Mátrai Erik: xyz

Publikáció: 2021. június 1. kedd

Mátrai Erik legújabb, xyz címet viselő alkotása a művész egész termet elfoglaló fényinstallációi közé illeszkedik, egyúttal a művész negyedik acb Galériában rendezett önálló kiállítása keretében valósul meg. Az ezekben a fényinstallációkban létrejövő, köd segítségével anyagszerűvé tett fénynyalábokból épített architektúra kihívás elé állítja a néző percepcióját, egyúttal az érzéki, valamint a komplex és univerzális szimbólumok használatával megteremtett spirituális-meditatív élmény összekapcsolására törekszik. Az alkotó xyz című művének alapját olyan korábbi alkotások adják, mint a 2011-ben készült Spot Gate (és az azt kiindulópontként használó, spektrumszínekből építkező Spektrum Fal, 2018 és Spektrum Folyosó, 2019), illetve az elsőként 2012-ben az acb Galériában megvalósított, a szakrális építészet arányaira és hagyományaira építő Porticus. Közvetlen előzményét a 2019-ben a kolozsvári Bázis Galériában, majd az aqb pincében 2020-ban rendezett MMM című kiállításon bemutatott Mozgó fal című installáció jelenti. Mátrai új installációja folytatja és bővíti a tér és a térérzékelés problémáinak vizsgálatát, miközben a térbeli viszonyok modellezésére szolgáló matematikai szisztémára utal, címét a koordináta-rendszer tengelyeinek elnevezéséről kölcsönözve. A köd segítségével létrehozott, mozgó fényfalak, fénysíkok úgy teremtenek új térélményt – miközben „szkennelik” a teret – hogy a néző tényleges mozgása nem is szükséges hozzá. Miközben az alkotó felveti a térben zajló, a tér adottságai meghatározta folyamatok problémáját, új dimenzióval bővíti a tér mint meditációs médium jelentését, és egyúttal új távlatot ad a mozgás tartalmának műveiben. 

Mátrai Erik (1977) festőművészként diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 2004-ben, azonban már diplomamunkája is videóinstalláció volt. Multimediális alkotóként azóta is otthonosan mozog a videó, a fotográfia és az installáció műfajaiban. Neve az utóbbi években a fényművészettel, luminokinetikával és a nagyszabású installációművészettel kapcsolódott össze, de a festészeti szemlélet meghatározó maradt a különböző képzőművészeti médiumokban megvalósított alkotásaiban. Ez nem csupán a színelméleti problémákra, a szín és az absztrakció kapcsolatára fordított figyelmében, hanem az ábrázoló és téralkotó művészet alapvető sajátosságait érintő kérdésekre és a művészettörténeti-ikonográfiai hagyományra adott reflexióiban is megfigyelhető. Mátrai munkáinak középpontjában az emberi tapasztalás kérdése, az emberi és a transzcendens között születő és létrehozható kapcsolat, illetve a percepció és az ábrázolás összefüggéseinek problémái állnak.  

METAFIZIKUS ÁTHATOLÁS EGY ZEBRÁN.

TÖRTÉNETEK VADÁSZATRÓL, TERMÉSZETRŐL / A LUDWIG MÚZEUM RENDEZVÉNYE

METAFIZIKUS ÁTHATOLÁS EGY ZEBRÁN.

Fábián Erika – Sági Gyula: Személyes absztrakciók

Szeretettel meghívjuk Fábián Erika és Sági Gyula Személyes absztrakciók című kiállításának megnyitójára.

Fábián Erika – Sági Gyula: Személyes absztrakciók

Ars Sacra Fesztivál: Fénytörés

Az Ars Sacra Fesztivál keretében a Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet Képzőművészeti Tanszék festő hallgatóinak kiállítása a Líceum aulájában.

Ars Sacra Fesztivál: Fénytörés

2nd International Conference on Intermedia Arts and Creative Technology (Yogyakarta, November 11th, 2021)

Online konferencia!

