszok kiállítása

Tetty Mirwa és A.B. Dwiantoro indonéz doktoranduszok kiállítása

Tetty Mirwa és A.B. Dwiantoro indonéz doktoranduszok kiállítása

Dér Adrienn és Rózsa Luca Önarcképek c.kiállítása

Dér Adrienn és Rózsa Luca Önarcképek c.kiállítása

Dér Adrienn és Rózsa Luca Önarcképek c.kiállítása

Tetty Mirwa és A.B. Dwiantoro indonéz doktoranduszok előadása

Tetty Mirwa és A.B. Dwiantoro indonéz doktoranduszok előadása

Tetty Mirwa és A.B. Dwiantoro indonéz doktoranduszok előadása

UNION - AMADEUS RESIDENCY PROGRAM

UNION - AMADEUS RESIDENCY PROGRAM

UNION - AMADEUS RESIDENCY PROGRAM

A szövés mestersége és művészete

A szövés mestersége és művészete

A szövés mestersége és művészete

Call for Proposals 2012 Cheng Long International Environmental Art Project in Taiwan, What's for Dinner?

Három / négy

Három / négy

Három / négy

Jánosi Nikolett és Szigethy Eszter: Erasmussal Törökországban

Jánosi Nikolett és Szigethy Eszter: Erasmussal Törökországban

Jánosi Nikolett és Szigethy Eszter: Erasmussal Törökországban

Borgó Munkácsy-díjas festőművész kiállítása

Borgó Munkácsy-díjas festőművész kiállítása

Borgó Munkácsy-díjas festőművész kiállítása

Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Tanszék, F.Balogh Erzsébet festőművész csoportjának kiállítása

Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Tanszék, F.Balogh Erzsébet festőművész csoportjának kiállítása

Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Tanszék, F.Balogh Erzsébet festőművész csoportjának kiállítása

Kari Nap

Kari Nap

Kari Nap

Az axiomatika: költészet, szavak latolgatása

Az axiomatika: költészet, szavak latolgatása

Az axiomatika: költészet, szavak latolgatása

Pályázati felhívás egyetemi hallgatók számára új típusú public art művekről írandó műkritikák írására

A Barcsay Jenő Alapítvány Felhívása

A Barcsay Jenő Alapítvány Felhívása

A Barcsay Jenő Alapítvány Felhívása

Art with Nature

Art with Nature

Art with Nature

10. Arany rajzszög díj és kiállítás

10. Arany rajzszög díj és kiállítás

10. Arany rajzszög díj és kiállítás

Call for Application- Nature Art Residency,Nov-Dec 2011.

Call for Application- Nature Art Residency,Nov-Dec 2011.

Call for Application- Nature Art Residency,Nov-Dec 2011.

Kiállítási lehetőség

Kiállítási lehetőség

Kiállítási lehetőség

artAlom 7.

artAlom 7.

artAlom 7.

Tisztelettel meghívjuk

Tisztelettel meghívjuk

Tisztelettel meghívjuk

Csontó Lajos: God Bless

Csontó Lajos: God Bless

Csontó Lajos: God Bless

Intenzív felvételi kurzus

Intenzív felvételi kurzus

Intenzív felvételi kurzus

Pályázati felhívás public art művek Szentendrén való megvalósítására

Pályázati felhívás public art művek Szentendrén való megvalósítására

Pályázati felhívás public art művek Szentendrén való megvalósítására

New Artist in Residency Platform in Maribor / Slovenia

New Artist in Residency Platform in Maribor / Slovenia

New Artist in Residency Platform in Maribor / Slovenia

Földi Péter kiállítása

Földi Péter kiállítása

Földi Péter kiállítása

2011 KorkéP

2011 KorkéP

2011 KorkéP

Az Insomnia a Kolozsvári Magyar Napok keretében bemutatja Erőss István: Természetművészet című könyvét

