Mátrai Erik: Ellipszisek

Publikáció: 2020. november 8. vasárnap

Megnyitó: 2020. november 14. Szombat 12:00 - 20:00
Kurátor: Fenyvesi Áron
2020. november 14 - december 31.
A kiállítás bejelentkezéssel lesz látogatható.
 
Mátrai Erik (1977) az aqb Project Space-ben rendezett önálló kiállításán egy válogatást mutat be 2016-2017 óta festett vászon-, és papírképeiből, amelyeknek a központi motívuma az ellipszis. A mértani alakzat jelentése nemcsak Mátrai képein mutat túl a
puszta geometrián: a bolygók és az égitestek elliptikus pályája révén az univerzum fenséges miszticitásával is feltöltődik. Az elliptikus formákat a barokk művészetben használták előszeretettel, alkalmazásuk amellett, hogy mérnöki bravúrnak is számított,
egy duális, egyaránt ember-, és istenközpontú világ leképzéseként, szimbólumaként is értelmezhető vált, mivel az alakzat egyik fő jellemzője, hogy két gyújtópontból szerkeszthető meg. Mátrai Erik kiállításának a másik fontos fókuszpontja a színskála, a tiszta színek optikai hatásának a vizsgálata. A művész többnyire akril festékkel fújt ellipszisei gyakran komplementer képpárokban vizsgálják sötét és világos hátterek előtt a színek kölcsönhatásait. A festmények intenzivitását fokozza az, hogy Mátrai nem kevert, hanem tiszta színeket használ kompozícióihoz, amiknek a fizikai egymás mellé kerülése, vagy rétegződése hoz létre új árnyalatokat a képek felületein. A kiállítás organikus és konzekvens folytatása Mátrai Erik művészeti programjának, ami a kortárs művészet eszközeivel fogalmazza meg a fizikai jelenségek és a transzencendalitás
kapcsolatát. A művész vásznain és papírképein is találkozik ezen kutatási területe az ellipszisek és a színtan számos izgalmas hibrid variációjával. Ráadásként a Borsos Lőrinc művészpáros installatív interakciói is láthatóak lesznek a kiállítótérben, amelyek „alapanyagai” Mátrai Erikkel közös műteremükben talált ellipszis sablonok lesznek.
Fenyvesi Áron, a kiállítás kurátora
 

 

Ember és táj

Dr.Habil Balázs Péter képzőművész egyetemi docens, a KMI Képzőművészeti tanszék oktatójának előadása / A "Szellőztető" eseménye

Ember és táj

Az eltűnt Én nyomában

Az Új Művészet szeptemberi számában megjelent a Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet oktatójának, Dr. Boros Lilinek a cikke a Képzőművészeti Tanszéken készült diplomamunkákról. Szeretettel ajánljuk olvasásra!

Az eltűnt Én nyomában

Having no common past, let’s have a common future

Kopacz Kund, a KMI Képzőművészeti Tanszék oktatója a kiállítók között / Az FKSE eseménye

Having no common past, let’s have a common future

RETURN

A Képzőművészeti Tanszék harmadéves grafikusművész szakos hallgatóinak művésztelepi kiállítása -

RETURN

Elkészült a Gizella Malom Átrium Galériájának újabb két műalkotása

Kótai Tamás és Ferenczy Zsolt a Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet Képzőművészeti Tanszék oktatóinak szabadtéri munkái

Elkészült a Gizella Malom Átrium Galériájának újabb két műalkotása

Káldi Katalin és Molnár Zsolt, a Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet Képzőművészeti Tanszék oktatói a kiállítók között

Kisterem @ Art Market Budapest 2021

Káldi Katalin és Molnár Zsolt, a Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet Képzőművészeti Tanszék oktatói a kiállítók között

SZÍN-BIÓZIS III.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet Képzőművészeti Tanszék, és a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszék hallgatóinak, a Magyar Festészet Napja keretében rendezett közös kiállítása.

SZÍN-BIÓZIS III.

KÖLCSÖNBÁLVÁNYOK / BORROWED IDOLS

LIPKOVICS Péter kiállítása a MAMÜ Galériában

KÖLCSÖNBÁLVÁNYOK / BORROWED IDOLS

PÁRHUZAMOS KITÉRŐK

KOVÁTS NIKOLETTA és LIPKOVICS PÉTER kiállítása A pécsi Nádor Galéria eseménye

PÁRHUZAMOS KITÉRŐK

BUHERABODEGA

-Szellőztető-, címmel előadás sorozatot indít a Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet, a képzőművészetről, az épített, és az elgondolt világról

BUHERABODEGA

Horváth Dániel Más táj című kiállítása

Kocsis Katica írása a kultura.hu oldalon

Horváth Dániel Más táj című kiállítása

METAFIZIKUS ÁTHATOLÁS EGY ZEBRÁN.

TÖRTÉNETEK VADÁSZATRÓL, TERMÉSZETRŐL / A LUDWIG MÚZEUM RENDEZVÉNYE

METAFIZIKUS ÁTHATOLÁS EGY ZEBRÁN.

Fábián Erika – Sági Gyula: Személyes absztrakciók

Szeretettel meghívjuk Fábián Erika és Sági Gyula Személyes absztrakciók című kiállításának megnyitójára.

