Design/AIR 2019 - Digitális nomádok megnyitó

2019. október 20. vasárnap

DESIGN/AIR 2019
Az EKE Vizuális Művészeti Intézetének Média és Design Tanszéke szervezésében az
elsőéves tervezőgrafika alapszakos hallgatók minden nyáron a DESIGN/AIR művésztelepen
vesznek részt Gyöngyösön, amely idén a “digitális nomádok” hívószóra épült.
A hallgatók 10 napon keresztül formálhatják alkotásaikat, a legkülönfélébb alapanyagokból:
polisztirol lapból, púrhab segítségével, fa lécekkel, drótok hajlításával, PVC csövek
összeillesztésével, szilikonból, gipszből, és sorolhatnánk. Sokszor készülnek olyan
természetművészeti alkotások, amelyeken fog az idő vasfoga, tehát elszáradnak,
túlburjánzanak, lehullanak, vagy egyszerűen lebomlanak. Az egyénileg, vagy csapatban
készített munkák között performansz jellegűt is felismerhetünk, illetve fotósorozattal,
kisfilmmel, trailerrel vagy stop-motionnel is találkozhatunk. A dokumentációkat bemutató
kiállításon választ kaphatunk azokra a kérdésekre is, hogyan él és dolgozik egy digitális
nomád, vagy hol lehet őket esetleg megtalálni? 2019-ben járunk, vagy már 3050-ben?
Felmerül a kérdés, hogy lehet-e vadászni internetet egy polisztirol lapból készített, levelekkel
díszített WI-FI jel körül, vagy mi közük a navahó indiánoknak az AfterEffectshez? Ezekre
mind reflektálnak, válaszokat keresnek a DESIGN/AIR művésztelep idei résztvevői az
elkészült alkotásaikkal.

Esemény: https://www.facebook.com/events/475953586331454/

Kiállítók, a Tervezőgrafika BA 2018-as csoportja (szakmentor: Zeman-Juhász Éva):
Bagdán Zsófia / Bányai Zsófia / Bartha Rebeka / Berecz Boglár Kamilla / Bihar Anett /
Buzogány Timea / Czank Dominik / Dányi Zsófi / Debreceni Boglárka / Dobosy Tímea /
Domonkos Dániel / Farsang Áron / Ferenczik Edit / Flaskó Bernadett / Gál Angéla / Janó
Sára / Kalotai Anett / Koós Réka / Kovács Alexandra / Köteles Tamás / Lengyel Zsófia /
Matyis Sára / Pápai Stefánia / Somlai Panni / Szabó Dominik / Szűcs Rebeka / Tóth
Krisztina / Török Boglárka / Varga Edina / Várnai Bertalan
Konzulensek, a Média és Design Tanszék oktatói:
Szemmelroth Balázs, Szabó Károly, Zeman Zoltán, Zeman-Juhász Éva
Művésztelep dokumentációk: Elekes Pál
Kiállítás dokumentáció: Szigeti G Csongor és Elekes Pál


Kiállítás esemény:
Design/AIR 2019 – Digitális nomádok
2019.10.16. 15:30
Hogyan él és dolgozik egy digitális nomád? Hol lehet őket megtalálni? 2019-ben járunk, vagy
3050-ben? Lehet vadászni internetet egy polisztirol lapból készített, levelekkel díszített WI-FI jel
körül? Mi közük a navahó indiánoknak az AfterEffectshez?
Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a Média és Design Tanszék tervezőgrafikus
hallgatóitól a művésztelepen készült munkáik által.
Az Eszterházy Károly Egyetem - Vizuális Művészeti Intézet - Média és Design Tanszék
gyöngyösi
művésztelepén (2019.08.26-09.04.) készült munkák dokumentációs kiállítása
Exhibition and documentation of the summer workshop in Gyöngyös of the Media and Design
Department, EKU, Eger (HU)
Megnyitó / Opening:
2019.10.16. 15:30
Megnyitja / Opening by:
Dr. Bujdosó Zoltán, EKE Gyöngyösi Campus rektorhelyettes
Szabó Károly, képzőművész, az EKE Média és Design Tanszék oktatója
Helyszín / Venue:
Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus /
Eszterházy Károly University Gyöngyösi Campus
H-3200 Gyöngyös Mátrai út 36.
Kiállítók / Exhibition by:
Bagdán Zsófia / Bányai Zsófia / Bartha Rebeka / Berecz Boglár Kamilla / Bihar Anett / Buzogány
Timea / Czank Dominik / Dányi Zsófi / Debreceni Boglárka / Dobosy Tímea / Domonkos Dániel /
Farsang Áron / Ferenczik Edit / Flaskó Bernadett / Gál Angéla / Janó Sára / Kalotai Anett / Koós
Réka / Kovács Alexandra / Köteles Tamás / Lengyel Zsófia / Matyis Sára / Pápai Stefánia /
Somlai Panni / Szabó Dominik / Szűcs Rebeka / Tóth Krisztina / Török Boglárka / Varga Edina /
Várnai Bertalan
Konzulensek / Consultants
Szemmelroth Balázs, Szabó Károly, Zeman Zoltán, Zeman-Juhász Éva
Borítón / On cover
Flaskó Bernadett, Gál Angéla: Essential
Fotó / Photo by: Elekes Pál
További info / More info
www.facebook.com/mediadesigneger
www.instagram.com/media_design_eger
www.behance.net/visualeger
www.vmi.uni-eger.hu
#digitalisnomadok #designair #muvesztelep #workshop #mediadesigneger #graphicdesigneger
#tervezografikaeger #animacioeger #egeranim #webdesigneger #visualstudieseger #visualeger
#visualartsinstitute #vmieger #vizualismuveszetiintezet #madeinvmi #unieger #madeineger #eger
#hungary

Koncepció leírások:
Bagdán Zsófi
CONTACT
A két fa kapcsolódásából létrejött installáció a digitális nomádok témára reflektál.
A felszínen megjelenő gyökérzet összekapcsolódása, egy világhálót megjelenítő alkotás,
mely fonata egy laptopot formál, ami a digitális nomád életforma egyik elengedhetetlen
kelléke. Ennek segítségével tarthatjuk a kapcsolatot a világgal, s érhetünk el bárkit a világ
bármely pontjáról. A két fát, csupán a hálózatok világa tartja egyben, reprezentálva a
kapcsolatot két fél között a munka világában.
A fák alapja a gyökérzetük, mellyel képesek létezni, ugyanakkor égig érő szabadságot
mutatnak felénk, akárcsak a modern technológia világa. Ám ezek a fák ténylegesen
gyökérzetük segítségével kapcsolódnak egymáshoz, illetve tápanyag ellátásuk nagy részét
ezen keresztül képesek felvenni. Éppúgy, ahogy a modern technológiában is alapvető kellék
a hálózatok és különféle kábelek, töltők igénye is, amelyek hasonlóképpen képesek életben
tartani eszközeinket.

Bartha Rebeka
Nomadic journey
A Nomadic journey c. installáció a napjainkban élő és dolgozó digitális nomádok kedvelt
városait jeleníti meg, illetve segítséget ad egy kezdő digitális nomád számára az úton való
elinduláshoz.
A koncepciót az alkotó útmenti, helységjelző táblákkal jeleníti meg, melyeket a valósághoz
képest kisebb, átalakított verzióban illusztrál. A módosítás a táblákra írt szövegben
mutatkozik meg, amelyet kisbetűvel szemléltet és hashtaggel egészít ki.
A helységnevek így kulcsszavakra hasonlítanak a kettőskereszt jel segítségével, így az
installáció a közösségi médiára, azon belül az Instagram felületére is reflektál. A
felhasználók gyakran használnak különböző keresőszavakat történeteik leírásához,
képalaírásokhoz, amellyel elősegíthetik, hogy minél többen kedveljék megosztásaikat.
A helyszínek egy friss kutatás alapján lettek kiválasztva, amely részletezi ezeknek a
helyeknek a népszerűségét, különböző adottságait, közösségi irodáit, s minden olyan fontos
információt, amelyet egy induló digitális nomád életformára vágyó szakembernek tudnia kell.
(forrás: hvg.hu)?
A táblák alapja hungarocell lemez, festett felülettel, lábai pedig PVC csövekből állnak. Ezek
összeillesztéséből készült el az installáció. A táblák nem helyhez kötöttek, így kül-, és
beltérben is egyaránt elhelyezhetőek és értelmezhetőek maradnak.

Berecz Boglár, Janó Sára
#PRAYFOR
Az alkotócsoport művésztelepen készült munkája az amazóniai esőerdőket sújtotta
tűzvészre válaszol. A projekt azért kapta a #PRAYFOR címet, mert a közösségi média
felületei, azon belül a kép-, és történetmegosztó Instagram nagy szerepet játszik a globális,
környezetvédelmi és egyéb hírek terjesztésében, valamint a figyelemfelkeltésben. Egy, vagy
több kettőskereszt jellel ellátott bejegyzés, azaz kulcsszó, amellyel felhívhatjuk a világ
figyelmét arra, hogy mi felhasználók igazán törődünk a Földdel, és bármilyen aktuális,
kollektív minket is érintő problémával. Sajnos többségében ez egy mesterkélt helyzet -
képmutatás. Sokan inkább önmaguk megnyugtatásáért, követőik kedvéért posztolják ezeket
a tartalmakat, de valójában nem tesznek semmit az ember által okozott károk ellen. Így az
esőerdők továbbra is égnek. Az installáció önthető szilikon segítségével, gipszből, fém
rudakból és alkoholos filc használatával készült el.

Buzogány Tímea
Nomád ruha
Az alkotó régi vágya volt egyedi ruhát tervezni, készíteni, ám nem a megszokott módon, és
anyaghasználat segítségével. A művésztelepen készült öltözetet inspirálta a környezetben
megtalálható fák, bokrok, virágok, s különböző bogyók sokasága. Ezekből az összetevőkből
született meg egy képzeletbeli digitális nomád mindennapi öltözete.
A ruha felső része textilre erősített csipkebogyókból lett összevarrva, míg a szoknya része
faágakból, levelekből áll össze, elől szándékosan rövidebbre hagyva, hogy a kartonból és
kender kötélből alkotott nomád lábbeli is látszódjon.
A fülbevaló élénk narancssárga bogyóból lett kialakítva, hogy passzoljon a ruha felső
részéhez.
A kész ruhát, kiegészítőkkel végül magára öltötte az alkotó, így megtapasztalta, hogy milyen
is lehet egy nomád élete ebben a viseletben. A képek készítésekor szándékosan csak egy
iPad szolgált munkaeszközként, hiszen egy digitális nomádnak már nincs is szüksége ennél
többre, hisz utazásai során ezzel az eszközzel mindent el tud intézni, ami a munkájával
kapcsolatos.