Művészetek Magtára

Művészetek Magtára

Művészetek Magtára

Dante Ritual

Dante Ritual

Dante Ritual

Első Életképes Kiállítás

Első Életképes Kiállítás

Első Életképes Kiállítás

Erőss István: Természetművészet

Erőss István: Természetművészet

Erőss István: Természetművészet

Fazekas Levente - OTP Fáy András képzőművészeti pályázat fődíj

Fazekas Levente - OTP Fáy András képzőművészeti pályázat fődíj

Fazekas Levente - OTP Fáy András képzőművészeti pályázat fődíj

második próba

második próba

második próba

Ex Libris - A zene

Ex Libris - A zene

Ex Libris - A zene

Visualpower virtuális épületfestő verseny

Visualpower virtuális épületfestő verseny

Visualpower virtuális épületfestő verseny

Szürke minta

Szürke minta

Szürke minta

Friss 2011 - kiállítás arculatterv

Friss 2011 - kiállítás arculatterv

Friss 2011 - kiállítás arculatterv

Kiállítási pályázat

Kiállítási pályázat

Kiállítási pályázat

Lementem a boltba

Lementem a boltba

Lementem a boltba

Pillantafelvétel

Pillantafelvétel

Pillantafelvétel

A Vizuális Művészeti Tanszék végzős hallgatóinak kiállítása

A Vizuális Művészeti Tanszék végzős hallgatóinak kiállítása

A Vizuális Művészeti Tanszék végzős hallgatóinak kiállítása

Kétrét

Kétrét

Kétrét

Csontó Lajos képzőművész Válogatás című kiállítása

Csontó Lajos képzőművész Válogatás című kiállítása

Csontó Lajos képzőművész Válogatás című kiállítása

A 2010-es mezőszemerei Nyílt Tér Művésztelep kiállítása

A 2010-es mezőszemerei Nyílt Tér Művésztelep kiállítása

A 2010-es mezőszemerei Nyílt Tér Művésztelep kiállítása

Balázs Péter szobrász kiállítása

Balázs Péter szobrász kiállítása

Balázs Péter szobrász kiállítása

Hat-hat

Hat-hat

Hat-hat

EarthDay

EarthDay

EarthDay

Fáy 225

Fáy 225

Fáy 225

Vidhyasagar Upadhyay, indiai képzőművész előadása

Vidhyasagar Upadhyay, indiai képzőművész előadása

Vidhyasagar Upadhyay, indiai képzőművész előadása

Diákok a tudományért szakalapítvány pályázata

Diákok a tudományért szakalapítvány pályázata

Diákok a tudományért szakalapítvány pályázata

Vályi Péter: Leállósáv

Vályi Péter: Leállósáv

Vályi Péter: Leállósáv

Pályázati Felhívás

Pályázati Felhívás

Pályázati Felhívás

Szerepcsere

Szerepcsere

Szerepcsere

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

A korlátok a fejedben vannak

A korlátok a fejedben vannak

A korlátok a fejedben vannak

Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Galéria megnyitó kiállítása

Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Galéria megnyitó kiállítása

Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Galéria megnyitó kiállítása

Inkpong

Inkpong

Inkpong

1+1=3 montázs 2.

1+1=3 montázs 2.

1+1=3 montázs 2.

Kortárshangon

Kortárshangon

Kortárshangon

Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének kiállítása

Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének kiállítása

Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének kiállítása

Abaúj logója

Abaúj logója

Abaúj logója

31. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat

31. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat

31. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat

III. Országos "Víz és élet" Képzőművészeti Biennálé

III. Országos "Víz és élet" Képzőművészeti Biennálé

III. Országos "Víz és élet" Képzőművészeti Biennálé

Rövidfilm-pályázat 2011

Rövidfilm-pályázat 2011

Rövidfilm-pályázat 2011

We invite you to the 7th International Triennial of Graphic Art - Bitola 2012.

We invite you to the 7th International Triennial of Graphic Art - Bitola 2012.

We invite you to the 7th International Triennial of Graphic Art - Bitola 2012.

