Felavatták Lencsés Andrea hallgatónk fényinstallációját Miskolcon

Publikáció: 2019. szeptember 21. szombat

 Több mint kétezer darab gyöngy alkotja Miskolc első optikai szálas fényinstallációját, amely a földgömböt ábrázolja, s a Föld címet kapta. A fényszobor az ELMŰ-ÉMÁSZ támogatásával valósult meg és a Tudomány és Technika Házában kapott helyet. 

A Föld című alkotást idén nyáron építette fel a Tudomány és Technika Háza előcsarnokában az alkotó, Lencsés Andrea. A megnyitón köszönetet mondott azoknak, akik segítették tervei megvalósításában. - Amikor jönnek a gondolatok és ezek megjelennek egy papíron, majd ezek az ideák megvalósulnak, ennél nagyobb öröm nincs számomra.  Attól függetlenül, hogy ez belőlem fakad, ezt egyedül nem lehet véghezvinni – utalt arra is, hogy a támogatók mellett az installáció megépítésében is van kinek köszönetet mondania.  A fényről beszélt Müller Péter Sziámi köszöntőjében. - Carl Gustav Jungtól kérdezték meg egyszer, hogy mit gondol a világ állapotáról. Azt mondta erre, hogy nem vagyok én elég okos ahhoz, hogy hozzászóljak vagy nyilatkozzak a világ állapotáról. Jung ugyanakkor azt mondta, az biztos, hogy a sötétség erői még sosem álltak ilyen közel ahhoz, hogy győzedelmeskedjenek a jónak hatalmasságain. És meg kell nézni, az ember vagy az egyik oldalra, vagy a másikra áll, nem lehet semlegesnek lenni – mondta Müller Péter Sziámi. Hozzátette, hogy beszélgetett az alkotóval,  Lencsés Andreával, és ez a szempontrendszer úgy látja, nála is fontos, innen jön az, ahogy ő a Földet szemléli. - Amikor megszületik a Föld fényből, annak emiatt nagyobb jelentősége van, minthogy született egy fényinstalláció vagy egy fényszobor. Ez önmagában azért is érdekes, mert körülbelül a Bauhaus óta az idea már megvolt, de az eszköz korábban még nem állt rendelkezésre, hogy ilyesmiről költőien, művészien gondolkodjunk. Ma már külön műfaj lett a fényben való gondolkodás és ennek egy igazi csúcspillanata, amit most látunk – mondta Miskolc első Múzsa díjasa, a Miskolci Operafesztivál megteremtője.  

- Két évvel ezelőtt már kizárólagos tulajdonosai lettünk ennek az épületnek, amely többek között teljes energetikai felújításon is átesett azóta. Intézményünk ma már tele van bérlőkkel és a háromszáz ember befogadására képes színháztermünk a ház kulturális oldalát is erősíti. Erről Hajdú László, a Tudomány és Technika Háza tulajdonosa beszélt a megnyitón. - Mindezt pályázati támogatás nélkül tesszük – tette hozzá. Ez a tizenegyedik olyan miskolci épület, amit értékmentő célzattal újítottunk meg.

Mostantól a Tudomány és Technika Házában látható ez a fényinstalláció, amely főként az esti órákban mutatja meg magát teljességében. A nagyközönség számára a  szeptember 27-ei Múzeumok éjszakáján is lehetőség nyílik majd arra, hogy az érdeklődők megtekintsék a fényszobrot, többféle programmal is kiegészítve.(fotó: Végh Csaba)

https://minap.hu/index.php/cikk/miskolc-elso-fenyinstallacioja-fold?fbclid=IwAR3pJfu3XH_DjE7FBIGAoarya8B5kvRBVO6eisOUVOjjsQWrAisZoSZSG9M  

RAJZ felvételi előkészítő Egerben!

Az Eszterházy Károly Egyetem Képalkotás (festészet, természet-művészet), és Grafikusművész szak rajz előkészítője

RAJZ felvételi előkészítő Egerben!

Vetett árnyék

A Képzőművészeti Tanszék II. és III. évfolyamos képgrafikus hallgatóinak kiállítása a Hallgatói Galériában

Vetett árnyék

4+1 A hónap műtárgyai

A hónap műtárgyai Ostoroson

4+1 A hónap műtárgyai

Moving wall

Mátrai Erik kiállítása Kolozsváron

Moving wall

NYÍLT NAP & Mappanézés ⇾ Képzőművészeti- és tanárképzések 2018.12.04.