Czank Dominik, Szűcs Rebeka
Returning
Az alkotócsoport koncepciója egy futurisztikus jelenet volt, amikor egy felfedező éppen
rátalál több múltban, vagyis a 90-es években használt, majd megunt használati tárgyra. A
polisztirol lapból készített emberi alak kezei foszforeszkáló festékkel lettek bekenve, amely
segítségével sötétben válik nyilvánvalóvá, hogy a megtalált tárgyakat már kezébe vette a
megtaláló. A 90-es években népszerű és egyben ismert elemeket, mint a kazetta, tetris
játék, vagy bakelit lemez, fehér festékkel fújták le az alkotók, amelyeken megjelennek az
emberi alak világító ujjlenyomatai.
Az installáció tehát a visszatérésre reflektál, amelyet tapasztalhatunk a divat irányzatok,
vagy elektronikai cikkek megjelenésében is, amik vissza-, visszatérnek, átalakulva ugyan, de
az eredeti, vagy régi rendeltetési formájukhoz. Találkozhatunk tetris játékkal az
okostelefonunkban, hallgathatunk zenét bakelit lemez, vagy kazetta ikonnal ellátott
applikációval.

Dányi Zsófi, Ferenczik Edit
Digitális burok
Az alkotócsoport és az installáció célja egy tájidegen alkotás létrehozása, amely reagál az
online létre, illetve a digitális nomád életformára.
A munka alapját egy gömb forma képezi, ami a földdel való kapcsolat, dinamika, szétáradó
energia és a körkörös, eltéríthetetlen mozgás szimbóluma. A belső része a digitális
perifériákra és eszközökre épül fel, a külseje pedig egy klasszikus, puritán megoldással
készült burkolat. A téma feldolgozásaként a természetet szembe állítják a mesterséges,
digitális világhoz kapcsolódó, nap mint nap használatos eszközökkel.
A projekt performanszként is értelmezhetővé válik, amikor az érdeklődők belépnek ebbe a
privát térbe és kiegészítik személyes, digitális eszközeik fényével a munkát.

Debreceni Boglárka
MASQUERADE
Masquerade, avagy mulatság, álöltözet, képmutatás illetve álarcosbál.
Az installáció arra a jelenségre összpontosít, amikor az emberek kizárólag a telefonjuk
világító kijelzőjét nézik, bámulják, s annak fénye megvilágítja arcukat. Az installációt felépítő,
lefelé néző arcok elkészítéséhez, megformálásához az alkotó polisztirol lapot használt.
Afrikai maszkok díszítései, alakzatai inspirálták az installációt, így ezekre jellemző formák
fedezhetők fel az elkészült objektumokban. Találkozunk hosszúkással, csíkossal,
gömbölyűvel, de egy idő után nagyon hasonlóvá válik az egész látvány, akárcsak egy tömeg
látványa esetében. Az installáció hét elemből áll, amely utalhat a hét napjaira, a hét
csakrára, vagy a hét évente való változásra is akár.
A felhasználói szokásokat megvizsgálva sokan teljesen más módon viselkednek az online
térben, mint a valóságban: maszkot viselnek, amikor nem az átlagos életüket élik, mikor
vége van a napnak, iskolának, munkának, s belemerülnek magányukban a telefonukba.
Lehet, hogy egy digitális álarcosbálon veszünk részt, amikor belépünk az online térbe, vagy
amikor megvilágítja arcunkat a kijelző fénye?

Kalotai Anett
WireMan
Az installáció a digitális nomád témára reflektál, amely egy drótból összekovácsolt emberi
alakot ábrázol. Ez a forma jelképezi sokunk számára magát a digitális életformát, vagyis a
hálózat, internet, vagy a kapcsolatok világát. A drót, mint egyfajta globális hálóként jelenik
meg, vagyis az összekapcsolódást, az internetes összeköttetés reprezentálja az emberek
közötti digitális világban. Ezen felül a mozgás érzékeltetése a fő szempont, amit szemléltetni
kíván az installáció. Mindezt apró izzók segítségével, a fénnyel sikerül megvalósítania. Az
izzók párhuzamot állítanak a digitális világ, és a számítógép között, ami lételeme a digitális
nomád életmódot folytató emberek, szakemberek számára.

Dobosy Timi
hi!phen
Az idei művésztelep témájára válaszolva készült el a hi!phen című projekt. Nevét a ‘hi!’, mint
köszönés és ‘hyphen’ szavak összevonásából kapta, apró, kötőjelekre emlékeztető részeire
utalva. Olyan tárgyat hozott létre az alkotó, mely környezetbarát, könnyen mozdítható és
nem csak díszítő funkciója van, hiszen bárki - az internet segítségével - életre tudja kelteni
beolvasásával. Ezért is készült egy QR kód forma, hiszen önmagában is jelentéssel bír és
másodlagos mondanivalója felfedésének bárki aktív részese lehet, így ötvözve benne a
digitális nomádság jellemzőit.
Olvasd be a QR kódot!

Domonkos Dániel, Köteles Tamás
Hempergő
A Hempergő projekt névválasztása a funkciót és egyben az anyag használatot is magában
rejti. Egy 6 méter széles és 4 méter hosszú területen helyezkedik el az installáció, mely 16
darab, 50 és 25 cm magasságú szögelt lécekből van kialakítva, s mintegy 220 méter
kenderfonál (angolul “hemp”) segítségével egy L alakú folyosó rajzolódik ki belőle. Mindez
annak érdekében, hogy a nézelődő bele tudjon mászni az alkotásba, önmaga is a részévé
váljon, s átérezze a szociális háló fojtogatását. Az anyagválasztás tehát organikus, ám az
ábrázolt téma teljesen ember alkotta. Célja az internet elterjedésével átalakult emberi
kapcsolatok bemutatása, amely reflektál a művésztelep digitális nomádok tematikájára. A
munka alapfelvetése, hogy a digitális világban mindenki kapcsolatban állhat mindenkivel,
ezért is ábrázol egy neurális hálót idéző szövetszerű objektumot a mű, amely az emberi
csoportok sokaságára utal, így a létrejövő káosz az egyes, a többinél sűrűbben szőtt
léceknél a csomópontokat hivatott jelképezni.
A fő cél: éreztetni, hogy mennyire apró az ember a rendszerben, de mégis részese és nem
tud menekülni belőle.
A installáció performansz részeként egy színátmenetes videó lett vetítve projektorral az
objektumra. A megvilágítástól egészen különleges árnyékok vetülnek a mellette levő épület
falára, amely ráerősített az installáció háló voltára. A fotózás hosszú záridővel készült, így a
mozgatott projektor színei változatosan terülnek el a képek egészén. A folyosó végéhez,
ahol állva körbe lehet tekinteni, hordozható hangszórók lett elrejtve, binaurális zenéket
lejátszva. Egyes cölöpök telefonok segítségével lettek megvilágítva, ám a vakuk nem csak
erős fény adtak, de ez a mozzanat is segített ráerősíteni arra, hogy az ember a digitalizáció
része, ha akarja, ha nem.

Gál Angéla, Flaskó Betti
Essential
Az alkotócsoport elengedhetetlennek tartja az ábrázolt WI-FI-t, illetve Bluetooth-t
egy digitális nomád életformájában, vagy egy 21. századi ember életében. Sokaknak
létfontosságúvá vált ezek megléte, főleg azok számára akik munkájukban és egyéb
elfoglaltságukban is folyamatosan használják őket.
Az alkotók szándéka volt, hogy nagyméretben készüljön el az installáció, hisz így rövid
keresés után a néző rákapcsolódhat az internetre, vagy Bluetooth segítségével könnyen
küldhet fájlokat a környezetében levőknek. Persze csak feltételesen, hiszen a mű pontosan
erre a jelenségre, illetve kényszerességre reflektál. A polisztirol lapokból púrhabbal
összeillesztett formák, csiszolás és festés után a természetre, vagyis új, eddig szokatlan
környezetükre jeleznek vissza. A jelek levélborítást kaptak textúraként, ezzel utalva
kapcsolódási igényükre a természet felé.
A készítés végső fázisaként levitáló hatás elérése volt a cél, ezért betonacél rudakra lettek
felszúrva az objektumok, így elfoglalhatták végleges helyüket installációként.

Koós Réka, Matyis Sára
Querty
Az alkotócsoport célja, hogy a naturális és a digitális világot vonja össze, vagy állítsa
egymással szemben az installáció képében. Ennek érdekében egy jellemző elektronikus
eszköz lett kiválasztva, amely a leginkább jellemzi a digitális nomád életmódot, viszont
naturális módon gyertyafénnyel lett megvilágítva.
A Qwerty egy monumentális nagyságú klaviatúra a természetben, ami azt a látszatot kelti,
mintha a billentyű gombjai a földből nőttek volna ki. Az összesen 60 darab objektumot
tartalmazó installáció kartonból készült, manuális vágással, diszperzit fehér festéssel.
Annak érdekében, hogy az objektum-együttes éjjel is láthatóvá váljon, minden doboz alá 2-5
darab gyertyát helyeztek el az alkotók. Az így kapott látvány egy egészen érdekes
nézőpontból mutatja meg azt az eszközt, amelyet a legtöbbször használ akár egy digitális
nomád, akár egy számítógéppel dolgozó felhasználó. A nagyítással, illetve a fényforrás
megváltoztatásával reakcióba lép a környezetével, és elveszti eredeti célját. Így olyan
érzése támad a nézőnek, mintha a természet maga kínálná fel a jól megszokott elektronikus
objektumot a nomád létben.

Kovács Alexandra
Digiture
Az alkotó a művésztelep digitális nomádok témájára egy virágot formázott meg szokatlan
alapanyagokból. A természettől teljesen elszakadva faléccel és dróthálóval dolgozott. Az
installáció alkalmazza a virágszimbolikát, mely keretein belül a vadvirágokat választja
üzenete közvetítéséhez, szimbolizálva a természetességet, illetve a szabadság érzését.
Hasonlóképpen, ahogy a digitális nomádok élnek és dolgoznak a világ bármely pontján,
egyfajta lázadó vadvirágként. A vadvirágok közül a mezei katáng lett kiválasztva az
objektum megvalósításához, melynek szára fából készült, ezzel is jelezve a természet
közelségét. Ám párhuzamot is állít a teremtett világunk, digitális lét, hálózatok valamint az
internet irányába az a dróthálózat, melyből a virág szirmai készültek. A két “oldal”
együttállása reakció a digitális nomád létstílust folytató emberek választott életmódjára.