Szegmens VI

Szegmens VI

Szegmens VI

Régebbi és újabb Mayák között

Régebbi és újabb Mayák között

Régebbi és újabb Mayák között

Fény

Fény

Fény

Csontó Lajos Leesett szavak c. kiállítása

Csontó Lajos Leesett szavak c. kiállítása

Csontó Lajos Leesett szavak c. kiállítása

Within the Project /Facing the artwork - the viewer in moving images

Within the Project /Facing the artwork - the viewer in moving images

Within the Project /Facing the artwork - the viewer in moving images

Erdős Júlia textilművész kiállítása

Erdős Júlia textilművész kiállítása

Erdős Júlia textilművész kiállítása

Pika Nagy Árpád Tíz meg Tíz c. kiállítása

Pika Nagy Árpád Tíz meg Tíz c. kiállítása

Pika Nagy Árpád Tíz meg Tíz c. kiállítása

Budapesti tanulmányi kirándulás

Budapesti tanulmányi kirándulás

Budapesti tanulmányi kirándulás

Szurcsik József művészetét bemutató monográfia

Szurcsik József művészetét bemutató monográfia

Szurcsik József művészetét bemutató monográfia

60 éves Borgó 60. egyéni kiállítása

60 éves Borgó 60. egyéni kiállítása

60 éves Borgó 60. egyéni kiállítása

Szurcsik József Ember embernek c. kiállítása

Szurcsik József Ember embernek c. kiállítása

Szurcsik József Ember embernek c. kiállítása

Alles gute

Alles gute

Alles gute

Képtörténet/Fotónovella "Téradó" workshop

Képtörténet/Fotónovella "Téradó" workshop

Képtörténet/Fotónovella "Téradó" workshop

Helyére tenni a

Helyére tenni a

Helyére tenni a

Kótai Tamás kiállítása

Kótai Tamás kiállítása

Kótai Tamás kiállítása

Gratulálunk Szigethy Eszternek,Jánosi Nikolettnek és Freizberger Annának a Köztársasági Ösztöndíjhoz!!!

Erőss István exhibition

Erőss István exhibition

Erőss István exhibition

Intenzív felvételi kurzus

Intenzív felvételi kurzus

Intenzív felvételi kurzus

Tömbök - formák - alakok

Tömbök - formák - alakok

Tömbök - formák - alakok

Dóró Sándor

Dóró Sándor

Dóró Sándor

INKPONG

INKPONG

INKPONG

Mélyszántás

Mélyszántás

Mélyszántás

Generációs különbségek

Generációs különbségek

Generációs különbségek

X. Akvarell Triennálé

X. Akvarell Triennálé

X. Akvarell Triennálé

INK-PONG kiállítás

INK-PONG kiállítás

INK-PONG kiállítás

KorkéP 36-ik gyergyószárhegyi művésztelep zárókiállítása

KorkéP 36-ik gyergyószárhegyi művésztelep zárókiállítása

KorkéP 36-ik gyergyószárhegyi művésztelep zárókiállítása

Téradó / Városi technikák fotóra alkalmazva

Téradó / Városi technikák fotóra alkalmazva

Téradó / Városi technikák fotóra alkalmazva

Elhunyt Szabó Máté

Elhunyt Szabó Máté

Elhunyt Szabó Máté

Elhunyt Szabó Máté

Elhunyt Szabó Máté

Elhunyt Szabó Máté

Képzőművészeti Egyetemek Kollokviuma művésztelep zárkiállítás

Képzőművészeti Egyetemek Kollokviuma művésztelep zárkiállítás

Képzőművészeti Egyetemek Kollokviuma művésztelep zárkiállítás

Természetmûvészet

Természetmûvészet

Természetmûvészet

"GARDEN" kiállítás Wiesbadenben

"GARDEN" kiállítás Wiesbadenben

"GARDEN" kiállítás Wiesbadenben

További jó munkát !!!

További jó munkát !!!

További jó munkát !!!

Pályázat

Pályázat

Pályázat

Kiállítás

Kiállítás

Kiállítás

Pályázat a miskolci alkotóházba

Pályázat a miskolci alkotóházba

Pályázat a miskolci alkotóházba

UH ZENEI PÁLYÁZAT

UH ZENEI PÁLYÁZAT

UH ZENEI PÁLYÁZAT

Szakdolgozat védés

Szakdolgozat védés

Szakdolgozat védés

Erőss István festőművész tárlata

Erőss István festőművész tárlata

Erőss István festőművész tárlata

Vizuális Művészeti Tanszék mesterképzőseinek csoportos kiállítása.

Vizuális Művészeti Tanszék mesterképzőseinek csoportos kiállítása.

Vizuális Művészeti Tanszék mesterképzőseinek csoportos kiállítása.