2018. december 4-én BEMUTATÓKkal, MAPPANÉZÉSsel és KONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZÉKen.

NYÍLT NAP & Mappanézés ⇾ Képzőművészeti- és tanárképzések 2018.12.04.

A VMI számos oktatója és hallgatója szerepel a XXIV. Miskolci Téli Tárlaton

Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria XXIV. Téli Tárlata decemberben nyílik

A VMI számos oktatója és hallgatója szerepel a XXIV. Miskolci Téli Tárlaton

Ozsvát Sára kiállítása az Arkt Művészeti Ellátóban

Tragikusan fiatalon elhunyt kiváló festőnövendéke előtt tiszteleg ezzel a posztumusz tárlattal az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete.

Ozsvát Sára kiállítása az Arkt Művészeti Ellátóban

Horváth Dániel az egyik kurátora az Élő magyar művészet 2018 c. kiállításnak

A kurátorok magyar festők három generációjának munkáiból válogattak a közel kétszáz festményt felvonultató, meghívásos kiállításon.

Horváth Dániel az egyik kurátora az Élő magyar művészet 2018 c. kiállításnak

SZIN-BIÓZIS exhibition on the Day of the Hungarian Painting

A joint exhibiton by the Department of Fine Arts, EKE and the Faculty of Music and Visual Arts., University of Pécs

SZIN-BIÓZIS exhibition on the Day of the Hungarian Painting

SZÍN-BIÓZIS kiállítás a Magyar Festészet Napján

Közös kiállítás a Képzőművészeti Tanszék, és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar hallgatóinak munkáiból

SZÍN-BIÓZIS kiállítás a Magyar Festészet Napján

TÁJKÉPZETEK címmel Kopacz Kund kiállítása nyílik a MAMŰ Galériában

Volt hallgatónk kiállítását ERŐSS István képzőművész nyitja meg a MAMŰ Galériában

TÁJKÉPZETEK címmel Kopacz Kund kiállítása nyílik a MAMŰ Galériában

ITDK forduló a Képzőművészeti Tanszéken

A Képzőművészeti Tanszék tavaszi ITDK fordulója május 13.-án került megrendezésre.

ITDK forduló a Képzőművészeti Tanszéken

Beszélgetés Horváth Dániel festőművésszel

A művésszel Sándor Emese beszélget

Beszélgetés Horváth Dániel festőművésszel

A Képzőművészeti Tanszék hallgatói is szerepeltek a kari ITDK napon

Az Uni­Esz­ter­há­zy - EKE Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi és Mű­vé­sze­ti Kara no­vem­ber 27-én Kari TDK napot szer­ve­zett a Lí­ce­um­ban.

A Képzőművészeti Tanszék hallgatói is szerepeltek a kari ITDK napon

FEDŐ

Válogatás a Képzőművészeti Tanszék II-III. éves képalkotás, festő szakos hallgatók munkáiból.

FEDŐ

Gratulálunk díjazottjainknak!

Megnyílt a MAT - a Heves Megyei Amatőr Tárlat

Gratulálunk díjazottjainknak!

FAMETSZET WORKSHOP ÉS ELŐADÁS

Albertus Charles Andre Tanama indonéz grafikusművész előadása, és workshop

FAMETSZET WORKSHOP ÉS ELŐADÁS

Kortárs indonéz szobrászat

Yoga Budhi Wantoro szobrászművész előadása a kortárs indonéz szobrászatról.

Kortárs indonéz szobrászat

Leviatán - Horváth Dániel kiállítása

Horváth Dániel kiállítása a Karinthy Szalonban

Leviatán - Horváth Dániel kiállítása

Gratulálunk Dr. Habil Ferenczy Zsolt DLA oktatónknak!

Sikeresen habilitált Dr. Habil Ferenczy Zsolt DLA oktatónk

Gratulálunk Dr. Habil Ferenczy Zsolt DLA oktatónknak!

Lipkovics Péter előadása

Természetművészet a Sóstói Múzeumfaluban

Lipkovics Péter előadása

4. Márokföldi művésztelep 2019

Elkezdődtek a nyári művésztelepeink

4. Márokföldi művésztelep 2019
English