Törökországi nyári filmes egyetem Bella Ferenc

2018. augusztus 21. kedd

 A Yunus Emre Enstitüsü és az isztambuli Sehir Egyetem szervezésében idén először rendeztek nemzetközi nyári egyetemet a világ minden tájáról érkező egyetemisták részére. A program célja a török filmművészet és a kortárs török film értékeinek megismertetése volt workshopok, kirándulások, találkozók keretében. Bella Ferenc, aki az elmúlt tanévben animációs és mozgóképes feladatokban kiváló eredményeket ért el, az Eszterházy Károly Egyetem Mogóképművészeti és Kommunikációs Tanszékét képviselhette a 15 napos, izgalmas  törökországi tanulmányúton.

Ferenc írja:

„A program 2018.07.29.-én kezdődött a kiutazással és az ismerkedéssel az Isztambuli Sehír egyetemi kampuszban, amely később fő helyszíneként szolgált a programnak. A programban 20 országból 23 hallgató (BA, MA, Proff) ill. már a filmszektorban aktívan dolgozó személy vett részt. A program során szoros napirendet kellett betartanunk. Minden nap 7:30-kor kezdődött reggelivel, majd 10 órától megkezdődött az első előadás vagy workshop. A török filmezést az alapjaitól kezdtük el megismerni egészen a jelenkorig. Kortárs alkotókkal találkoztunk, akik megosztották velünk személyes tapasztalataikat, ötletekkel és tanácsokkal láttak el minket. A nap második felében rendszerint vetítésen vettünk részt és megnéztünk egy, a török filmművészet szempontjából lényeges filmet vagy az éppen vendégként meghívott alkotó egy-egy munkáját, a film után pedig közösen elemeztünk az alkotóval. A napirendek 3. részében pedig utazásokat tettünk a török filmgyártás fontos intézményeihez, múzeumokhoz, filmarchívumokhoz, filmgyárhoz, filmmúzeumhoz.

Személyes tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy a Yunus Emre Enstitüsü által kezdeményezett program rendkívül magas színvonalú, tartalmas, izgalmas, és jó lehetőség mindenki számára, aki szeretne mélyebben megismerkedni a török filmgyártás és filmművészettel. Nem utolsósorban pedig jó lehetőség, hogy nemzetközi kapcsolatokat és barátságokat kössön a résztvevő. Hatalmas kaland és felejthetetlen élmény volt.“

Bella Ferenc augusztus 13-án tért haza, s az útról készült képeit, videojegyzetét itt tudjátok megnézni!

 

Bella Ferenc török

Mozgóképeseink az ATAFF-on

szolnoki nemzetközi Alexandre Trauner ART Filmfesztivál

Mozgóképeseink az ATAFF-on

FILMKLUB középiskolásoknak a Líceumban

Csibiri Filmklub

FILMKLUB középiskolásoknak a Líceumban

Madarász Judit

- Humor a reklámokban

Madarász Judit

Sáry Bánk és a Tiltott Város

új zeneművek két alkalommal, két helyszínen

Sáry Bánk és a Tiltott Város

Mózes Gergely könyvkritikája a ContextUs-on

- A mágikus nyúlpörkölt...

Mózes Gergely könyvkritikája a ContextUs-on

Mózes Gergely filmkritikája

Akik maradtak

Mózes Gergely filmkritikája

M Tóth Éva filmjei Hatvanban

2019. szeptember 20-án

M Tóth Éva filmjei Hatvanban

Szíjártó Imre a gdyniai filmfesztiválon

44. Lengyel Játékfilmszemle

Szíjártó Imre a gdyniai filmfesztiválon

Mizser Attila és Strickland-Pajtók Ágnes előadása Nyitrán

Transzkulturalizmus és bilingvizmus tematikájú nemzetközi tudományos konferencia

Mizser Attila és Strickland-Pajtók Ágnes előadása Nyitrán

Papp M. Bori mozgóképes hallgató a Cinefesten

az Otthonunk Miskolc Programban

Papp M. Bori mozgóképes hallgató a Cinefesten

Mózes Gergely a de-ageingről a ContextUs-on

hollywoodi "digitális újjászületés"

Mózes Gergely a de-ageingről a ContextUs-on

Újra Filmmaraton Egerben

II. Egri Klasszikus Film Maraton 2019.09.06 - 10

Újra Filmmaraton Egerben

Szíjártó Imre a Lakiteleki Műfordítótáborban

egy-egy előadást tartott az orosz illetve a magyar film transznacionális vonásairól

Szíjártó Imre a Lakiteleki Műfordítótáborban

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz

Mózes Gergely interjúja a ContextUs-on

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz

„…és az Arri is velünk volt!’’

