A 18. Mezőszemerei Nyílt Tér Művésztelep kiállítása

2019. február 28. csütörtök

A NYÍLT TÉR elnevezésű vizuális művészeti alkotótelep 2001 óta működik Mezőszemerén.

A művésztelep koncepciója, hogy az alkotók a képzőművészet különböző területeiről érkezzenek, a festészettől az intermédiáig. A szervezők nyitottak arra is, hogy különböző korú művészeket hívjanak meg, mert fontosnak tartják a generációs különbségek feloldását. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy minden alkalommal határon túli magyarok is eljussanak az alkotótáborba. A tehetséges, frissen végzett fiatal művésztől a beérkezett művészig, generációkat áthidalva igyekszik a művésztelep egyre jobb alkotói körülményeket biztosítani a meghívottak számára. Az évek folyamán a településen alkotó képzőművészek száma már meghaladta a százötvenet, hiszen fontos szempont az is, hogy minden évben más-más alkotók érkezzenek a falu közepén található alkotóházba. Évről-évre bebizonyosodik, hogy az itt alkotók milyen érzékenyen reagálnak az őket körül ölelő világra, ami nem más, mint maga a falu, a benne élő emberekkel és épített örökségével. Rendkívül fontos jelenség nyaranta, hogy a résztvevők nem bezárkózva alkotnak, hanem a falut járva, emberi kapcsolatokat teremtve festenek, filmeznek, fotóznak, ami által – ha rövid időre is – maguk is tagjaivá válnak a faluközösségnek. A falu szempontjából fontos hozadéka a művésztelepnek, hogy már több ingatlant vásároltak meg a településen képzőművészek s közülük jó néhányan le is telepedtek, itt élnek és alkotnak.

A művésztelep művészeti vezetői Bukta Imre Munkácsy-díjas képzőművész, (volt oktatónk) a Magyar Képzőművészeti Egyetem osztályvezető tanára, Szirtes János Munkácsy-díjas képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszék-vezetője és Kónya Réka – mindhárman tagjai a Mezőszemerei Civil Egyesületnek, mely a szervezeti hátteret biztosítja az alkotótelepek megvalósításához. 

SZÉPLAKY GERDA

A MEZŐSZEMERE-PARADIGMA

Bevezető szavak a Mezőszemerei Nyílt Tér Művésztelep kiállításához

(ARKT, Eger, 2019. 02. 26.)

Miféle hely Mezőszemere? Egy elmaradott kistérségi település Kelet-Magyarországon, ahol érzékletesen és sűrítve jelenik meg a magyar vidék rendszerváltás utáni minden baja? Egy falu, ahol nem csak a gazdasági lemaradásból, a munkahelyek hiányából, hanem a kisebbségi létből és a kulturális különbségekből eredő problémák is megjelennek, s tapintható, látható formákat öltenek? Mindez így van, kétségtelenül. Ha valaki végigmegy Mezőszemere utcáin, akkor egyaránt láthat omladozó és felújított házakat, gazos és virággal beültetett portákat, láthat autókat (inkább öregeket, s csak elvétve újat), bicikliket, traktorokat, rozsdásodó mezőgazdasági gépeket – s persze állatokat. Bár inkább csak kutyák tünedeznek fel az utcán, egy részük mintha kóbor kutya volna, haszonállatok kevésbé tűnnek a szemünkbe. Ha valaki az évezred eleji magyar falura kíváncsi, nem is kell máshová mennie: sétáljon csak végig Mezőszemerén, megtapasztalhatja a vidéki valóságot! Megtapasztalhatja, mit jelent, hogy nincsenek kenyéradó munkahelyek, hogy felszámolódtak a mezőgazdasági tevékenységek kisebb és nagyobb egységei (a termelőszövetkezetek éppúgy, mind a családi gazdálkodások), hogy a hagyományos falusi kultúra helyébe betüremkedett a globalizáció: az autentikus ruhadarabokat, tárgyakat, ételeket felváltották a fogyasztói kultúra kínai közvetítéssel előállított termékei. Aki végigsétál az utcákon, megtapasztalhatja a szegénységet, az igénytelenséget, az értékvesztés különféle stációit, s hogy mindezt a tömegmédiák által közvetített nyugati kultúra olcsó kacatjaival miképpen próbálják a manipulációnak leginkább kiszolgáltatott emberek takargatni önmaguk és a világ elől.

