Új kiállítás nyílt a debreceni Modemben

Machine Imaginaire, Vera Molnár algoritmusai

Publikáció: 2020. július 10. péntek

 "A több mint 70 éve Párizsban élő magyar képzőművész a számítógépes művészet úttörője, aki a személytelen (számító)gép használatával is képes emberközeli, az alkotó személyiségét, képzelőerejét tükröző munkákat létrehozni. Az örökké kísérletező, fáradhatatlan Vera Molnar a machine imaginaire elvének kidolgozásával az esztétikai alapokra helyezett algoritmikus műalkotás alapjait fektette le: egy gépet definiált, amely adott szabályok szerinti programnak megfelelően működik és generál műalkotásokat. A döntés azonban itt is, mint minden alkotó folyamatban, a művészé, így az éppúgy része az alkotásnak, mint az algoritmus felépítése.

Vera Molnar 1924-ben született Budapesten, a világ mégis Franciaországból ismerhette meg. Bár 1942–47 között még a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult festőként Szőnyi Istvánnál – ahol megismerkedett Fiedler Ferenccel, Reigl Judittal, Pán Mártával és Hantai Simonnal, akikkel később Párizsban újra találkozott –, már ’47-től Párizsban él és dolgozik. Sokáig csendben, érdeklődés nélkül alkotott. Ötvenkét éves volt, amikor 1976-ban első egyéni tárlatát megrendezte a Politechnic of Central Londonban, geometrikus absztraktnak titulált, ám azon túlmutató munkáiból. Vera Molnár művészete ugyanis különösen unikális, eltért a kor konkrét művészei által követett fő irányoktól, vizuális gondolkodása leginkább algoritmikus: a matematika, a játékosság és a véletlen fontos szerephez jutott műveiben. Férjével, François Molnarral közösen dolgozták ki önálló rendszerüket, mely a modern tudomány és művészet szoros kapcsolatából táplálkozik, s amely sok tekintetben előre jelezte az évtized művészeti, technikai fejleményeit.

Vera Molnár londoni egyéni tárlatát követően egyre inkább a figyelem középpontjába került, napjainkig számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Ma már a számítógépes művészet origójaként ismert, annak rendkívül nagyhatású alkotója. Úttörő szerepe a generatív művészetben, a struktúra és a véletlen összekapcsolásában, valamint esztétikai szerepének hiteles tisztázásában van.

A MODEM-ben látható kiállítás az életmű valamennyi állomását érinti, sajátos kurátori rendezőelv szerint. A Vera Molnar ouvre ezúttal ugyanis a hazai magángyűjtők több évtizedes gyűjtésére és fókuszaira épít, egy olyan világhírű képzőművész munkásságát mutatva be ezer négyzetméteren, akit mára a hazai közegben is a kortársak legnagyobbjai között tartanak számon.

Kurátor: Süli-Zakar Szabolcs DLA

Nyitónap: 2020. július 18-án

16 óra: Steve Reich-darabok a térben – a DE Zeneművészeti Kara hallgatóinak előadásában
16.15: Vernal Roam – matematikai kalandozások, Hoffman Miklós egyetemi tanárral
17 óra: Vera Molnár és a hazai magángyűjtők – kerekasztal-beszélgetés. Résztvevők. Antal Péter, Nemes Judith és Szöllősi-Nagy András, Rechnitzer János műgyűjtők, Hoffmann Miklós matematikus. Moderátor: Süli-Zakar Szabolcs kurátor

A létszám korlátozott, ezért a szervezés megkönnyítése érdekében köszönettel vesszük a részvétel jelzését az alábbi címen: regisztracio@modemart.hu (a tárgyba beírva, hogy Vera Molnár)"

http://www.modemart.hu/machine-imaginaire-vera-molnar-algoritmusai/  

Szín-biózis II.

az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Képzőművészeti Tanszék és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszék hallgatóinak a Magyar Festészet Napja keretében rendezett közös kiállítása.

Szín-biózis II.

Budapest Art Week keretében: Enigma

Horváth Dániel kiállításmegnyitó

Budapest Art Week keretében: Enigma

Végre tanulhatunk valamit

Nagyszabású kiállítás a Kincsem Palotában

Végre tanulhatunk valamit

FELVMI

Szeretnél Egerben tanulni? Akkor próbáld ki a FELVMI nevű játékunkat!

FELVMI

Gratulálunk Csontó Lajosnak

Az egyetemen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként tegnap vehette át az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Karának Tanácsa által adományozott Művészeti Díjat!

Gratulálunk Csontó Lajosnak

„Kívülállóként, mégis jelen lenni”

Interjú Szigeti G Csongor képzőművésszel, intézetünk oktatójával

„Kívülállóként, mégis jelen lenni”

A kortárs fotográfia intézményrendszere

Csizik Balázs fotográfus online előadása

A kortárs fotográfia intézményrendszere

PINCE CALL 2021 PÁLYÁZAT!

PINCE CALL 2021

PINCE CALL 2021 PÁLYÁZAT!

Már látogatható a XXVIII. Miskolci Grafikai Triennálé. Az ünnepélyes díjátadó július 25-én 11.00 órakor lesz, ahol többek között a VMI által alapított díj is átadásra kerül!

A VMI négy oktatója, Csontó Lajos, Kótai Tamás, Orosz Csaba, Zéman Zoltán, és két hallgatója, Bíró Gergő, Tóth Vivien is részt vesz a kiállításon

Már látogatható a XXVIII. Miskolci Grafikai Triennálé. Az ünnepélyes díjátadó július 25-én 11.00 órakor lesz, ahol többek között a VMI által alapított díj is átadásra kerül!

FELHÍVÁS A XXV. MISKOLCI TÉLI TÁRLATRA

A Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria 2020. decemberében rendezi meg a jubileumi, XXV. Miskolci Téli Tárlatot.

FELHÍVÁS A XXV. MISKOLCI TÉLI TÁRLATRA

UTASÍTÁS RENDKÍVÜLI TANÍTÁSI SZÜNETRŐL

A koronavírus elleni védekezés érdekében hozott kormányrendelet kapcsán az Eszterházy Károly Egyetem rendkívüli tanítási szünetet rendel el.

UTASÍTÁS RENDKÍVÜLI TANÍTÁSI SZÜNETRŐL

Télűző maszkégetés

Télbúcsúztató tüzes dáridó

Télűző maszkégetés

Könyvbemutató

az Emancipáció című konferencia keretében.

Könyvbemutató

TÜKÖR ÁLTAL

Faa Balázs kiállítása

TÜKÖR ÁLTAL

Bővített mondat

Csontó Lajos kiállítása

Bővített mondat

6. Székelyföldi Grafikai Biennálé, Sepsiszentgyörgy, 2020

Pályázati felhívás!

6. Székelyföldi Grafikai Biennálé, Sepsiszentgyörgy, 2020

BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

BÉKÉS KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Könyvbemutató

Dr. Széplaky Gerda: Sötét és néma – Filozófiai esszék – irodalomról, filmről, képzőművészetről című könyvének a bemutatója

Könyvbemutató

Hospitálás

A Hospitálás /Látogatás/ című pályázat ismertetése

Hospitálás

Frida Kahlo és női kortársai

Fajgerné Dudás Andrea DLA képzőművész előadása

Frida Kahlo és női kortársai

Művészetelméleti konferencia Szegeden

Dr. Habil Erőss István előadása

Művészetelméleti konferencia Szegeden
English