Lévay Jenő képzőművész kiállítása

Lévay Jenő képzőművész kiállítása

Lévay Jenő képzőművész kiállítása

Meghívó

Meghívó

Meghívó

GYERGYÓSZÁRHEGYI SZIMPOZION

GYERGYÓSZÁRHEGYI SZIMPOZION

GYERGYÓSZÁRHEGYI SZIMPOZION

Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep

Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep

Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep

Személyes adat

Személyes adat

Személyes adat

Borgó: Jónás merülései

Borgó: Jónás merülései

Borgó: Jónás merülései

„AVASI KILÁTÓ” CÍMŰ FOTÓPÁLYÁZAT

„AVASI KILÁTÓ” CÍMŰ FOTÓPÁLYÁZAT

„AVASI KILÁTÓ” CÍMŰ FOTÓPÁLYÁZAT

SZEGMENS//6. indonéz kortárs képzőművészeti kiállítás

SZEGMENS//6. indonéz kortárs képzőművészeti kiállítás

SZEGMENS//6. indonéz kortárs képzőművészeti kiállítás

Art Para plakátpályázat

Art Para plakátpályázat

Art Para plakátpályázat

Az indonéziai, Yogyakartai Képzőművészeti Egyetem diákjainak kiállítása

Az indonéziai, Yogyakartai Képzőművészeti Egyetem diákjainak kiállítása

Az indonéziai, Yogyakartai Képzőművészeti Egyetem diákjainak kiállítása

ÉDESVÍZ-FOLYÓVÍZ PÁLYÁZAT

ÉDESVÍZ-FOLYÓVÍZ PÁLYÁZAT

ÉDESVÍZ-FOLYÓVÍZ PÁLYÁZAT

Földi Péter előadása

Földi Péter előadása

Földi Péter előadása

Graffiti pályázat

Graffiti pályázat

Graffiti pályázat

Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének megyedéves hallgatóinak kiállítása

Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének megyedéves hallgatóinak kiállítása

Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének megyedéves hallgatóinak kiállítása

E s z t e r h á z y N a p !!!

E s z t e r h á z y N a p !!!

E s z t e r h á z y N a p !!!

Eszterházy Nap!!!

Eszterházy Nap!!!

Eszterházy Nap!!!

Filmpályázat!

Filmpályázat!

Filmpályázat!

Jobb, mint készen / Best Before End

Jobb, mint készen / Best Before End

Jobb, mint készen / Best Before End

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Kiállítás a Líceumban

Kiállítás a Líceumban

Kiállítás a Líceumban

Call for applications: Accented Residency 2010

Call for applications: Accented Residency 2010

Call for applications: Accented Residency 2010

Public art pályázat

Public art pályázat

Public art pályázat

Az OSA Archívum Pályázata művészeti alkotás készítésére

Az OSA Archívum Pályázata művészeti alkotás készítésére

Az OSA Archívum Pályázata művészeti alkotás készítésére

I.Országos Rajztriennálé Salgótarján, 2010

I.Országos Rajztriennálé Salgótarján, 2010

I.Országos Rajztriennálé Salgótarján, 2010

II. Eszterházy Filmnapok, Eger - Illés György emlékére

II. Eszterházy Filmnapok, Eger - Illés György emlékére

II. Eszterházy Filmnapok, Eger - Illés György emlékére

Évkönyv végzős hallgatóknak

Évkönyv végzős hallgatóknak

Évkönyv végzős hallgatóknak

I. Székelyföldi Grafikai Biennále

I. Székelyföldi Grafikai Biennále

I. Székelyföldi Grafikai Biennále

Pad-szobrok létrehozására alkotói pályázat

Pad-szobrok létrehozására alkotói pályázat

Pad-szobrok létrehozására alkotói pályázat

VideoChannel Cologne [self ] ~imaging

VideoChannel Cologne [self ] ~imaging

VideoChannel Cologne [self ] ~imaging

Művészet az építészetben - pályázat

Művészet az építészetben - pályázat

Művészet az építészetben - pályázat

GENERATION-X : Pályázati felhívás

GENERATION-X : Pályázati felhívás

GENERATION-X : Pályázati felhívás

Urbitális 2010

Urbitális 2010

Urbitális 2010

Magyar falmatricák

Magyar falmatricák

Magyar falmatricák

Pályázati felhívás Erasmus ösztöndíjra

Pályázati felhívás Erasmus ösztöndíjra

Pályázati felhívás Erasmus ösztöndíjra

AMATERAS Annual Paper Art Exhibition 2010

AMATERAS Annual Paper Art Exhibition 2010

AMATERAS Annual Paper Art Exhibition 2010

Pályázat

Pályázat

Pályázat

Hiphop grafikai pályázat

Hiphop grafikai pályázat

Hiphop grafikai pályázat

Kérjük, ajánlja fel adójának 1 %-át

Kérjük, ajánlja fel adójának 1 %-át

Kérjük, ajánlja fel adójának 1 %-át

Kapcsolat - pályázat

Kapcsolat - pályázat

Kapcsolat - pályázat
English