Somlai Anna, Bányai Zsófia
DIGITAL WANDERERS
A legtöbb ember ismeri a népszerű gondolatot, hogy a természet visszafoglalja azt, ami
eredendően hozzátartozott. De mi történik, ha a digitalitás szivárog be a természeti közegbe
egyfajta szimbiózisba lépve vele? A jövő itt van, olyan életet élünk, amit korábban el sem
tudtunk képzelni. Ma már egészen más dolgok váltak az életünkben természetessé,
mindennapossá. Elértünk arra a pontra, hogy nemcsak elképzeljük, hanem éljük a sci-fit. Ezt
a misztikus, idegen hangulatot igyekeztek az alkotók megteremteni fotográfiai projekt
formájában, amit hangulati elemként működő, a fotókat megtámogató, rövid stop-motion-ök
egészítenek ki.

Tóth Krisztina, Lengyel Zsófia
Egy db nyomaton legyen mindkét projekt. Osszátok fel két részre a koncepció leírásának a
helyét, de ne változzon a betűméret!
Digitális nomádok - indián kisfilm
Az alkotás humoros, de drámai módon dolgozza fel a digitális felületen alkotó designerek,
szakemberek egyik állandó problémáját: mit tegyünk, ha felmelegszik a laptopunk?
Erre ad választ a művésztelepen készült nomád hangulatú mű, melyben indiánnak öltözött
és festett szereplők jelennek meg, és amelyben titokzatos navahó nyelven elhangzó
párbeszédre is bukkanhatunk. A kisfilm előre megírt forgatókönyv, illetve storyboard alapján
készült.
Rise of the Digital Devices
A stop-motion technikával készült fiktív Rise of the Digital Devices c. film előzetese egy 21.
századi történetet mutat be, melyben a felemelkedő digitális eszközök le akarják igázni a
természetet. Ebben a megjelenített környezetben előtűnnek különböző növények, illetve a
digitális nomádok által használt tárgyak: laptop hűtő, s külső merevlemez is. Hogy mi
történik a harc után? Hamarosan a mozikban...

Pápai Stefánia, Farsang Áron
Mockup
Az installáció a digitális nomádok életét hivatott bemutatni egy másfajta szemszögből, mint
amit eddig megszokhattunk. Hosszas kutatás után az alkotócsoport rálátást nyert erre az
életformára, amely hívogatónak, újnak és kalandosnak bizonyolult.
A páros elgondolkodott azon, milyen lenne, ha egyszer ők is ezt a fajta életet követnék, és
hogy milyen is lenne, ha egyszer talán ilyen keretek között kellene alkotniuk. Milyen lehet
egy digitális nomád élete? Milyenek lehetnek a hétköznapjai? Milyen lehet az íróasztala?
Az installáció erre az életstílusra reflektálva emel ki egy elképzelt jelenetet egy digitális
nomád életéből, miközben éppen a természet lágy ölén él és alkot.
Felteszi a kérdést az alkotás, hogy milyen érzés lehet az, amikor otthonunkból, munka
környezetünkből és saját komfortzónánkból kilépve, kiülünk a természetbe dolgozni. Létrejön
egy kapcsolat a természet és a digitális világ között, de ugyanakkor mégis elkülönülnek
egymástól, mert a fehér asztal és számítógép látványa idegennek hat odakint a
környezetben. A digitális nomádokat egy drótból készült emberalakkal kívánja bemutatni,
ami az ott dolgozó, de azóta továbbállt ember hűlt helyét reprezentálja.
Az asztal és a székek rétegelt falemezből, csiszolás és festés után készültek el, az asztalon
található eszközök csiszolt és festett polisztirol lapokból állnak, a digitális nomád alakja
pedig drót segítségével kapta meg végleges formáját.

Szabó Dominik
IDOMULÁS
A környezet módosítása, kisajátítása és a saját maga számára szabásának művelete
foglalkoztatta az alkotót. Hogyan tudunk a környezettel összhangban lenni, mi ennek az
alakzata, hogyan tisztelhetjük a környezetünket?
A digitális nomádok a világ számos részein vándorolnak, szoros kapcsolatban vannak közös
környezetünkkel. Erre reflektálva, egy kúp alak készült kenderkötélből, melynek a közepébe
egy fát fogalmazott az alkotó. Az alakzat a szél fújásával dinamikusan változik, szálai
lazulnak, megfeszülnek. A fát helyezi az alakzat a saját központi értelmévé, így tiszteli azt.
Módosítja a környezetet, kiemeli egy részét és az önmagába foglalt növényeket szabadon
hagyja, mégis másként értelmezi. A kúp alakzat a nomádok egyik jellegzetes lakhelyéhez, a
jurtához kapcsolódik és arra utal. Az installáción kívül egy hímzett atléta is elkészült. Az
Artitive alkalmazással a hímzett mintát beszkennelve egy három dimenziós kúp alak jelenik
meg, összekötve ezzel a manuális és a digitális megjelenítést.
Töltsd le a telefonodra az Artivive c. applikációt és olvasd be a pólón szereplő alakzatot!

Bihar Anett
TO-THEM
A totemizmus, mint hitvilág azt feltételezi, hogy minden ember spirituális kapcsolatban áll
egy másik fizikai létezővel, mely lehet növény, állat vagy bármilyen más természeti lény.
Ezáltal a totem maga az a tárgy, amely az adott lényt ábrázolni és szimbolizálni kívánja. Így,
az megköveteli magának a tiszteletet, de persze a félelmet is.
A TO-THEM című projekt, az ősi totemek megfelelőjét kívánja rekreálni, a napjainkban
ismert világ számára, illetve megtestesíteni azt a fajta újult erőt, mely az emberek számára
elengedhetetlenné vált. Az alkotásban a modernkor toteme, mint a digitalizáció iránti imádat
jelenik meg, melyben ott lakozik egy új féle kultusz, amely felé az emberek fordulhatnak. A
félelem egy digitálisan semleges világtól, szinte már saját hitet teremt magának, így a munka
a digitalizált és a mitikus világ szokatlan kapcsolatának eredményeként jött létre.
A TO-THEM elnevezés, az angol „to them” kifejezéséből eredeztethető, mely annyit tesz,
hogy „számukra, nekik”, az az azok részére, akik imádattal fordulnak felé.

Török Boglárka
Endgame lvl 2
Akik a Chrome elnevezésű böngészőt használják azoknak ismerős lehet ez a kedves játék,
melyben egy dinoszaurusszal lehet leküzdeni az akadályokat, amikor a számítógépünk
éppen nem csatlakozik az internethez. Felvetődik a kérdés, hogy aki számítógépen dolgozik
mindig, az miért akarna akkor is ott ülni, ha nem tud a munkájával haladni internet
hiányában? Ez inspirálta az alkotót abban, hogy kilépve a digitális keretek közül,
kézzelfogható formában hozza létre a játék mását. Az installáció elemei polisztirol lapból
készültek, így faragás, festés és elrendezés után egy stop-motion videó is készült a játék
szó szerint vett offline formátumáról.

Varga Edina
Idegenek a digitális térből
Az alkotót régóta foglalkoztatja a virtuális valóság témaköre, amelyre reflektál az Idegenek a
digitális térből c. munkája. Mi a valóság? Honnan tudjuk, hogy amit látunk valós-e
egyáltalán? Vajon milyen hatással vannak az életünkre a mindennap használt digitális
felületek? Többek közt az internet világa, a videójátékok, animációs filmek vagy a filmes
fiktív univerzumok. Talán ezek nélkül már el sem tudjuk képzelni az életünket. Az elkészült
munka a street art műfajába sorolható, amely kontrasztként jelenik meg a választott
környezettel szemben. Formáit a 20. századi science fiction irodalom világa inspirálta, s célja
egy olyan virtuális világ létrehozása, amely felfogható egyfajta asszociációs játéknak is. Így
a néző szabadon értelmezheti a látottakat, és megalkothatja saját, egyéni történetét.
Az alkotó tíz napig egyedül dolgozott az alkotáson egy elhagyatott házban, eltávolodva
minden digitális eszköztől, amelyek befolyásolhatták volna az alkotásban. Végeredményben
a digitális eszközök nem többek eszközöknél, amelyek valamilyen szinten befolyásolják a
saját gondolatainkat és megváltoztatják azokat.

Várnai Bertalan
Digitális nomádok
3050 newoffline kor – az ember teremtette digitális világ összeomlott. A newoffline kor
embere nem használ gépeket. A digitális korból megmaradt gépeket és digitális eszközöket
hatalmas, szigorúan őrzött telepekre gyűjtötték össze. A számítógép rejtegetéséért vagy
illegális használatáért a vadonba száműzik, akit tetten érnek. A megmaradt AI-k, a digitális
nomádok felismerik, hogy a Föld egyetlen túlélési esélye, ha a teljes megmaradt emberiség
tudatát átformálják. A tervüket emberről emberre haladva valósítják meg, gazdatestnek
használva őket. A szimbiózist az AI-k teljesen a céljuknak rendelik alá: az emberi
gondolatokból táplálkozva fokozatosan erősödnek, miközben a gazdatestnek használt
ember tudatát teljesen átformálják a végső cél, az egyetlen tudat (ET) létrehozása
érdekében.

megnyitogyongyos2019

„Kívülállóként, mégis jelen lenni”

Interjú Szigeti G Csongor képzőművésszel, intézetünk oktatójával

„Kívülállóként, mégis jelen lenni”

CONNECTor

Média és Design Tanszék I. és II. éves Tervezőgrafika MA szakos hallgatóinak kiállítása

CONNECTor

Gál Tamás újabb első díja!

Szeretünk itt élni című filmjéért

Gál Tamás újabb első díja!