I. Fényterelők – fotó és film alkotótábor

„…és az Arri is velünk volt!’’

Dr. Tóth Tibor magas kitüntetése

A Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék oktatójának kitüntetése

Dr. Tóth Tibor magas kitüntetése

Római művészeti „vakáció“

A Római Magyar Akadémia és az Erasmus plusz program keretében

Római művészeti „vakáció“

Mozgóképes hallgatók Csehországban

45. Nyári Filmegyetem

Mozgóképes hallgatók Csehországban

M Tóth Éva a Filmvilágban

Animált idők

M Tóth Éva a Filmvilágban

KAFF-siker!

DÍJNYERTES A SELLŐK ÉS RINOCÉROSZOK

KAFF-siker!

VMI-tanárok a XIV. KAFF-on!

A június 19-től 23-ig zajló, kétévente megrendezett nemzetközi kecskeméti animációs filmfesztiválon kollégáink több vonatkozásban is érintettek:

VMI-tanárok a XIV. KAFF-on!

Találkozunk a felvételin!

A Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék felvételi előkészítő foglalkozásai a hétvégén befejeződtek.

Találkozunk a felvételin!

Szíjártó Imre az M5-műsorában

A lengyel filmről

Szíjártó Imre az M5-műsorában

 V. Slow Film Fesztivál Eger

2019. május 7-10. Helyszín: Uránia mozi (Eger, Széchenyi út 14.)

 V. Slow Film Fesztivál Eger

Újmédia és Osztálytermi interakciók

A 15. MelLearN Lifelong Learning Nemzetközi Konferenciát - amely az idei évben a Felsőoktatási innovációk a tanulás korában: a digitalizáció, képességfejlesztés és a hálózatosodás kihívásai címet kapta -, 2019. április 25-26-án a Dunaújvárosi Egyetemen rendezték meg.

Újmédia és Osztálytermi interakciók

Mozgóképes tanárok és hallgatók vettek részt a pozsonyi nemzetközi filmes rendezvényen

Fiatal filmesek nemzetközi találkozója a Pozsonyi Színművészeti Akadémián

Mozgóképes tanárok és hallgatók vettek részt a pozsonyi nemzetközi filmes rendezvényen

Strickland-Pajtók Ágnes előadása Thessalonikiben

“Digital Media and Hungarian American Women’s Migration Narratives”

Strickland-Pajtók Ágnes előadása Thessalonikiben

Mozgóképes tanáraink a nemzeti alapfilmek alkotói közt

Mestereinek művei is bekerültek a Magyar Nemzeti Filmalap-Filmarchívum Alapfilmjei közé

Mozgóképes tanáraink a nemzeti alapfilmek alkotói közt

Hitchcock-sorozat Debrecenben

Szíjártó Imre filmelemzése

Hitchcock-sorozat Debrecenben

ADY ÉS MI

Az Eszterházy Károly Egyetem mozgóképes hallgatói is neveztek az M5 kulturális csatorna pályázati felhívásán.

ADY ÉS MI

SLOW FILM FESZTIVÁL

- diákok és diákfilmek V. nemzetközi találkozója - Eger, 2019. május 8-11.

SLOW FILM FESZTIVÁL

A Mi Kultúránk rövidfilmfesztivál pályázati felhívása

A Mi Kultúránk rövidfilmfesztivál pályázati felhívása

Bollók Csaba a BMC-ben

Bollók Csaba a BMC-ben

Konferencia a bölcsészet és a kreatív ipar kapcsolatáról

Konferencia a bölcsészet és a kreatív ipar kapcsolatáról

Speciális Filmest Egerben!

Speciális Filmest Egerben!

MOZGÓKÉPES felvételi előkészítő EGERBEN!