Ugyanakkor mégsem csak ennyit tapasztal és lát. Mert Mezőszemere különleges hely: aurája van, kisugárzása. Aki éppen Mezőszemerére vetődik el, alighanem azért választja úti célként ezt a települést, mert hallott már az ott élő művészről, Bukta Imréről, aki festményeiben, videóműveiben előszeretettel örökíti meg szülőfaluját. Aki ismeri a Bukta-műveket, az azt is tudja jól, hogy az ő műalkotásain nem csak az árnyoldal, hanem a másik oldal is látható, vagy inkább a mindennapi éket fonákjának lehetne ezt nevezni: kompozícióiban érzékelhetőkké válnak azok a mozzanatok, kapcsok, kötődések, amelyek ezt a szétesőben lévő világot mégis egyben tartják, és ha nem is reménytelivé, de szerethetővé teszik. Bukta melankóliát sugárzó művei ezt is tanúsítják.

De vajon magából a faluból árad ez a Buktánál leginkább szelíd irónia képében megfogalmazódó pozitív hangoltság? Vagy a művész személyes kötődése teszi éltető erővé? Netán az a tevékenység, amit itt nem csak alkotóként, hanem közösségépítőként, kultúra szervezőként is kifejt?

Az biztos, hogy Bukta performer társával, Kónya Rékával közösen immár 18. alkalommal szervezte meg a Nyílt tér művésztelepet. Olyan már érett, és még a pályájuk kezdetén járó fiatal alkotók számára, akiket ők a művésztelep harmadik kurátorával, Szirtes János képzőművésszel egyetértésben kvalitásos művészeknek tartanak. A művésztelepen születő alkotások persze aligha befolyásolják Mezőszemere életét, mégis hatást gyakorolnak arra a kultúrára, ami a falut mintegy láthatatlanul, a mélyben munkálva határozza meg. Nem azért, mert az utcákon időnként művészek is fel-feltünedeznek, kamerával és ecsettel a kezükben, vagy mert a művészeti nyilvánosság egyre több kortárs alkotás közvetítésén keresztül szerez tudomást erről a kis heves megyei faluról. Hanem mert megképződik egy másik identitás, egy másik, egyelőre inkább csak a képzeletben létező hely ideája, amely paralel a felszínen, a mindennapokban megtapasztalhatóval, s amely évről évre erősebben, egyre több tettben és tárgyban kifejeződve formálja valóságos képpé önmagát. Létrejön annak a településnek az eszméje, amelynek teremtő erejét éppen a pusztulás, pontosabban a pusztulás kifejezetté válása, önmagát láttatni engedése és akarása adja. Mert külső szemnek nem olyan könnyű azt látnia, amivel szemben illetéktelennek bizonyul. S mert nem minden hely befogadó a külső tekintettel, az idegen attitűddel kapcsolatban – ahhoz magában a helyben kell valamiféle átállítódásnak, perspektívaváltásnak bekövetkeznie.

Lassan és észrevétlenül tehát, de megteremtődött egy sajátos paradigma: Magyarország egyik legelmaradottabb térségében, egy vidéki, kultúrájától megfosztott, elszegényedett településen létrejött az a „valóságossá váló” eszme, amely a reménytelenségnek és a progresszív művészetnek egyaránt otthont tud nyújtani. Nyilvánvalóan illő volna itt felsorolni minden olyan, a falu kulturális életében és egzisztenciális valóságában bekövetkezett változást, amely hozzájárult egy nyitottabb közösség, egy nyitottabb (egyszerre szellemi és reális) tér megteremtődéséhez, kezdve más képzőművészek ideköltözésétől más művészeti akciók, gesztusok, intézmények létrejöttéig. Mindezen folyamatok beindításában és működtetésében nagy szerepe van a Szentendréről hazatelepült művésznek, ez kétségtelen. Sőt az is valószínűsíthető, hogy a láthatóvá válásban, a reprezentációban – Bukta műalkotásai mellett – a művésztelep játssza a főszerepet.