Hallgatóink munkái a 100SZIKRA kiállításán

A Tervezőgrafika MA-s és Természetművészet szakirányos hallgatóink munkái

Hallgatóink munkái a 100SZIKRA kiállításán

A Média és Design Tanszék hallgatóinak szereplése a kari ITDK napon

Az UniEszterházy - EKE Bölcsészettudományi és Művészeti Kara november 27-én Kari TDK napot szervezett a Líceumban

A Média és Design Tanszék hallgatóinak szereplése a kari ITDK napon

A Vizuális Művészeti Intézet hallgatóinak szereplése a kari ITDK napon

Az UniEszterházy - EKE Bölcsészettudományi és Művészeti Kara november 27-én Kari TDK napot szervezett a Líceumban

A Vizuális Művészeti Intézet hallgatóinak szereplése a kari ITDK napon

Becskei Gábor könyvbemutatója

Őrszem és Káoszkreátor – Az utolsó fehér tűz

Becskei Gábor könyvbemutatója

VII. Eszterházy Film- és Médianapok Eger, Illés György emlékére – Tehetségnapok

2019. november 26-27-28

VII. Eszterházy Film- és Médianapok Eger, Illés György emlékére – Tehetségnapok

Siker a 4. Salgótarjáni Rajztriennálén

Intézetvezetőnk és oktatónk sikere

Siker a 4. Salgótarjáni Rajztriennálén

M Tóth Éva a Műcsarnokban

Serge Bloch animációiról

M Tóth Éva a Műcsarnokban

Vizuális Művészeti Intézet Nyílt Nap

Tájékoztató előadásokat tartunk az EKE NYÍLT NAP keretében a Vizuális Művészeti Intézetről

Vizuális Művészeti Intézet Nyílt Nap

ANYAG

A Debreceni Nemzetközi Művésztelep kiállítása

ANYAG

MOZGÓKÉP, MÉDIA, KOMMUNIKÁCIÓ II.

a Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék konferenciája

MOZGÓKÉP, MÉDIA, KOMMUNIKÁCIÓ II.

M Tóth Éva az ÉS-ben

Égi Róma című írása és grafikái

M Tóth Éva az ÉS-ben

A film(tudomány) hálózatai

Szíjártó Imre előadása

A film(tudomány) hálózatai

Capa-nagydíj 2020

Gratulálunk Intézetünk oktatójának Halász Dánielnek, 2020-as Capa-nagydíj elnyeréséhez!

Capa-nagydíj 2020

Gál Tamás szakdolgozatfilmje első díjas

a Cégér Wekerlei Filmfesztiválon

Gál Tamás szakdolgozatfilmje első díjas

Hospitálás tájékoztató előadások

Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete és az Arkt Építész- és Művészeti Egyesület Hospitálás /Látogatás/ című pályázatának első eseményeként érzékenyítő és tájékoztató prezentációt tart, melyre szeretettel várja a pályázat iránt érdeklődő hallgatókat.

Hospitálás tájékoztató előadások

Szíjártó Imre a novemberi Filmvilágban!

A lengyel politikai thrillerről

Szíjártó Imre a novemberi Filmvilágban!

Vetett árnyék

A Képzőművészeti Tanszék II. és III. évfolyamos képgrafikus hallgatóinak kiállítása a Hallgatói Galériában

Vetett árnyék

4+1 A hónap műtárgyai

A hónap műtárgyai Ostoroson

4+1 A hónap műtárgyai

Az RTL a Meteoról

a filmlegendáról

Az RTL a Meteoról

Public_Art_Found // Miskolc

Oktatónk, Szigeti G Csongor kiállítása Miskolcon

Public_Art_Found // Miskolc

Konferencia Grúziában

Szíjártó Imre előadása a Batumi Művészeti Egyetemen

Konferencia Grúziában

ARTMENTOR - Képzőművészeti Mentorprogram

Művészlét - Kortárs kézikönyv képzőművészeknek

ARTMENTOR - Képzőművészeti Mentorprogram

Budapest Fotográfiai Ösztöndíj

Halász Dániel oktatónk megnyerte a 2019-es Budapesti Fotográfiai Ösztöndíj pályázatot

Budapest Fotográfiai Ösztöndíj

Mozgóképeseink az ATAFF-on

szolnoki nemzetközi Alexandre Trauner ART Filmfesztivál

Mozgóképeseink az ATAFF-on

Design/AIR 2019 - Digitális nomádok

Az Eszterházy Károly Egyetem - Vizuális Művészeti Intézet - Média és Design Tanszék gyöngyösi művésztelepén készült munkák dokumentációs kiállítása.

Design/AIR 2019 - Digitális nomádok

Bor // Design // Építészet

Lezajlott a kerekasztal beszélgetés

Bor // Design // Építészet

Bor // Design // Építészet

Kerekasztal beszélgetés

Bor // Design // Építészet

It’s a Match! Creating Color Palettes

Gratulálunk Szemmelroth Balázs oktatónknak!

It’s a Match! Creating Color Palettes

Bauhaus 2019

MATT _ BAUHAUS 2019 kiállításmegnyitó

Bauhaus 2019

FILMKLUB középiskolásoknak a Líceumban

Csibiri Filmklub

FILMKLUB középiskolásoknak a Líceumban

Beer Design Challange #2

MDT-s csapatok nyerték az I. és III. díját is a Dekoratio által másodjára szervezett Beer Design Challenge-nek.

Beer Design Challange #2

Madarász Judit

- Humor a reklámokban

Madarász Judit

Kiss Virág előadása

Intézetünk oktatója a Zeneterápiás Klubban

Kiss Virág előadása

Sáry Bánk és a Tiltott Város

új zeneművek két alkalommal, két helyszínen

Sáry Bánk és a Tiltott Város

VÉGTELEN ÁTJÁRÓ

A tolcsvai Természet-művésztelep Végtelen átjáró c. kiállításának megnyitója

VÉGTELEN ÁTJÁRÓ

Mózes Gergely könyvkritikája a ContextUs-on

- A mágikus nyúlpörkölt...

Mózes Gergely könyvkritikája a ContextUs-on

Moving wall

Mátrai Erik kiállítása Kolozsváron

Moving wall

Mózes Gergely filmkritikája

Akik maradtak

Mózes Gergely filmkritikája

M Tóth Éva filmjei Hatvanban

2019. szeptember 20-án

M Tóth Éva filmjei Hatvanban

Szíjártó Imre a gdyniai filmfesztiválon

44. Lengyel Játékfilmszemle

Szíjártó Imre a gdyniai filmfesztiválon

Mizser Attila és Strickland-Pajtók Ágnes előadása Nyitrán

Transzkulturalizmus és bilingvizmus tematikájú nemzetközi tudományos konferencia

Mizser Attila és Strickland-Pajtók Ágnes előadása Nyitrán

BEAVATATLAN címmel új kiállítás nyílik a Hallgatói Galériában

RÁC Csenge és VAJNA Anna kiállítása

BEAVATATLAN címmel új kiállítás nyílik a Hallgatói Galériában

DIPLOMA 2019 AZ ÚJ MŰVÉSZETBEN

A sokféleség értéke, Dr. Széplaky Gerda cikke

DIPLOMA 2019 AZ ÚJ MŰVÉSZETBEN

Papp M. Bori mozgóképes hallgató a Cinefesten

az Otthonunk Miskolc Programban

Papp M. Bori mozgóképes hallgató a Cinefesten

Papp M. Bori mozgóképes hallgató a Cinefesten

az Otthonunk Miskolc Programban

Papp M. Bori mozgóképes hallgató a Cinefesten

Mózes Gergely a de-ageingről a ContextUs-on

hollywoodi "digitális újjászületés"

Mózes Gergely a de-ageingről a ContextUs-on

Újra Filmmaraton Egerben

II. Egri Klasszikus Film Maraton 2019.09.06 - 10

Újra Filmmaraton Egerben

Szíjártó Imre a Lakiteleki Műfordítótáborban

egy-egy előadást tartott az orosz illetve a magyar film transznacionális vonásairól

Szíjártó Imre a Lakiteleki Műfordítótáborban

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz

Mózes Gergely interjúja a ContextUs-on

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz

„…és az Arri is velünk volt!’’

I. Fényterelők – fotó és film alkotótábor

„…és az Arri is velünk volt!’’

Mozgóképes hallgatók a X. Bujtor István Filmfesztiválon

„A mi Adynk” című film a versenyprogramban

Mozgóképes hallgatók a X. Bujtor István Filmfesztiválon

PANEL kiállítás a debreceni Modemben

A kurátor Süli-Zakar Szabolcs, Csontó Lajos és Ferenczy Zsolt is a kiállítók közt

PANEL kiállítás a debreceni Modemben

Dr. Tóth Tibor magas kitüntetése

A Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék oktatójának kitüntetése

Dr. Tóth Tibor magas kitüntetése

Római művészeti „vakáció“

A Római Magyar Akadémia és az Erasmus plusz program keretében

Római művészeti „vakáció“

Mozgóképes hallgatók Csehországban

45. Nyári Filmegyetem

Mozgóképes hallgatók Csehországban

Színdaráló művésztelep

Oktatóink és volt hallgatóink is a résztvevők között

Színdaráló művésztelep

Szigeti G Csongor oktatónk az ICONARTIES konferencián

Prezentáció Yogyakartában

Szigeti G Csongor oktatónk az ICONARTIES konferencián

M Tóth Éva a Filmvilágban

Animált idők

M Tóth Éva a Filmvilágban

KAFF-siker!

DÍJNYERTES A SELLŐK ÉS RINOCÉROSZOK

KAFF-siker!

Erőss István oktatónk az Új Művészetben

A beszélgetést az Intézet tanára, Balázs Kata művészettörténész készítette.

Erőss István oktatónk az Új Művészetben

Megnyílt a Tervezőgrafika MA szakos hallgatók diplomakiállítása

Köszönjük mindenkinek, aki eljött és gratulálunk a diplomadíjasnak, Katyina Brigittának!

Megnyílt a Tervezőgrafika MA szakos hallgatók diplomakiállítása

Lezajlottak az Elektronikus Ábrázolás BA szakos hallgatók diplomavédései

Csáki László diplomaelnök és a Média és Design Tanszék oktatóiból álló zsűri díjazta a legkiemelkedőbb diplomamunkákat.

Lezajlottak az Elektronikus Ábrázolás BA szakos hallgatók diplomavédései

DIPLOMA 2019 / Tervezőgrafika MA szak

Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék Tervezőgrafika MA szakos hallgatóinak diplomakiállítása

DIPLOMA 2019 / Tervezőgrafika MA szak

VMI-tanárok a XIV. KAFF-on!

A június 19-től 23-ig zajló, kétévente megrendezett nemzetközi kecskeméti animációs filmfesztiválon kollégáink több vonatkozásban is érintettek:

VMI-tanárok a XIV. KAFF-on!