Az Eszterházy Károly Egyetem felvételi előkészítőt indít a Képalkotás BA szak Mozgóképkultúra és média szakirányára

MOZGÓKÉPES felvételi előkészítő EGERBEN!

Borbás Dávid filmje az Eesti Instituut-ban

2019. február 19-én 19 órakor a Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék mestertanára, Borbás Dávid mutatja be új, Buszsofőr című kisjátékfilmjét az Észt Intézet Magvető Café-jában.

Borbás Dávid filmje az Eesti Instituut-ban

Középiskolások filmjei és fotói az egyetemen

Középiskolások filmjei és fotói az egyetemen

Dr. Mizser Attila a pozsonyi televízióban és a Magyar Intézetben járt

Dr. Mizser Attila a pozsonyi televízióban és a Magyar Intézetben járt

„Élményóra” Ózdon

„Élményóra” Ózdon

Sáry Bánk előadása a SZFE FACT 2019 konferenciáján

Sáry Bánk előadása a SZFE FACT 2019 konferenciáján

Szíjártó Imre a Filmvilágban

Szíjártó Imre a Filmvilágban

SIKERES NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK programsorozatot zárt a MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANSZÉK!

SIKERES NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK programsorozatot zárt a MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANSZÉK!

MOZGÓKÉP/KOMMUNIKÁCIÓ NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK

2018. január 22-én - MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANSZÉK

MOZGÓKÉP/KOMMUNIKÁCIÓ NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK

 Mozgóképes hallgatóink a 22. CINEMAIUBIT-en!

 Mozgóképes hallgatóink a 22. CINEMAIUBIT-en!

VI. Eszterházy Film- és Médianapok Eger - Illés György emlékére 2018. november 27-29.

VI. Eszterházy Film- és Médianapok Eger - Illés György emlékére 2018. november 27-29.

NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANSZÉK 2018.12.04.

Az esemény keretében megismerkedhetsz leendő hallgatótársaiddal, tanáraiddal, és bepillantást nyerhetsz a nálunk folyó munkába stúdióinkban, műhelyeinkben.

NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANSZÉK 2018.12.04.

Ismét filmhang-rögzítés workshop Fazakas Áronnal!

Az alacsony költségvetésű filmalkotások beszédhangjának és zörejvilágának szakszerű rögzítése

Ismét filmhang-rögzítés workshop Fazakas Áronnal!

Propaganda a II. világháborúban – Záhonyi-Ábel Márk előadása az MTA-n

Propaganda a II. világháborúban – Záhonyi-Ábel Márk előadása az MTA-n

Megállapodás az Ionart animációs stúdióval

Megállapodás az Ionart animációs stúdióval

MOZGÓKÉP, MÉDIA, KOMMUNIKÁCIÓ – MTÜ a VMI-n

MOZGÓKÉP, MÉDIA, KOMMUNIKÁCIÓ – MTÜ a VMI-n

M Tóth Éva a Premier Kultcafé és a Magyar Művészeti Akadémia animációs filmklubjában...

M Tóth Éva a Premier Kultcafé és a Magyar Művészeti Akadémia animációs filmklubjában...

„Üdvözlet a győzőnek” – konferencia az első világháború mikrotörténelméről

„Üdvözlet a győzőnek” – konferencia az első világháború mikrotörténelméről

Szabó Gábor: FILMESKÖNYV – könyvbemutató

Szabó Gábor: FILMESKÖNYV – könyvbemutató

MOZGÓKÉPES HALLGATÓK A FILMTÖRTÉNETI ÉLMÉNYPARKBAN

MOZGÓKÉPES HALLGATÓK A FILMTÖRTÉNETI ÉLMÉNYPARKBAN

FILMMÁNIÁSOK - Jelentés a blogoszférából

Szíjártó Imre írása a Filmvilágban

FILMMÁNIÁSOK - Jelentés a blogoszférából

MOZGÓKÉPESEK BUDAPESTI KIRÁNDULÁSA

A média-, mozgókép- és kommunikációtanár szakos hallgatók 2018. november 9-én tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten.

MOZGÓKÉPESEK BUDAPESTI KIRÁNDULÁSA
English