Fábián Erika – Sági Gyula: Személyes absztrakciók

Ars Sacra Fesztivál: Fénytörés

Az Ars Sacra Fesztivál keretében a Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet Képzőművészeti Tanszék festő hallgatóinak kiállítása a Líceum aulájában.

Ars Sacra Fesztivál: Fénytörés

2nd International Conference on Intermedia Arts and Creative Technology (Yogyakarta, November 11th, 2021)

Online konferencia!

2nd International Conference on Intermedia Arts and Creative Technology (Yogyakarta, November 11th, 2021)

FAKÖR

FAKÖR címmel nyílik jelenlegi, és volt hallgatóink kiállítása a Múzeumok Éjszakáján

FAKÖR

Ferenczy Zsolt 'Olvadás' című festményének avatója a Gizella Malomban

Kiállítás és festmény avatás a Gizella Malomban

Ferenczy Zsolt 'Olvadás' című festményének avatója a Gizella Malomban

Kőrösi Klaudia / Mimózák

Frissen végzett hallgatónk kiállítása

Kőrösi Klaudia / Mimózák

GYEREKPORTRÉK

Kökényné Nemoda Enikő kiállítása

GYEREKPORTRÉK

Ferenczy Zsolt: Klónia kötetbemutató és tárlatvezetés / a MODEM eseménye

Progresszió, abszurditás és kunstkammer

Ferenczy Zsolt: Klónia kötetbemutató és tárlatvezetés / a MODEM eseménye

"Noszvajról dolgosat"

Kiállítás Majnár Mónika diploma munkáiból

"Noszvajról dolgosat"

ALONG THE EDGE OF THE LEAF / A LEVÉLPEREM MENTÉN

Molnár Zsolt kiállítása a Kisterem Galériában

ALONG THE EDGE OF THE LEAF / A LEVÉLPEREM MENTÉN

Mátrai Erik: xyz

Június 3. csütörtök délután 2 órától látogatható az acb Attachment legújabb kiállítása.

Mátrai Erik: xyz

A 36. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat Nagydíját Határ Attila, az MMA díját Király Dávid nyerte.

Frissen végzett hallgatóinkat díjazták!

A 36. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat Nagydíját Határ Attila, az MMA díját Király Dávid nyerte.

Frissen végzett hallgatónk a nyertesek között!

Horváth Rita a youngart Porsche Képzőművészeti Ösztöndíj egyik nyertese

Frissen végzett hallgatónk a nyertesek között!

Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatóink sikere

Lee Taguchi, Maha Berrami és Dylnur Galymbekova munkáit bezsűrizték az Istanbul Aydın University Faculty of Fine Arts által szervezett International Student Biennial kiállítására.

Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgatóink sikere

Sikeres habilitáció!

Oktatónk, Dr. Lenkey-Tóth Péter DLA egyetemi docens sikeresen habilitált!

Sikeres habilitáció!

Klónia tárlatvezetés Ferenczy Zsolttal és Süli-Zakar Szabolccsal

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

Klónia tárlatvezetés Ferenczy Zsolttal és Süli-Zakar Szabolccsal

ELINDULT A KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPAI NŐI MŰVÉSZEKRE FÓKUSZÁLÓ ONLINE PLATFORM, A SECONDARY ARCHIVE

Oktatóink a résztvevők között

ELINDULT A KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPAI NŐI MŰVÉSZEKRE FÓKUSZÁLÓ ONLINE PLATFORM, A SECONDARY ARCHIVE

Művészet természetesen?

Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, és Milotai Anna természetművész beszélgetése

Művészet természetesen?

"Nature- the New Medium of Expression"- with Artist prof. Erőss István from Hungary

Online "Manthan" a series of talks to stay connected

"Nature- the New Medium of Expression"- with Artist prof. Erőss István from Hungary

REJTŐZKÖDŐ KIÁLLÍTÓTEREK I. ÉLŐBEN ÉS VIRTUÁLISAN

aqb, ProjectSpace – Mátrai Erik: „Ellipszisek”

REJTŐZKÖDŐ KIÁLLÍTÓTEREK I. ÉLŐBEN ÉS VIRTUÁLISAN

Múló varázs és ökotudatosság: természetművészet

Interjú Milotai Anna Máriával

Múló varázs és ökotudatosság: természetművészet

Art unboxed - megbontjuk a rendet 4. MODEM

Beszélgetés Gallai Judit Ágnessel és Ferenczy Zsolttal

Art unboxed - megbontjuk a rendet 4. MODEM

Vázlat / Sketch

Oktatóink a kiállítók között

Vázlat / Sketch

Gratulálunk Klapka Nikolettnek az első díjhoz!

Klapka Nikolett Téboly című munkája első helyezett lett a MAT2020 pályázaton!

Gratulálunk Klapka Nikolettnek az első díjhoz!

HAT SZOBA / SIX ROOMS

Végzett hallgatóink kiállításáról készült videó

HAT SZOBA / SIX ROOMS

Personal Mythologies

Fábián Erika oktatónk is a kiállítók között

Personal Mythologies

Könyvbemutató

Káldi Katalin Számos és számtalan című könyvének bemutatója

Könyvbemutató
English