Az Arany Rajzszög Társaság válogatott kiállítása Egerben

2019. május 20-án 17 órakor nyílik a Templom Galériában, az EKE Vizuális Művészeti Intézettel való együttműködés részeként.

Az Arany Rajzszög Társaság válogatott kiállítása Egerben

Találkozunk a felvételin!

A Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék felvételi előkészítő foglalkozásai a hétvégén befejeződtek.

Találkozunk a felvételin!

DIPLOMA 2019 / Elektronikus ábrázolás BA szak

Az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék Elektronikus ábrázolás BA szakos hallgatóinak diplomakiállítása

DIPLOMA 2019 / Elektronikus ábrázolás BA szak

Szíjártó Imre az M5-műsorában

A lengyel filmről

Szíjártó Imre az M5-műsorában

Véget ért az V. Slow Film Fesztivál - a Narancs útlevél nyerte a fődíjat

A május 10-i díjkiosztóval véget ért az idei Slow Film Fesztivál.

Véget ért az V. Slow Film Fesztivál - a Narancs útlevél nyerte a fődíjat

HALF TIME kiállítás / 2019.05.14.

Az Eszterházy Károly Egyetem / Vizuális Művészeti Intézet / Média & Design Tanszék I. éves Tervezőgrafika MA hallgatóinak kiállítása

HALF TIME kiállítás / 2019.05.14.

 V. Slow Film Fesztivál Eger

2019. május 7-10. Helyszín: Uránia mozi (Eger, Széchenyi út 14.)

 V. Slow Film Fesztivál Eger

Szakadozó jel

GULYÁS Andrea Katalin, KÓTAI Tamás, LIPKOVICS Péter, oktatóink és volt hallgatónk kiállítása

Szakadozó jel

A Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék házi TDK fordulója

Animációtól az Instragamig

A Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék házi TDK fordulója

Újmédia és Osztálytermi interakciók

A 15. MelLearN Lifelong Learning Nemzetközi Konferenciát - amely az idei évben a Felsőoktatási innovációk a tanulás korában: a digitalizáció, képességfejlesztés és a hálózatosodás kihívásai címet kapta -, 2019. április 25-26-án a Dunaújvárosi Egyetemen rendezték meg.

Újmédia és Osztálytermi interakciók

DIPLOMA 2019 - Képzőművészeti Tanszék

Az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Képzőművészeti Tanszék hallgatóinak diploma kiállítása

DIPLOMA 2019 - Képzőművészeti Tanszék

Sikereink a XXXIV. Országos Művészeti Diákköri Konferencián

Gratulálunk a XXXIV. OTDK-n díjazott hallgatóinknak és konzulens tanáraiknak!

Sikereink a XXXIV. Országos Művészeti Diákköri Konferencián

Nagy Zsófi elsőéves tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk részt vett a P+R Portfolio Review-on

A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium első alkalommal rendezte meg P+R portfólió review eseményét, ahova az ott végzett, illetve ott tanult diákok mutatták be munkáikat.

Nagy Zsófi elsőéves tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk részt vett a P+R Portfolio Review-on

Egyéni perspektívák a Hallgatói Galériában

Mihucz Kitti kiállítása

Egyéni perspektívák a Hallgatói Galériában

Mozgóképes tanárok és hallgatók vettek részt a pozsonyi nemzetközi filmes rendezvényen

Fiatal filmesek nemzetközi találkozója a Pozsonyi Színművészeti Akadémián

Mozgóképes tanárok és hallgatók vettek részt a pozsonyi nemzetközi filmes rendezvényen

Szigeti G Csongor oktatónk Kőrösi Csoma Sándor művészeti díjban részesült

A kiállítást megnyitotta és a díjat átadta Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ / EMŰK vezetője, a zsűri tagja.

Szigeti G Csongor oktatónk Kőrösi Csoma Sándor művészeti díjban részesült

Strickland-Pajtók Ágnes előadása Thessalonikiben

“Digital Media and Hungarian American Women’s Migration Narratives”

Strickland-Pajtók Ágnes előadása Thessalonikiben

Mozgóképes tanáraink a nemzeti alapfilmek alkotói közt

Mestereinek művei is bekerültek a Magyar Nemzeti Filmalap-Filmarchívum Alapfilmjei közé

Mozgóképes tanáraink a nemzeti alapfilmek alkotói közt

Balázs Kata oktatónk tanulmánya Várnagy Tibor fotográfiáiról

A művész Tévé, Tűz, Malevics – Fényképek kamera nélkül c. kiállításához kapcsolódó kötetben olvasható oktatónk tanulmánya

Balázs Kata oktatónk tanulmánya Várnagy Tibor fotográfiáiról

Photos and dogs

Új kiállítás nyílik a Hallgatói Galériában

Photos and dogs

Hitchcock-sorozat Debrecenben

Szíjártó Imre filmelemzése

Hitchcock-sorozat Debrecenben

ADY ÉS MI

Az Eszterházy Károly Egyetem mozgóképes hallgatói is neveztek az M5 kulturális csatorna pályázati felhívásán.

ADY ÉS MI

TIPÓZÓNA /3/ - 2019 / 04 / 11 → 2019 / 05 / 16

Kiállítás hazai tervezőgrafikai képzést nyújtó egyetemek, valamint a krakkói JAN MATEJKO KÉPZŐMŰVÉSZETI AKADÉMIA hallgatóinak és oktatóinak tipográfiai munkáiból.

TIPÓZÓNA /3/ - 2019 / 04 / 11 → 2019 / 05 / 16

SLOW FILM FESZTIVÁL

- diákok és diákfilmek V. nemzetközi találkozója - Eger, 2019. május 8-11.

SLOW FILM FESZTIVÁL

A Mi Kultúránk rövidfilmfesztivál pályázati felhívása

A Mi Kultúránk rövidfilmfesztivál pályázati felhívása

Elsőkézből a Velencei Biennále magyar pavilonjának kiállításáról!

Vendégünk Szegedy-Maszák Zsuzsanna, a kiállítás kurátora.

Elsőkézből a Velencei Biennále magyar pavilonjának kiállításáról!

Mátrai Erik oktatónk a Papageno című kulturális magazinban

Izgalmas beszélgetés jelent meg Mátrai Erik oktatónkkal a Papageno című kulturális magazinban Jézus Krisztus a legnagyobb installációs művész címmel.

Mátrai Erik oktatónk a Papageno című kulturális magazinban

Együttműködés az A 100 SZIKRA és a VMI között

Erőss István és Szigeti G Csongor is részt vettek az első terepszemlén Ipolytarnócon.

Együttműködés az A 100 SZIKRA és a VMI között

A Látszatvilágok c. kiállításáról kérdezte a Líceum TV Lajos Csontó intézetvezetőt.

Kortárs képzőművészet Egerből, az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének oktatói kiállítása.

A Látszatvilágok c. kiállításáról kérdezte a Líceum TV Lajos Csontó intézetvezetőt.

2019. március 8-án megnyílt a LÁTSZATVILÁGOK oktatói kiállítás Rómában.

Köszönjük mindenkinek aki eljött a megnyitóra!

2019. március 8-án megnyílt a LÁTSZATVILÁGOK oktatói kiállítás Rómában.

Csontó Lajos kollegánk FELÜLÍRÁS c. kiállítása a B32 Galériában

Megnyitó: 2019.03.20. 18:00

Csontó Lajos kollegánk FELÜLÍRÁS c. kiállítása a B32 Galériában

Bollók Csaba a BMC-ben

Bollók Csaba a BMC-ben

Konferencia a bölcsészet és a kreatív ipar kapcsolatáról

Konferencia a bölcsészet és a kreatív ipar kapcsolatáról

Speciális Filmest Egerben!

Speciális Filmest Egerben!

Budapest Art_Book Fair 2018 könyvbemutató, díjátadó

A győztes alkotók között szerepel Kolcsár Zsolt, másodéves tervezőgrafika mesterszakos hallgatónk is a DAM_AGE kisérleti tipográfia projektjével.

Budapest Art_Book Fair 2018 könyvbemutató, díjátadó

MOZGÓKÉPES felvételi előkészítő EGERBEN!

Az Eszterházy Károly Egyetem felvételi előkészítőt indít a Képalkotás BA szak Mozgóképkultúra és média szakirányára

MOZGÓKÉPES felvételi előkészítő EGERBEN!

LÁTSZATVILÁGOK / Kortárs képzőművészet Egerből

A Látszatvilágok című tárlat tisztelgés az Eszterházy Károly Egyetemen folyó nagy múltú, több mint 70 éves történetre visszatekintő, Magyarországon ma is az élvonalba tartozó képzőművészeti oktatás előtt.

LÁTSZATVILÁGOK / Kortárs képzőművészet Egerből

Hallgatóink figyelmébe ajánljuk!

A Kepes György Szakkollégium felvételit hirdet

Hallgatóink figyelmébe ajánljuk!

Borbás Dávid filmje az Eesti Instituut-ban

2019. február 19-én 19 órakor a Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék mestertanára, Borbás Dávid mutatja be új, Buszsofőr című kisjátékfilmjét az Észt Intézet Magvető Café-jában.

Borbás Dávid filmje az Eesti Instituut-ban

Középiskolások filmjei és fotói az egyetemen

Középiskolások filmjei és fotói az egyetemen

Dr. Mizser Attila a pozsonyi televízióban és a Magyar Intézetben járt

Dr. Mizser Attila a pozsonyi televízióban és a Magyar Intézetben járt

Demonstrátori kinevezések

Kiosztásra kerültek a 2018/2019. tanév tavaszi félévre szoló demonstrátori kinevezések.

Demonstrátori kinevezések

Hallgatóink szakmai látogatása a Pauker Nyomdában és a Plexi.hu üzemében

Nagyon köszönjük a baráti fogadtatást és a munkafolyamatok részletes bemutatását!

Hallgatóink szakmai látogatása a Pauker Nyomdában és a Plexi.hu üzemében

TERVEZŐGRAFIKA felvételi előkészítő Egerben!

Az Eszterházy Károly Egyetem felvételi előkészítőt indít Tervezőgrafika szakra

TERVEZŐGRAFIKA felvételi előkészítő Egerben!

RAJZ felvételi előkészítő Egerben!

Az Eszterházy Károly Egyetem Képalkotás (festészet, természet-művészet), és Grafikusművész szak rajz előkészítője

RAJZ felvételi előkészítő Egerben!