Ahhoz persze, hogy a művésztelep alkotásaiban valóban a hely szelleme (genius loci) válhasson láthatóvá, olyan művészek kellenek, akik nyitottak arra a disszonanciára, ami a kultúrájától megfosztott falusi létnek és a magasművészet közegének az egymásra illesztéséből fakad. Olyan művészek, akik a falusi léttel, a vidékiséggel ha nem is állnak identikus egységben, mint Bukta Imre vagy Kónya Réka, de nyitottak rá. Vagy inkább úgy mondhatnánk: nincs a tekintetükben semmi kisajátításra törekvő, átírni akaró, agresszív mozzanat. Az itt megszülető alkotásokban – ha a korábbi művésztelepek kiállításainak műveire visszatekintünk, akkor is ezt látjuk – a lenni-hagyás nyilatkozik meg.  A művészeti reprezentáció nem illusztrációvá alakítást, nem egzotikus látvánnyá züllesztést,  hanem megértést takar.

A 2018-as évben Mezőszemerén alkotó művészek (Boruzs Ádám, Bukta Imre, Czene Márta, Demeter Zsuzsa, Lenkey-Tóth Péter, Szirtes János és Váczi Lilla) egyaránt hagyták hatni magukra a falut. Más és más műfajokban, médiumokkal, eszközökkel dolgoztak, de mindannyian a vidéki életre és annak a felszín alatt kitapogatott problémáira reflektáltak: az itt élő emberekre, a reménytelenséggel és boldogsággal egyszerre átitatott arcokra, a szociokulturális valóságra, az architekturális környezet enyészet általi átalakulására vagy éppen magára a természet, amely nem is csak a település határain túl van jelen, hanem már azon belül is elevenen lélegzik.

Boruzs Ádám videó művein a falu tematikus háttérként jelenik meg. A fiatal művész a környezetében talált tárgyakat olyan kémiai és fizikai jelenségek bemutatásához használta fel, amelyekben az érzékelés határesetei reprezentálódnak. Műveihez a központi motívumot egy hétköznapi tárgy, egy bakelitlemez szolgáltatja, amely ugyan inkább az urbánus kultúra részének tekinthető, mégis, mivel kacatnak, a múlt ereklyéjének minősül, tökéletesen illeszkedik a pusztuló paraszti világ tablójára; építészeti motívumként ráadásul a falu lelkét jelentő templomtornyot illesztette hozzá. 

Lenkey-Tóth Péter a Mezőszemerén megtapasztalt csendből inspirálódva a régmúlt idők nyugalmát kívánja visszaidézni: a nagymama párnáinak időtlenné merevített modern, feszes formavilágán keresztül. Zavarba ejtőek a sötét, kiüresített háttérből fémes szürkeséggel kibontakozó, absztrakt motívumok. Felvetik a kérdést: meddig terjed az emlékezetünk? Ismerjük-e még ezeknek a formáknak az eredetijét? A válaszadásban segít nekünk: egy kép erejéig ugyanis – oppozíció gyanánt – láttatni engedi a nagymama egykor volt hófehér, puha és összegyűrt párnáját.

Váczi Lilla videóinstallációjában szintén a falusi lakótérben megnyilvánuló, régi idők hangulata adja a kiindulási pontot. Azonban nem a tárgyakra reflektál, hanem egy optikai jelenségre: a camera obscura jelenségére. A kamera fix állásban rögzítette az egyik lakószobát, amelynek változó fényviszonyaiban az utca fordított állású képe vetült – alig észrevehetően – a falra. A természet mint kifordított, sejtelmes hangulatú, árnyvilág jelenik meg az elmúlás ürességét idéző, belső térben.