2nd International Conference on Intermedia Arts and Creative Technology (Yogyakarta, November 11th, 2021)

FAKÖR

FAKÖR címmel nyílik jelenlegi, és volt hallgatóink kiállítása a Múzeumok Éjszakáján

FAKÖR

Ferenczy Zsolt 'Olvadás' című festményének avatója a Gizella Malomban

Kiállítás és festmény avatás a Gizella Malomban

Ferenczy Zsolt 'Olvadás' című festményének avatója a Gizella Malomban

Kőrösi Klaudia / Mimózák

Frissen végzett hallgatónk kiállítása

Kőrösi Klaudia / Mimózák

GYEREKPORTRÉK

Kökényné Nemoda Enikő kiállítása

GYEREKPORTRÉK

Ferenczy Zsolt: Klónia kötetbemutató és tárlatvezetés / a MODEM eseménye

Progresszió, abszurditás és kunstkammer

Ferenczy Zsolt: Klónia kötetbemutató és tárlatvezetés / a MODEM eseménye

"Noszvajról dolgosat"

Kiállítás Majnár Mónika diploma munkáiból

"Noszvajról dolgosat"

ALONG THE EDGE OF THE LEAF / A LEVÉLPEREM MENTÉN

Molnár Zsolt kiállítása a Kisterem Galériában

ALONG THE EDGE OF THE LEAF / A LEVÉLPEREM MENTÉN

A 36. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat Nagydíját Határ Attila, az MMA díját Király Dávid nyerte.

Frissen végzett hallgatóinkat díjazták!

A 36. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat Nagydíját Határ Attila, az MMA díját Király Dávid nyerte.

Frissen végzett hallgatónk a nyertesek között!

Horváth Rita a youngart Porsche Képzőművészeti Ösztöndíj egyik nyertese

Frissen végzett hallgatónk a nyertesek között!

Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatóink sikere

Lee Taguchi, Maha Berrami és Dylnur Galymbekova munkáit bezsűrizték az Istanbul Aydın University Faculty of Fine Arts által szervezett International Student Biennial kiállítására.

Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatóink sikere

Sikeres habilitáció!

Oktatónk, Dr. Lenkey-Tóth Péter DLA egyetemi docens sikeresen habilitált!

Sikeres habilitáció!

Klónia tárlatvezetés Ferenczy Zsolttal és Süli-Zakar Szabolccsal

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

Klónia tárlatvezetés Ferenczy Zsolttal és Süli-Zakar Szabolccsal

ELINDULT A KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPAI NŐI MŰVÉSZEKRE FÓKUSZÁLÓ ONLINE PLATFORM, A SECONDARY ARCHIVE

Oktatóink a résztvevők között

ELINDULT A KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPAI NŐI MŰVÉSZEKRE FÓKUSZÁLÓ ONLINE PLATFORM, A SECONDARY ARCHIVE

Művészet természetesen?

Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, és Milotai Anna természetművész beszélgetése

Művészet természetesen?

"Nature- the New Medium of Expression"- with Artist prof. Erőss István from Hungary

Online "Manthan" a series of talks to stay connected

"Nature- the New Medium of Expression"- with Artist prof. Erőss István from Hungary

REJTŐZKÖDŐ KIÁLLÍTÓTEREK I. ÉLŐBEN ÉS VIRTUÁLISAN

aqb, ProjectSpace – Mátrai Erik: „Ellipszisek”

REJTŐZKÖDŐ KIÁLLÍTÓTEREK I. ÉLŐBEN ÉS VIRTUÁLISAN

Múló varázs és ökotudatosság: természetművészet

Interjú Milotai Anna Máriával

Múló varázs és ökotudatosság: természetművészet

Art unboxed - megbontjuk a rendet 4. MODEM

Beszélgetés Gallai Judit Ágnessel és Ferenczy Zsolttal

Art unboxed - megbontjuk a rendet 4. MODEM

Vázlat / Sketch

Oktatóink a kiállítók között

Vázlat / Sketch

Gratulálunk Klapka Nikolettnek az első díjhoz!

Klapka Nikolett Téboly című munkája első helyezett lett a MAT2020 pályázaton!

Gratulálunk Klapka Nikolettnek az első díjhoz!

HAT SZOBA / SIX ROOMS

Végzett hallgatóink kiállításáról készült videó

HAT SZOBA / SIX ROOMS

Personal Mythologies

Fábián Erika oktatónk is a kiállítók között

Personal Mythologies

Könyvbemutató

Káldi Katalin Számos és számtalan című könyvének bemutatója

Könyvbemutató

KLÓNIA

Ferenczy Zsolt képzőművész kiállítása

KLÓNIA

Mátrai Erik: Ellipszisek

című kiállítása az art quarter budapest szervezésében

Mátrai Erik: Ellipszisek

Hazatérés / Homecoming

F. Balogh Erzsébet festőművész kiállítása

Hazatérés / Homecoming

STATEMENT - B32 Trezor Galéria

Az Eszterházy Károly Egyetem friss diplomás, festő szakos hallgatóinak kiállítása, a Magyar Festészet Napja keretében

STATEMENT - B32 Trezor Galéria
English