Contemporary Birds

HATÁR Attila kiállítása a Hallgatói Galériában

Contemporary Birds

„Élményóra” Ózdon

„Élményóra” Ózdon

Sáry Bánk előadása a SZFE FACT 2019 konferenciáján

Sáry Bánk előadása a SZFE FACT 2019 konferenciáján

Oktatóink előadása a SZFE FACT 2019 konferenciáján

A Vizuális Művészeti Intézet két oktatója, Dr. Sáry Bánk DLA és Dr. Orosz Csaba DLA is szerepelni fog előadással és workshoppal

Oktatóink előadása a SZFE FACT 2019 konferenciáján

Sikeres NYÍLT NAP & MAPPANÉZÉS ⇾ TERVEZŐGRAFIKA MA & BA ⇾ Média & Design Tanszék

Felvételizz az egri VMI Média és Design Tanszék 2019 szeptemberében induló képzéseire!

Sikeres NYÍLT NAP & MAPPANÉZÉS ⇾ TERVEZŐGRAFIKA MA & BA ⇾ Média & Design Tanszék

Szíjártó Imre a Filmvilágban

Szíjártó Imre a Filmvilágban

SIKERES NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK programsorozatot zárt a MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANSZÉK!

SIKERES NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK programsorozatot zárt a MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANSZÉK!

Kiállítás nyílik a DUNART. COM Somorjai Nemzetközi Művésztelepen született alkotásokból

A Vizuális Művészeti Intézet számos oktatója is részt vesz a kiállításon

Kiállítás nyílik a DUNART. COM Somorjai Nemzetközi Művésztelepen született alkotásokból

Oktatónk, Dr. Boros Lili tanulmánya Vajda Lajosról

Megjelent intézetünk oktatója, Dr. Boros Lili tanulmánya Vajda Lajosról a Világok között című kiállítás katalógusában.

Oktatónk, Dr. Boros Lili tanulmánya Vajda Lajosról

MOZGÓKÉP/KOMMUNIKÁCIÓ NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK

2018. január 22-én - MOZGÓKÉPMŰVÉSZETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TANSZÉK

MOZGÓKÉP/KOMMUNIKÁCIÓ NYÍLT NAP & NYITOTT MŰHELYEK

NYÍLT NAP & MAPPANÉZÉS ⇾ TERVEZŐGRAFIKA MA & BA ⇾ 2019.01.22.

2019. január 22-én MAPPANÉZÉSsel és PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a TERVEZŐGRAFIKA BA & MA szakokon.

NYÍLT NAP & MAPPANÉZÉS ⇾ TERVEZŐGRAFIKA MA & BA ⇾ 2019.01.22.

NYÍLT NAP & MAPPANÉZÉS ⇾ KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZÉK ⇾ 2019.01.22.

2019. január 22-én MAPPANÉZÉSsel és PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZÉKen.

NYÍLT NAP & MAPPANÉZÉS ⇾ KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZÉK ⇾ 2019.01.22.

Educatio 2019

Köszönjük minden látogatónak az érdeklődést, aki részt vett január 11. és 13. között a 2019-es Educatio Kiállításon.

Educatio 2019

Balázs Kata oktatónk az Artmagazin különszámában

A VMI oktatója, Balázs Kata művészettörténész több szöveg szerzőjeként szerepel az Artmagazin januárban megjelent Nyolcvanas évek-különszámában, amelynek szerkesztésében is részt vett.

Balázs Kata oktatónk az Artmagazin különszámában

Oktatónk, Erőss István a GNAP 2019 meghívott résztvevői között

A minden évben más helyszínre szervezett nemzetközi természetművészeti projektet 2019-ben Mexikóban rendezik meg január 12 és 26 között.

Oktatónk, Erőss István a GNAP 2019 meghívott résztvevői között

NYÍLT NAP & Portfóliókonzultáció & Mappanézés - 2019 01 22!

2019. január 22-én PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval és MAPPANÉZÉSsel egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a Vizuális Művészeti Intézetben.

NYÍLT NAP & Portfóliókonzultáció & Mappanézés - 2019 01 22!

Mozgóképes siker a EMMI pályázatán!

Zángó Fruzsina

Mozgóképes siker a EMMI pályázatán!

Szigeti G Csongort oktatónkat a Lyceum Pro Scientis Alapítvány Eszterházy Károly Egyetemért díj ezüst fokozatával tüntették ki

Díjakat osztottak ki a 2018. december 20-án megtartott évzáró egyetemi ünnepségen

Szigeti G Csongort oktatónkat a Lyceum Pro Scientis Alapítvány Eszterházy Károly Egyetemért díj ezüst fokozatával tüntették ki

Ványai Magdolna, a Képzőművészeti Tanszék oktatója Eszterházy Károly Emlékérmet kapott. GRATULÁLUNK!

A 2018. december 20-án megtartott évzáró egyetemi ünnepségen Ványai Magdolna, a Képzőművészeti Tanszék oktatója Eszterházy Károly Emlékérmet kapott.

Ványai Magdolna, a Képzőművészeti Tanszék oktatója Eszterházy Károly Emlékérmet kapott. GRATULÁLUNK!

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

VIZUÁLIS MŰVÉSZETI INTÉZET / Eszterházy Károly Egyetem, Eger

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Oktatóink a Műértő decemberi számában

A debreceni Designrezisztencia kiállítás és Ruben Brandt a Műértő decemberi számában!

Oktatóink a Műértő decemberi számában

Szánthó Boglárka, volt Webdesign BA szakirányos hallgatónkkal készült interjú

Mese a Napról című diplomamunkája a Phenom’enon magazinban

Szánthó Boglárka, volt Webdesign BA szakirányos hallgatónkkal készült interjú

Interjú Antal Melinda, volt hallgatónkkal és Süli-Zakar Szabolcs oktatónkkal a Phenom’enon magazinban

Az ArtHungry 47. heti műtárgya a Fekete lyukak, amely harmadik helyezett lett a 4. ArtHungry Díj tervezőgrafika kategóriájában

Interjú Antal Melinda, volt hallgatónkkal és Süli-Zakar Szabolcs oktatónkkal a Phenom’enon magazinban

MA-JJJJMOK kiállítás

Az Eszterházy Károly Egyetem, Média & Design Tanszék elsőéves Tervezőgrafikus Művész MA szakos hallgatóinak kiállítása

MA-JJJJMOK kiállítás

Szuper 8-tól, a televíziós valóságshow-ig

lezajlott a Mozképművészeti és Kommunikációs Tanszék TDK házi fordulója

Szuper 8-tól, a televíziós valóságshow-ig

Lezajlott az ITDK őszi fordulója a Média és Design Tanszéken

Kiválasztásra kerültek a 2019-es Országos Művészeti Diákköri Konferenciárra (OMDK) továbbjutó munkák

Lezajlott az ITDK őszi fordulója a Média és Design Tanszéken

NYÍLT NAP & Mappanézés ⇾ Képzőművészeti- és tanárképzések 2018.12.04.

2018. december 4-én BEMUTATÓKkal, MAPPANÉZÉSsel és KONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZÉKen.

NYÍLT NAP & Mappanézés ⇾ Képzőművészeti- és tanárképzések 2018.12.04.

NYÍLT NAP & MAPPANÉZÉS TERVEZŐGRAFIKA BA & MA - 2018.12.04.

2018. december 4-én MAPPANÉZÉSsel és PORTFOLIÓKONZULTÁCIÓval egybekötött NYÍLT NAPot tartunk a TERVEZŐGRAFIKA BA & MA szakokon

NYÍLT NAP & MAPPANÉZÉS TERVEZŐGRAFIKA BA & MA - 2018.12.04.

Ilyenek voltunk ....

Brüsszelben II.

Ilyenek voltunk ....

Ilyenek voltunk....

Brüsszelben I.

Ilyenek voltunk....

Pályázati és prezentációs sikerek a Budapest ArtBook Fair-en!

Oktatóink és hallgatóink sikeresen képviselték intézetünket a Budapesten megszervezet ArtBook Fair-en.

Pályázati és prezentációs sikerek a Budapest ArtBook Fair-en!

MDT-s csapat nyerte a III. díjat a Dekoratio által szervezett Beer Design Challengen

Összesen 26 csapat vett részt az eseményen ebből 9 az egri Vizuális Művészeti Intézet hallgatói illetve volt hallgatói alkották.

MDT-s csapat nyerte a III. díjat a Dekoratio által szervezett Beer Design Challengen

A VMI számos oktatója és hallgatója szerepel a XXIV. Miskolci Téli Tárlaton

Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria XXIV. Téli Tárlata decemberben nyílik

A VMI számos oktatója és hallgatója szerepel a XXIV. Miskolci Téli Tárlaton

TIPÓZÓNA /2/ Sopron

A Soproni Egyetem SSK Alkalmazott Művészeti Intézete és az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete tisztelettel meghívja Önt a Designhét Sopron keretében megrendezett TIPÓZÓNA /2/ kiállítás megnyitójára!

TIPÓZÓNA /2/ Sopron

Újabb siker az ARC plakátkiállításon

A VMI több sikeres pályaművel képviseltette magát: jóhénány hallgató és oktató munkája be lett mutatva a Budapest egyik közterén megrendezett kiállításon.

Újabb siker az ARC plakátkiállításon

Ozsvát Sára kiállítása az Arkt Művészeti Ellátóban

Tragikusan fiatalon elhunyt kiváló festőnövendéke előtt tiszteleg ezzel a posztumusz tárlattal az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézete.

Ozsvát Sára kiállítása az Arkt Művészeti Ellátóban

Horváth Dániel az egyik kurátora az Élő magyar művészet 2018 c. kiállításnak

A kurátorok magyar festők három generációjának munkáiból válogattak a közel kétszáz festményt felvonultató, meghívásos kiállításon.

Horváth Dániel az egyik kurátora az Élő magyar művészet 2018 c. kiállításnak

Interjú a Műértő szeptemberi számában Lajos Csontó intézetigazgatóval

Képzőművészeti és művészetszervezői tevékenységéről Lili Boros kérdezte

Interjú a Műértő szeptemberi számában Lajos Csontó intézetigazgatóval

Intézetünk oktatói is részt vesznek a Dunart.com8 nemzetközi művésztelepen.

A  DUNART. COM8 nemzetközi szimpózium nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Somorja városában, 2018. szeptember 7-16. között

Intézetünk oktatói is részt vesznek a Dunart.com8 nemzetközi művésztelepen.