Szirtes János itt készített videóján, amely egy sorozat 3. darabja (Muzsikás videó III.) egy rókafarkú fűrésszel olyan hangokat keltett, amelyek a tárgy jellegzetessége okán magának a helynek a szellemét fejezik ki. Majd megkérte F. Zámbó Istvánt és zenekarát, hogy improvizáljanak az esetlegességekből megkomponált, „zavaros” ritmusra. A zenei kompozícióhoz hozzáadta természetesen saját jelenlétét: a helyszínen, fűrészelés közben előadott, performatív játékait, melyeket Molnár Ágnes Éva és W. Horváth Tibor (operatőrök) rögzítettek. A videóművel szemközti falon pedig – ready made-ként – különféle falusi fűrészek jelennek meg.

A művésztelepen részt vevő további három festő, Czene Márta, Demeter Zsuzsa és Bukta Imre más és más stílusban reflektálnak környezetükre: Czene Márta a hiperrealista festészet eszközeivel él, a részletek sajátos egymás mellé illesztése révén azonban kompozíciói – melyek mintha filmképekből összeállított, különös montázsok volnának – egyszerre többféle térbeli és időbeli perspektívát mutatnak meg. A kiállításon csak egyetlen mezőszemerei életkép látható tőle: egy folyosóról készített enteriőr, melyen izgalmas feszültségbe kerül a padlózat szürke foltja, az a szinte archaikusnak érzett motívumvilág, mely a hatvanas évekbeli falusi designt tükrözi; s fölötte a melegsárga folt, a nem is annyira a fehér mennyezeten, mint inkább az égben gyülekező darazsak foltja. Demeter Zsuzsa akvarelljei viszont éppen az egyidejű pillanat intenzívvé tétele által hatnak: a vonalas ecsetkezeléséből kibontakozó emberi alakok nem annyira a külső formát láttatják, mint inkább a belsőt – a „kifordított arcokon” átélhetővé válnak a hétköznapi pillantás elől többnyire eltakart érzelmek. Bukta Imre festményei is az átélést segítik. De nem egy individuum belső világának megértését, hanem azét a jelenségét, amit falunak tekintünk – a faluét, ami nem egyszerűen otthont adó helyet jelent, hanem kulturális és közösségi identitást is. Vajon létezik-e még a falu a mai Magyarországon? Ha nem létezik, mi maradt helyette? Anélkül, hogy ezekre a kérdésekre választ tudnánk adni, ezen a kiállításon, lám, mégis tapintható közelségbe kerül valami, amiben egyszerre érzékeljük a pusztulást és a megtartó erőt.

további részletek:https://www.facebook.com/events/633095340459972/ 

Oktatónk, Dr. Boros Lili tanulmánya Vajda Lajosról

Megjelent intézetünk oktatója, Dr. Boros Lili tanulmánya Vajda Lajosról a Világok között című kiállítás katalógusában.

Oktatónk, Dr. Boros Lili tanulmánya Vajda Lajosról

Balázs Kata oktatónk az Artmagazin különszámában

A VMI oktatója, Balázs Kata művészettörténész több szöveg szerzőjeként szerepel az Artmagazin januárban megjelent Nyolcvanas évek-különszámában, amelynek szerkesztésében is részt vett.

Balázs Kata oktatónk az Artmagazin különszámában

VINYL - Vizuális nevelés és közösségi művészet városi térben

Dr. OROSZ CSABA képzőművész, a Vizuális Művészeti Intézet egyetemi docensének előadása

VINYL - Vizuális nevelés és közösségi művészet városi térben

Boros Lili művészettörténész tanulmánya Olga Tobrelutsról

A debreceni Déri Múzeum kiadásában egy katalógus, ami a Szentpétervárhoz kötődő orosz neoakademizmus egyik emblematikus alakjának, Olga Tobrelutsnak a Modemben megrendezett tárlatát foglalja össze

Boros Lili művészettörténész tanulmánya Olga Tobrelutsról

Balázs Kata oktatónk írása a Balkon folyóiratban

Megjelent Balázs Kata művészettörténész, a Vizuális Művészeti Intézet oktatójának Szemző Tibor zeneszerző-médiaművésszel készült mélyinterjújának második része

Balázs Kata oktatónk írása a Balkon folyóiratban
English