A VMI Média és Design Tanszéken készült projektek megtekinthetőek

folyamatosan frissülő Behance portfóliónkban

A VMI Média és Design Tanszéken készült projektek megtekinthetőek

Törökországi nyári filmes egyetem Bella Ferenc

harmadéves mozgóképes hallgatónk részvételével!

Törökországi nyári filmes egyetem Bella Ferenc

A III. Országos Akvarell Triennálén fődíjat nyert Intézetünk oktatója Kótai Tamás grafikus- és festőművész illetve a fiatal alkotók díjat volt hallgatónk Bánkúti Gergő festőművész kapta

Egerben a Kepes Intézet ad otthont a három évente megszervezett kortárs akvarelisták munkáit őszegyűjtő tárlatnak amely szeptember 30-ig megtekinthető

A III. Országos Akvarell Triennálén fődíjat nyert Intézetünk oktatója Kótai Tamás grafikus- és festőművész illetve a fiatal alkotók díjat volt hallgatónk Bánkúti Gergő festőművész kapta

DIPLOMAVÉDÉS 2018_Média és Design Tanszék_Eger

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Média és Design Tanszék nyilvános diplomavédéseire!

DIPLOMAVÉDÉS 2018_Média és Design Tanszék_Eger

Hallgatóink a Typománia Nemzetközi Tipográfia Fesztiválon

Négy hallgatónk videóját is beválogatták a moszkvai Typománia Nemzetközi Tipográfia Fesztiválra

Hallgatóink a Typománia Nemzetközi Tipográfia Fesztiválon

CROP MA\'RKS

Eszterházy Károly Egyetem / Média & Design Tanszék I éves tervezőgrafika mesterszakos hallgatók kiállítása

CROP MA\'RKS

DIPLOMA 2018 _ Média és Design Tanszék _ Eger

Az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézet Média és Design Tanszék hallgatóinak diplomakiállítása

DIPLOMA 2018 _ Média és Design Tanszék _ Eger

ERŐTÉR IV.

Vizuális Művészeti Intézet TDK műhely.

ERŐTÉR IV.

LÁTSZATVILÁGOK - OKTATÓI KIÁLLÍTÁS

Az Eszterházy Károly Egyetem idén 70 éves Vizuális Művészeti Intézete tisztelettel meghívja Önt a LÁTSZATVILÁGOK című oktatói kiállításra 2018.MÁJUS 17-én 17.00-kor a TEMPLOM GALÉRIÁBA

LÁTSZATVILÁGOK - OKTATÓI KIÁLLÍTÁS

A Budapest Art Week kiállítása

Intézetünk két oktatója is szerelep a kiállítók között

A Budapest Art Week kiállítása

TIPÓZÓNA /2/ Tárlatvezetés

Tárlatvezetés a hazai tervezőgrafikai képzést nyújtó egyetemek hallgatóinak és oktatóinak munkáiból a Tipózóna /2/ kiállítás keretein belűl.

TIPÓZÓNA /2/ Tárlatvezetés

2018

TIPÓZÓNA MAGYAR TIPOGRÁFIA DÍJ -hallgatói kategóriában SZÓRÁD ILONA Tervezőgrafika MA szakos hallgatónk nyerte.

2018

Gratulálunk a TIPÓZÓNA MAGYAR TIPOGRÁFIA DÍJ győzteseinek!

Oktatói kategóriában SIMON Péter Bence (PTE/MK), hallgatói kategóriában SZÓRÁD Ilona (EKE/VMI) kapta a 100000 ft-os elismerést.

Gratulálunk a TIPÓZÓNA MAGYAR TIPOGRÁFIA DÍJ győzteseinek!

FILMMÁNIÁSOK - Jelentés a blogoszférából

Szíjártó Imre írása a Filmvilágban

FILMMÁNIÁSOK - Jelentés a blogoszférából

2018

Intézetünk volt hallgatója, Kopacz Kund Derkovits Képzőművészeti ösztöndíjat nyert.

2018

2018

EDUCATIO szakkiállítás, Hungexpo, Budapest - az Eszterházy Károly Egyetem standját PADÁNYI BARBARA, RUDICS MÓNIKA és SZEMMELROTH BALÁZS hallgatóink tervezték.

2018

A gondatlanság bizonytalansága

A Média és Design Tanszék első éves MA szakos hallgatói is kiállítottak Indonéziában

A gondatlanság bizonytalansága

2017

BEHANCE - KOLCSAR ZSOLT mesterszakos hallgatónk nyerte a nagyváradi Behance Portfolio Review 1. díját.

2017

2017

VYLYAN BOGYÓLÉ - a címketervező pályázat nyertese RUDICS MÓNIKA, a közönségdíjas pedig SZILÁGYI TAMARA tervezőgrafikus hallgatónk lett.

2017

2017

BEHANCE - az egri Behance Portfolio Review-t három öregdiákunk, BORBÁS MÁRTON, VINCZE LILLA és GULYÁS BENEDEK nyerte.

2017

2017

ARANY RAJZSZÖG KIÁLLÍTÁS - számos hallgatónk munkája kiállítva.

2017

2017

ARTHUNGRY DÍJ - VINCZE DÓRA hallgatónk diplomamunkája nyerte a Temporary Designer Tattoos különdíját.

2017

2017

PRO CARTON YOUND DESIGN AWARD - KAPI ANNA hallgatónk FoodNook csomagolásterve döntős lett a nagyszabású díjátadón Salzburgban. Társalkotó: Matyikánics Ádám.

2017

2017

ARC közérzeti kiállítás - FUCSKU DÁVID, MOLNÁR ROLAND és RUGA ÁDÁM hallgatónk plakátja is kiállítva az Ötvenhatosok terén Budapesten.

2017

2017

CZECHDESIGN YOUNG PACKAGE - KAPI ANNA FoodNook csomagolásterve különdíjban részesült. Társalkotó: Matyikánics Ádám.

2017

2017

A YOGYAKARTAI MŰVÉSZETI INTÉZET 33. évfordulója alkalmából a Média és Design Tanszék első éves MA szakos hallgatói is kiállítottak Indonéziában.

2017

2017

EKF 2023 - az Eger Európa Kulturális Fővárosa 2023 arculatát APPEL SEBASTIAN hallgatónk tervezte.

2017

2017

CHEAP FESTIVAL - ERDŐS ANGÉLA, MEZŐ ANIKÓ, RUDICS MÓNIKA, SZÁNTHÓ BOGLÁRKA, SZEMMELROTH BALÁZS, VAJDICS TAMÁS hallgatóink plakátjai is ki voltak állítva Bologna utcáin a “Disorder Please” nevű pályázat keretein belül.

2017

2017

MISKOLCI GRAFIKAI TRIENNÁLE - számos hallgatónk munkája kiállítva.

2017

2017

EGRI CSILLAG borcímke pályázat nyertesei ANTAL MELINDA, SZÁNTHÓ BOGLÁRKA és BODNÁR DOROTTYA.

2017

2017

OMDK - KAPI ANNA FoodNook projektje 2. helyezést, MATYIKÁNICS ÁDÁM Yatsoo projektje különdíjat nyert a 2017-es Pécsi Országos Művészeti Diákköri Konferencián.

2017

2017

BRAVOS - az “I need coffee” grafikai pályázat közönségdíjasa SZILÁGYI TAMARA hallgatónk.

2017

2017

ZLÍN DESIGN WEEK - SZEMMELROTH BALÁZS mesterszakos hallgatónk 3. helyezést ért el a Best in Design versenyen Remory projektjével.

2017

2017

BICeBé POSTER BIENNIAL BOLIVIA - ANTAL MELINDA, ERDŐS ANGÉLA és RUDICS MÓNIKA plakátjai is a kiállított munkák között.

2017

2017

TAKTIPO - MEZŐ ANIKÓ, RUDICS MÓNIKA és SZEMMELROTH BALÁZS mesterszakos hallgatóink által tervezett tipográfiai kártyajáték több nemzetközi design oldalon is kiemelt projektként szerepelt (Behance, World of Packaging Design, Packaging of the World).

2017

2017

ARANYVACKOR illusztrációs pályázat - GÓGA BERNADETT hallgatónk fődíjas lett.

2017

2017

SKOPJE POSTER FESTIVAL - Artificial Reality témában a kiállítók között URBANOVICS ESZTER tervezőgrafikus és CSIBY-GINDELE BOTOND vendéghallgatónk.

2017

2017

ARTHUNGRY - A HÉT MŰTÁRGYA lett KATONA BARBARA tervezőgrafikus hallgatónk Slammed című projektje.

2017

2017

LUBLINI NEMZETKÖZI PLAKÁT BIENNÁLÉ - TÉCSI BOGLÁRKA vendéghallgatónk Kind-prize díjat nyert. További kiállítók között BODNÁR DOROTTYA, MEZŐ ANIKÓ, BERECZKI LÍVIA és TÖRZSÖK MÁTÉ hallgatónk.

2017

2017

DIÁKHITEL KÉPZŐ pályázat - BARTA BABETT tervezőgrafikus hallgatónk 2. helyezést ért el, a legjobb 20 alkotó között pedig PADÁNYI BARBARA, SZTOJKA MELISSZA és KIS PRUMIK ZOLTÁN.

2017

2016

HELLODESIGN TALENT AWARD - a Vizuális Művészeti Intézet az ÉV INTÉZETE. Termék dizájn kategória 1. hely KAPI ANNA, fotó kategória 1. hely HUSZÁR DÁVID, animáció kategória 1. hely VÍGH ZSÓFIA és média dizájn kategória 1. hely VÁGÓ ZSANETT hallgatónk.

2016

2016

XX. ORSZÁGOS TERVEZŐGRAFIKAI BIENNÁLÉ - CZUCZOR DÁNIEL, KOZMA GÁBOR és MAJOROSI ZSÓFIA hallgatónk munkái is a kiállítók között.

2016

2016

DIÁKHITEL KÉPZŐ pályázat - KOZMA GÁBOR munkája a kiállított alkotások között.

2016

2016

POSTERHEROES - KATONA BARBARA és SZABÓ BERNADETT plakátja a kiállított munkák között.

2016

2016

POSTERFEST BUDAPEST (60 év - 1956 plakátokon) - számos hallgatónk munkája kiállítva.

2016

2016

GREEN-GO videós-animációs pályázat - KATYINA BRIGITTA 1. díjas lett animációjával Art Naturally kategóriában.

2016

2016

CESAWARD - VARGA ATTILA és CZUDER TAMÁS hallgatónk Pengame c. játéka shortlistes lett.

2016

2016

HYBRIDART és ZENITH ART illusztrációs pályázat - LABORC DÓRA és KATYINA BRIGITTA a kiállítók között.

2016

2016

MINERVA AGRIENSIS - NŐK A TUDOMÁNYÉRT DÍJ HEGEDŰS ESZTER hallgatónk részére a kiemelkedő, hallgatótársai számára példamutató tudományos teljesítményéért.

2016

2016

OLÁH DÓRA öregdiákunk RAKÉTAISKOLA DARÁLTHÚSBÓL c. diplomamunkája könyv formájában kiadásra került.

2016

2016

ARC közérzeti kiállítás - KOVÁCS EMESE munkája különdíjas, valamint KATONA BARBARA, KOVÁCS ANIKÓ és MOLNÁR ROLAND hallgatónk munkája is kiállítva az Ötvenhatosok terén Budapesten.

2016

2016

REBOOT DEVELOP - VARGA ATTILA és CZUDER TAMÁS hallgatónk Pengame c. játéka két kategóriában (Visual Excellence, Special Selection) is a legjobb 5 közé került.

2016

2016

UKMUKFUKK ZINEFEST - több hallgatónk is részt vett kiadványaival.

2016

2016

PREZI DESIGN MEETUP - GÁL KALUDIA volt hallgatónk bemutatta a Learn Visual című diplomamunkáját.

2016

2016

GAME-O-WEAR pólódesign - KATONA ÁDÁM a legjobb 5, HASKÓ ANIKÓ pedig a legjobb 10 pályázó között.

2016

2016

ALFABETA DÍJ - BORBÁS MÁRTON volt hallgatónk Talaj című diplomamunkája a lejobb 5 jelölt között.

2016

2016

BEESMARTER app fejlesztő és designer verseny - JUHÁSZ ÉVA, SVIDRÓ BALÁZS, VARGA ATTILA és ZEMAN ZOLTÁN tervezőgrafika mesterszakos hallgatóink is a döntőben.

2016

2015

TESTVÉR. TESTVÉRISÉG pályázat - a legjobb 20 kiállító között BEDŐ TEKLA és KAPI ANNA hallgatóink.

2015

2015

NIKON 7 pályázat - HORNYÁK ANDRÁS hallgatónk nyerte a professzionális kategória “egyenes” témájú csoportját.

2015

2015

TO DEATH WITH A SMILE plakátpályázat, Mexikó - 10 hallgatónk is a kiállítók között.

2015

2015

LUBLINI NEMZETKÖZI PLAKÁT BIENNÁLÉ - BORBÁS ANNAMÁRIA, DÓCZI NOÉMI, KAPI ANNA és RUDICS MÓNIKA plakátjai is kiállítva a legjobbak között.

2015

2015

GRAPHIFEST - több jelenlegi és volt hallgatónk is a kiállítók között.

2015

2015

HELLODESIGN DIPLOMA - 5 tervezőgrafikus diplomázónk is a válogatásban.

2015

2015

TYPODARIUM 2016 - ZEMAN ZOLTÁN volt hallgatónk több betűtípusa is megjelent a kiadványban.

2015

Zagyva Zoltán

mozgóképkultúra és médiaismeret BA

Zagyva Zoltán

Lehoczki Sámuel Mihály

mozgóképkultúra és médiaismeret BA

Lehoczki Sámuel Mihály

A 18. Mezőszemerei Nyílt Tér Művésztelep kiállítása

Széplaky Gerda, filozófus, esztéta, intézetünk oktatója nyitotta meg a Nyílt Tér Művésztelep kiállítását

A 18. Mezőszemerei Nyílt Tér Művésztelep kiállítása

Kakas Olívia, Víziók című kiállítása

Kakas Olívia, Víziók című kiállítása nyílik Gyöngyösön, a Károly Róbert Campus szervezésében

Kakas Olívia, Víziók című kiállítása

SZIN-BIÓZIS exhibition on the Day of the Hungarian Painting

A joint exhibiton by the Department of Fine Arts, EKE and the Faculty of Music and Visual Arts., University of Pécs

SZIN-BIÓZIS exhibition on the Day of the Hungarian Painting

SZÍN-BIÓZIS kiállítás a Magyar Festészet Napján

Közös kiállítás a Képzőművészeti Tanszék, és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar hallgatóinak munkáiból

SZÍN-BIÓZIS kiállítás a Magyar Festészet Napján

A Képzőművészeti Tanszék hallgatói is szerepeltek a kari ITDK napon

Az Uni­Esz­ter­há­zy - EKE Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi és Mű­vé­sze­ti Kara no­vem­ber 27-én Kari TDK napot szer­ve­zett a Lí­ce­um­ban.

A Képzőművészeti Tanszék hallgatói is szerepeltek a kari ITDK napon

FEDŐ

Válogatás a Képzőművészeti Tanszék II-III. éves képalkotás, festő szakos hallgatók munkáiból.

FEDŐ

Könyvbemutató

Dr. Széplaky Gerda: Sötét és néma – Filozófiai esszék – irodalomról, filmről, képzőművészetről című könyvének a bemutatója

Könyvbemutató

Gratulálunk díjazottjainknak!

Megnyílt a MAT - a Heves Megyei Amatőr Tárlat

Gratulálunk díjazottjainknak!

FAMETSZET WORKSHOP ÉS ELŐADÁS

Albertus Charles Andre Tanama indonéz grafikusművész előadása, és workshop

FAMETSZET WORKSHOP ÉS ELŐADÁS

Kortárs indonéz szobrászat

Yoga Budhi Wantoro szobrászművész előadása a kortárs indonéz szobrászatról.

Kortárs indonéz szobrászat

Orosz Csaba VINYL projektje nyerte az ARTtransfer-díjat

Átadták a Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját

Orosz Csaba VINYL projektje nyerte az ARTtransfer-díjat

Hospitálás

A Hospitálás /Látogatás/ című pályázat ismertetése

Hospitálás

Frida Kahlo és női kortársai

Fajgerné Dudás Andrea DLA képzőművész előadása

Frida Kahlo és női kortársai

Művészetelméleti konferencia Szegeden

Dr. Habil Erőss István előadása

Művészetelméleti konferencia Szegeden

Leviatán - Horváth Dániel kiállítása

Horváth Dániel kiállítása a Karinthy Szalonban

Leviatán - Horváth Dániel kiállítása

Gratulálunk Dr. Habil Ferenczy Zsolt DLA oktatónknak!

Sikeresen habilitált Dr. Habil Ferenczy Zsolt DLA oktatónk

Gratulálunk Dr. Habil Ferenczy Zsolt DLA oktatónknak!

Lipkovics Péter előadása

Természetművészet a Sóstói Múzeumfaluban

Lipkovics Péter előadása

Felavatták Lencsés Andrea hallgatónk fényinstallációját Miskolcon

MISKOLC ELSŐ FÉNYINSTALLÁCIÓJA: A FÖLD

Felavatták Lencsés Andrea hallgatónk fényinstallációját Miskolcon

Gratulálunk díjazottjainknak!

Új Nemzeti Kiválóság Program

Gratulálunk díjazottjainknak!

Dr.Kiss Virág előadása

Dr.Kiss Virág előadása

Interjú Kiss Virág kollegánkkal a művészetterápiáról

A művészet mint lelki kapaszkodó

Interjú Kiss Virág kollegánkkal a művészetterápiáról

4. Márokföldi művésztelep 2019

Elkezdődtek a nyári művésztelepeink

4. Márokföldi művésztelep 2019

Horizont című kiállítás

Horizont című kiállítás

...a képek folyama hasonló a folyókhoz...

Beszélgetés Csontó Lajos képzőművésszel, intézetünk igazgatójával a Felülírás című kiállítása kapcsán

...a képek folyama hasonló a folyókhoz...

MOLNÁR Krisztina és ZELENÁK Noémi kiállítása a Hallgatói Galériában!

Cluj címmel nyílik kiállítás a Hallgatói Galériában

MOLNÁR Krisztina és ZELENÁK Noémi kiállítása a Hallgatói Galériában!

Erőss István február 25-én előadást tartott a Vizuális Művészeti Intézetben

Előadás a Mexikóban megrendezett Global Nomadic Art Project 2019 eseményeiről.

Erőss István február 25-én előadást tartott a Vizuális Művészeti Intézetben

Új kiállítás nyílt a Hallgatói Galériában!

Kiállítás a Noszvaji Művésztelepen készült hallgatói munkákból

Új kiállítás nyílt a Hallgatói Galériában!

Hallgatói siker!

Két hallgatónk is kiállít a 28. Debreceni Tavaszi Tárlaton

Hallgatói siker!

IDŐ/KÉP Pályázat!

a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által megjelentetett nyílt pályázat

IDŐ/KÉP Pályázat!

Lezárult a „Tales / Art / Fashion“ pályázat első fordulója

Lezárult a FASHION STREET, a Bartók Béla Boulevard és az ArtHungry „Tales / Art / Fashion“ művészeti pályázat-sorozat első, festőművészekhez szóló felvonása.

Lezárult a „Tales / Art / Fashion“ pályázat első fordulója

PÉLDAKÉPEK A KULTÚRÁBAN

Interdiszciplináris workshop

PÉLDAKÉPEK A KULTÚRÁBAN

TERVEZŐGRAFIKA felvételi előkészítő Egerben!

Az Eszterházy Károly Egyetem felvételi előkészítőt indít Tervezőgrafika szakra

TERVEZŐGRAFIKA felvételi előkészítő Egerben!

EVERYTHING IS ABSTRACT

MIZSÁK Gergő kiállítása az ARKT Művészeti Ellátó-ban

EVERYTHING IS ABSTRACT

5. Székelyföldi Grafikai Biennálé, Sepsiszentgyörgy, 2018

Plusz 4 nap áll a hivatásos képzőművészek és képzőművészeti egyetemi hallgatók rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az 5. Székelyföldi Grafikai Biennáléra. A szervezők március 30. helyett április 3. éjfélig (UTC+2) várják a pályamunkák digitális reprodukcióit.

5. Székelyföldi Grafikai Biennálé, Sepsiszentgyörgy, 2018

Efemer szobrászat

Efemer szobrászat

Efemer szobrászat

A természetművészetről

A természetművészetről

A természetművészetről
English